Amikor régmúltat ábrázoló idilli festményt látunk szegény libapásztorlánykával és bársonyba bújtatott arisztokrata „minifelnőttekkel”, ritkán jut eszünkbe, hogy mekkora árat fizethettek ezek a gyerekek a képről sütő fegyelmezettségért. A gyereknevelés ugyanis annak idején nem a kiszolgáltatott, fejlődésben lévő utódok védelmét és figyelmes gondozását jelentette, hanem azt, hogy minél hamarabb hozzászoktassák őket a felnőttek társadalmát jellemző rendhez. Természetesen az elvárások, attól függően, ki milyen társadalmi rétegbe született, mások és mások voltak.
Hadd tanulja meg, mi a munka!
„A parasztság esetében ez elsősorban azt jelentette – világosít fel Fónagy Zoltán történész, az MTA Történettudományi Intézetének főmunkatársa –, hogy a gyerekeket már 5-6 évesen munkára fogták, jellemzően állatokat őriztettek velük. A városi alsó rétegek fiai pedig inasként léptek be a munka világába, akár már 10 éves koruk előtt. A gyerekkor a korábbi századokban, de még a 20. század elején is sokkal rövidebb ideig tartott, mint ma, és korántsem volt ilyen felhőtlen. Formális lezárásának leginkább az egyházi közösségbe való felvétel ünnepélyes eseményét, katolikusoknál a bérmálkozást, protestánsoknál a konfirmálást tekintették. Erre általában már 10-12 éves kor körül sor került. Az ifjúkor azonban még ennél is kurtábbnak bizonyult. A lányokat már 15-16 évesen férjhez adták, és 2-3 évvel később a fiúk is nősülhettek. Ez egyébként a magasabb társadalmi körökben is hasonlóan alakult, inkább csak a fiúk házasodhattak később, a lányok fejét ugyanolyan hamar bekötötték. Csak néhány példa: Az orosz cár leánya, Anna Pavlovna 16 évesen lett József nádor felesége, és 17 évesen bele is halt a szülésbe, utóda, a szász hercegkisasszony, Hermina 17 évesen állt az oltár elé, ő ikrei világrahozatala közben hunyt el, két esztendővel később. De vissza a gyerekkorhoz! A parasztságnál, mint említettem, a nevelés gyakorlatilag a munkára nevelést takarta, hiszen a munka volt az életben maradás feltétele és a falvak értékrendjében a legfontosabb erkölcsi norma. Hogy jobban el tudjuk képzelni, hogyan is folyt ez, érdemes idézni egy 1899-ben született széki kisgazda lánya, Győri Klára visszaemlékezéséből:
»Mikor nőttem annyira, hogy tudtam valamire eszmélkedni, kerítettek nyolc-tíz libát, hogy én azokra ügyeljek. Mikor megnőttem, még több libát vettek, meg malacot is, hogy legeltessem őket zöld gyepen. Nekem játékra nem volt időm. A libák száma felment tizenötre, s én nagy parancs alatt voltam, nehogy valami kárt tegyenek s befogják őket, mert nincs pénzünk, hogy kiváltsuk. Hát vigyáztam az állatkáimra, ahogy kellett… Hatan voltunk testvérek, négy fi ú és két leány. Apám szép, ügyes, rendszerető ember volt. Gyermekeit oly rendben tartotta és oly fegyelemben nevelte, hogy mi soha nem volt szabad egy sértő szót szóljunk egymásnak vagy idegeneknek. Meg is erősödött bennünk életfogytig ez az engedelmesség.«”
A „minifelnőttek” gyötrelmei
De nehogy azt gondoljuk, hogy a nemesek gyerekeinek nagyobb szabadság jutott, hangsúlyozza a szakember. Őket is már kisgyermekként azokra a feladatokra készítették fel, amelyeket társadalmi állásuk felnőve meghatározott. Wesselényi Miklós bárót például már nyolcévesen magával vitte az apja Közép-Szolnok megye gyűlésére, és kilencévesen elmondatta vele első nyilvános beszédét. Hogy kisnemesi családot is lássunk, Barabás Miklós, a későbbi festőművész gyerekként lovakat legeltetett a réten. A lányokat természetesen elsősorban a háztartás vezetésére, ezenkívül zongorázásra, hímzésre tanították, a magasabb rétegeknél reprezentációs feladatokra készítették fel. Mivel a nevelés elsősorban a szülők társadalmi státuszának „újratermelésére” irányult, a középosztályi szülők nem látták szívesen gyerekük közösködését a „közönséges” néposztályokkal. Úgy tartották, az veszélyezteti a polgári társadalom legfontosabb normáinak – engedelmesség, fegyelmezett viselkedés, kötelességtudás, tisztaság – elsajátítását. Andrássy Gyula gróféknál például a személyzetnek elbocsátás terhe mellett tilos volt a gyermekkel beszélgetni, mert „semmi sem olyan ártalmas a gyermek számára, mint a tanulatlan emberekkel folytatott ostoba fecsegés”. Mondanunk sem kell, hogy az úrifiúk a tiltás ellenére sokszor szívesebben tartózkodtak az udvaron, utcán, cselédek és az alsó néposztályok gyerekei között, mint nevelőik unalmas társaságában, akiknek minden törekvése a tökéletes önfegyelem kialakítására irányult.
…
A teljes cikket a Nők Lapja GYEREK különszámának 108-111. oldalán olvashatjátok el.
Szöveg: Koronczay Lilla
Illusztráció: Thinkstock
