Mi történt?
Ma van Semmelweis-nap, vagyis a magyar egészségügy napja, amit 1992 óta, minden év július 1-jén tartanak Magyarországon. 1818-ban ugyanis ezen a napon született Semmelweis Ignác magyar orvos, aki a kézmosás fontosságának felfedezésével kiemelkedő szerepet játszott a gyermekágyi láz leküzdésében. 2011 óta ez a nap munkaszüneti nap az egészségügyben dolgozók számára. 2013-ban pedig az UNESCO A világ emlékezete program részének nyilvánította Semmelweis Ignác felfedezéseit és azok dokumentumait. Márciusban a Google koronavírus-elleni küzdelem jegyében a kézmosás fontosságára akarta felhívni a figyelmet világszerte azzal, hogy címlapra tette a fertőzések elleni küzdelem atyjának és az anyák megmentőjének nevezett Semmelweis Ignácot.
Miért fontos ez?
Korában a leghíresebb magyar orvos egyáltalán nem volt annyira megbecsült, mint ma. Története is azt bizonyítja, mennyi ellenállást szülhet egy-egy új felfedezés.
Tovább olvasnál? Erről lesz még szó:
- Hogyan jött rá Semmelweis Ignác arra, hogy a kézmosás életeket menthet?
- Milyen volt a halálozási arány a kézmosás bevezetése előtt és után a szülészeti klinikán?
- Milyen szomorú véget ért az anyák megmentője?
Ha kicsit közelebbről megnézzük Semmelweis Ignác élettörténetét, valamint felfedezésének elő- és utóéletét, korántsem egy dicsőséges pályaív tárul elénk, hanem nagyon is megrendítő. Semmelweis doktor nagyon egyszerű megfigyelések nyomán jutott arra a következtetésre, hogy a kézmosás életeket menthet.
Boncolás után a szülészetre
Először egy kedves orvos barátja elvesztése gondolkodtatta el: a férfi boncolás okozta vérmérgezésben hunyt el és ennek tünetei egy az egyben megegyeztek a gyermekágyi láz tüneteivel. Következő megállapítása az volt, hogy a klórvizes kézmosás megszünteti a kézen a boncolás utáni hullaszagot. A legfontosabb megfigyelése ebből következett: rájött, hogy azok a nők, akik nem érintkeznek boncolást végző orvosokkal, hanem bábák által vezetett szülés során adnak életet gyermeküknek, harmadannyi esetben halnak bele gyermekágyi lázba. 1847 környékén járunk, amikor az I. számú klinika szülészeti osztályára az orvosok és orvostanhallgatók (hulla)boncolás után jártak át várandósokat vizsgálni és szüléseket levezetni – akkor még – fertőtlenítetlen kézzel. Ezzel egy időben, a szegényebbeket kiszolgáló II. számú klinikán, ahol bábák vezették a szüléseket, és ahol a kismamák nem érintkeztek boncolást végző orvosokkal, harmadannyi ilyen eset volt. Ezen felfedezés után javasolta Semmelweis a klórmész-oldatos kézmosást kollégáinak, májusban pedig kötelezte az orvosokat, orvostanhallgatókat és az ápolószemélyzetet arra, hogy mossanak kezet, mielőtt belépnének a szülészeti osztályokra. Októberben pedig kötelezővé tette az egyes betegek vizsgálata közötti klóros kézmosást is. A prevenció alkalmazása következtében 1848 elejére a halálozási arányszám az I. sz. szülészeti klinikán 1,25 százalékra csökkent.
Míg 1847 őszén 312 szülőnő közül 57, addig 1848-ban az egész év folyamán 3556 szülőnő közül csak 45 halt meg gyermekágyi láz miatt. Intézkedései mégis rendkívül népszerűtlenek voltak, a számszerű bizonyítékokat pedig komolytalannak tartották.
Semmelweis szerződését a bécsi kórházban 1850-ben nem hosszabbították meg. Ő azonban megszállottan folytatta tovább kísérleteit: állatkísérleteket folytatott. Kilenc házinyulat korszakalkotó módon a gyermekágyi lázban elhunytaktól vett szövetkaparékkal fertőzött meg. Mind a kilenc állat a betegség jellemző tüneteivel hullott el. Ezzel megcáfolta a kór okainak korabeli tudományos magyarázatait, melyek többek között meteorológiai, csillagászati körülményekkel indokolták előfordulását. Ezzel a kísérlettel ugyanakkor megint csak nem lophatta bele magát kollégái szívébe, ahogyan tudhatunk bogaras, kiállhatatlan természetéről, illetve egyre elhatalmasodó elmebajáról is.
Számkivetettség és elmebaj
1858-ban, barátja, Markusovszky Lajos biztatására az Orvosi Hetilapban A gyermekágyi láz kóroktana címmel publikálta felfedezését. 1961-ben Bécsben jelent meg német nyelvű könyve, amely szintén a gyermekágyi láz kóroktanát, fogalmát és megelőzését járta körül.
Tanait, gyakorlatban bizonyított működésük ellenére, az orvosi közvélemény visszautasította.
1862-ben százoldalas, nyomtatott nyílt levélben fordult a szülészorvosokhoz. 1865 júliusától kollégái szerint magatartásában az elmezavar jelei mutatkoztak; július 31-én Bécsbe vitték, és Balassa doktor beutalta a döblingi elmegyógyintézetbe. Agresszív magaviselete miatt ápolói súlyosan bántalmazták, valószínűleg ennek következtében két hét után meghalt. Halálának körülményei máig ismeretlenek. Halála idején a teljes orvostársadalom ellene volt, mivel nem ismerték el, hogy ők maguk okoznák betegeik halálát, Semmelweis pedig nagy vehemenciával hirdette ezt. Előbb a schmelzi temetőben temették el:
temetésén sem kollégái, sem családtagjai nem jelentek meg.
A temető felszámolása után, 1891-ben hamvait neje hazahozatta kerepesi temetőbeli sírboltjába. 1894-ben díszes, saját sírhelyet kapott. Innen 1965-ben új sírba helyezték: szülőháza udvarának oldalfalába, amikor az épületben megnyílt a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum.
(Kiemelt kép: Getty Images)
Ha tetszett a cikk, regisztrálj, hogy hozzáférj az előfizetői tartalmainkhoz is!