Az örökbe fogadott gyerekeknek akkor is meg kell küzdeniük vér szerinti szüleik elvesztésével, ha az első pillanattól fogva szerető családba kerülnek. Ha nem ez az első lépcső az életükben, akkor lehet, hogy további traumák következnek. Ez mégsem fátumszerű átok, csak akkor válik azzá, ha a veszteségeket nem sikerül feldolgozni. Mit jelent adoptált gyereknek lenni? Ezt kérdeztük meg egy ma már felnőtt örökbefogadottól.
Krisztina harmincas, fiatal nő, akinek munkája, diplomája van, és boldog házasságban él. Amikor találkozunk, először ezeket tudom meg róla, látszólag minden rendben van, ezért nehezen értem az arcán megjelenő fájdalmat, ahogy az örökbefogadottságáról mesél.
– Tudom, hogy az adoptálások többsége sikeres, ismerek sok örökbefogadottat, és benne vagyok egy csoportban is, ahol a többség erről számol be – kezdi élete történetét. – Féléves voltam, amikor anyukámékhoz kerültem, vagyis viszonylag gyorsan történt minden. A vér szerinti szüleimről nem sokat tudok, azt is inkább véletlenül. Mindössze a genetikai anyám nevét és azt, hogy harmadik terhességből születtem. Gondolkodom rajta, hogy egyszer majd beballagok a gyámhivatalba, és megkeresem a vér szerinti szüleimet. De sokkal inkább foglalkoztat az anyukámmal való kapcsolatom. Hogy miért alakult úgy, hogy már nem találkozunk. Hogyan csúszott ez ilyen hihetetlenül félre? – kérdezi, és látom az arcán, mennyire fájdalmas ez az elszakadás.
