Haver, barát, nagy nevettető. Otthon énekel, és szépirodalmat ír. Kapcsolatokat épít, művészeket népszerűsít. Komolyzenei menedzsereknek tart PR-előadásokat, mert azt is tudja, milyen a jó kulturális kommunikáció. És mindezek mellett Várkonyi Judit a legtökéletesebb társasági ember.

– Kérlek, fogalmazd meg, hogy te kinek, minek tartod magad?
– Kommunikációs szakember vagyok, és még azt is ki merem jelenteni, hogy a nevem jól cseng a szakmában. Nagy ívet futottam az Operaházban, éveken át egyedül feleltem az intézmény sajtójáért, az utolsó három évben pedig Balla Zoltán kollégámmal párban. Hogy az utóbbi években írónak is neveznek, kezdem megszokni.

– A jót, az elismerést könnyű megszokni.
– Igazad van, és bár már több könyvem megjelent, igazán most próbálok azonosulni ezzel a szereppel. Mértékadó szakmai véleményt kaptam nemrég, és hamarosan megjelenik az első szépirodalmi kötetem.

– Könnyen írsz?
– Az írás nálam ihletett tevékenység, nincs benne akarás. Látok, tapasztalok, érzek, eszembe jut valami. Az első cikkem a 2000-es évek elején a Nők Lapjában jelent meg. Aztán írtam zenei magazinba és zenei témájú interjúkönyveket, a novelláimat pedig az Élet és Irodalom és a Tekintet közölte.

– A szépirodalom komoly dolog, de te márciustól májusig mégis a miniparódiáiddal nyomtad a humort.
– Az otthonmaradást komolyan vettem, mert már volt két tüdőgyulladásom. A második, az atípusos miatt nagyon rossz állapotba kerültem, az orvos nagybátyám mentett meg, Pesten hárman sem jöttek rá a bajomra. Ezért a vírus elől hermetikusan elzártam magam, csak a fiam jöhetett háromnaponta ebédért. A felnőtteknek szóló óráim a véletlen szüleményei, és karanténsuliként futottak. Nem tudok számolni, és viccből kiírtam: matekoktatást vállalok. A barátok lecsapták a labdát, megkérdezték, főzőtanfolyamot vállalnék-e? Azt is tudják, csak akkor főzök, ha nagy rajtam a nyomás, például a fiam kedvéért. Így indult, aztán váratlanul sok lájk és komment érkezett, megosztották, végül több mint tizenegyezer követőm lett, közösséget építettem.