Miközben egyre kevesebb személy él egy-egy háztartásban, az Egyesült Államokban jelenleg egy átlagos ház 40%-kal nagyobb, mint 1980-ban, az egy személyre jutó élettér pedig 93%-kal nőtt 1973 óta. Ugyanakkor arról is készült felmérés, hogy az emberek semmivel sem elégedettebbek az ingatlanjaikkal, mint 30 vagy 50 éve voltak. A hatalmas terek és fölöslegesen felhalmozott tárgyak korszaka életre hívta azonban az ellenreakciót is: a tiny house movementet vagyis az apró házak mozgalmát. Ezt az életformát jártuk körül, illetve azt a kérdést, vajon idehaza miért nem tudnak az apró házak életvitel-szerűen is népszerűek lenni, csak az instafotók és instasztorik erejéig?
A nagyobb házba költözésének vágya a gyerekek születésének – illetve a gyerekekkel járó motyók – természetszerű következménye, valamint az éveken, évtizedeken át fölöslegesen felhalmozott tárgyak következménye is lehet, vagyis ezek oda-vissza hatnak egymásra: minél több a cucc, annál nagyobb lakás kell, és minél nagyobb a lakás, annál több cucc fér el benne. A tiny house mozgalom hívei azonban mindkettőre nemet mondanak: azt állítják és élik meg, hogy a boldogsághoz nem kacatokon és hatalmas lakásokon keresztül vezet az út, hanem inkább a természetközeliségen, a közös élményeken és a fölösleges dolgoktól való megszabaduláson keresztül.

Miért akarunk egyre nagyobb térben élni, ha nem vagyunk tőle boldogabbak?

Valószínűleg erre a kérdésre keresi a választ mindenki, aki komolyabban elgondolkozik egy apró ház vásárlásán, azon, hogy kisebb élettérre váltson vagy radikális életmódváltásra adja a fejét. Persze nem mindenki azért gondolkozik ezen, mert a tiny living most éppen annyira menő, hogy instafotók ezrei és több Netflix-sorozat is készül ezekről a házikókról. A gazdasági válsághelyzet is kedvezhet ennek az irányzatnak, hiszen egy nagy ház vásárlása, hiteltörlesztése, fenntartása vagy akár bérlése is sokkal többe kerül, mint egy ekkorkáé. Ráadásul, nagyon úgy fest, hogy úgy fizetnek ki egyre többet az emberek egyre nagyobb házra és lakásra, hogy ettől önmagában nem lesznek elégedettebbek sem az ingatlannal, sem az életükkel.

Egyes felmérések szerint a tágasabb otthonnal járó elégedettségérzés az új élettér belakása után 30%-kal csökken, öt év után teljesen eltűnik. Vagyis, ha az új állapot lesz az megszokott, az már semmi pluszt nem ad az emberek életérzéséhez.

Nem csoda, hogy éppen Amerikában, a sorozatokból ismert és ámulva csodált hatalmas házak és autók földjén ütötte fel a fejét az a mozgalom, amelyik a tágas terek és a felhalmozás ellentétét hirdeti. „Tiny”-nak lenni viszont nem egyszerűen annyit tesz, hogy egészen apró lakásba – és ebben a műfajban már egy 30 négyzetméteres mobilház is nagynak számít – költöznek az emberek, hanem mindezzel természetközeli, elképzelhetetlenül tudatos, milliméterre pontosan megtervezett, lemondásokkal, de új élményekkel teli életmódot és más életminőséget is választanak – tudom meg Kiss Ádámtól, a MOL Nagyon Balaton programsorozat projektmenedzserétől, aki, ha nem is teljesen életvitel-szerűen, de sokszor heteket, hónapokat tölt Zamárdiban egy nagyon apró ház és a hozzá tartozó birtok gondozásával.

(Fotó: Kiss Ádám)

„Amikor belevágtam ebbe a projektbe a családi birtokunkon lévő kicsi házikóval és az azt körülvevő hatalmas telekkel, sokat olvastam a tiny house mozgalomról, bekövettem ilyen témájú oldalakat instán, utánaolvastam külföldi példáknak. Ezt megelőzően pedig az önkéntes egyszerűség mozgalma tetszett meg, ami kompatibilis a kereszténységgel, buddhizmussal, van kapitalista és balos szárnya is, tehát bármilyen vallási-ideológiai meggyőződésű ember magáévá teheti, mert az a közös nevezője, hogy lehet bármilyen és bármekkora a házad, de fölösleges cucc és tér ne legyen benne. Tehát, ha neked 30 négyzetméter elég, akkor nem is kell nagyobb. Ezt azóta követem:

ami nem kell, amire valójában nincs szükségem, azt nem veszem meg, nem tárolom, nem halmozom fel. És ez nem csak a házam méretére, hanem egyéb anyagi javakra is vonatkozik.

Egy ilyen kis tér esetében egyébként szerintem az a fontos, hogy az ember válassza ki, hogy neki személy szerint mi a lényeges, mi az ami valóban örömet okoz, és más ne foglalja a helyet. Ezeket a nagyon kicsi tereket úgy kell kialakítani, hogy minden praktikus legyen, de ne kényszerpraktikus, hanem az ember jól is érezze magát benne” – vázolja az életmódja alapját adó meggyőződés lényegét Kiss Ádám.

Az összehasonlítástól a legnehezebb megszabadulni

Azt azonban, hogy mennyi az elég, sokszor nem mi határozzuk meg, hanem a környezetünk. Társadalmi beágyazottságunk és közérzetünk ugyanis úgy működik, hogy még az álomházat is túl kicsinek érezzük, ha a szomszédunkban felhúznak egy kacsalábon forgó palotát. Ezt hívják relatív gazdagságnak: ahhoz képest érezzük magunkat jómódúnk vagy szegénynek, hogy a közvetlen környezetünkben másoknak mije van és nem az alapján, hogy mi mivel rendelkezünk vagy mivel lennénk elégedettek. Talán ez az egyik oka annak, hogy Magyarországon az apró ház mozgalom nem igazán terjedt még el életvitel-szerűen, de Kiss Ádám más okokat is lát a háttérben: „Van ennek az életformának egy eléggé kellemetlen oldala. Folyton bevered a könyököd, be kell húzni a fejed, nincs óriási fagyasztószekrény, hatalmas tévé és egyéb kényelmi szempontok. Talán a magyar társadalom kicsit túl kényelmes ahhoz, hogy ilyesfajta, sok lemondással járó, kissé aszketikus életmódba belevágjon.

Van egy réteg, aki nagyon szeretné ezt megélni, de lehetőleg úgy, hogy sok mindenről azért ne kelljen lemondania.

Pedig ez egy állandó vállalás, főleg, ha kertet is művel mellette az ember. Folyton kell valamire költeni, menni kell, csinálni kell, locsolni kell, füvet kell nyírni, metszeni kell, ha már egyszer belevágtál. A kényelmi szempontok mellett pedig az is közrejátszhat abban, hogy itthon nem robbant még be ez a mozgalom, hogy a földművelésnek még mindig elég rossz a megítélése. A magyar társadalomban volt egy olyan modernizációs, urbanizációs trend, hogy el kell jönni a faluról, a föld mellől, meg kell venni mindent az áruházban, hogy a földet túrni régimódi és ez a mai napig működik. Hiába jön a globális élelmiszerválság a vegyél hazait szlogennel, még a falusiak is azt gondolják, hogy az életnek az az esszenciája, hogy nem tartasz tyúkokat, hanem megveszed a boltban a tojást. Ez tartja magát a fejekben is és, ha a természethez visszatérés téma lesz, akkor mindig az az érzésem, hogy azok a radikális példák kerülnek elő, akik teljesen kivonulnak a világból, eldugják a mobiljukat, tehát, akik megtagadják a mai világot, mert szerintük veszélyes vagy gonosz, miközben lehet ezt teljesen urbanizáltan is csinálni, és nem kell hozzá megtagadni a védőoltást” – fejti ki Ádám.

(Fotó: Kiss Ádám)

Szerinte, még ha sokszor kihívásokkal teli is, egyáltalán nem lehetetlen ezt a kétlaki életet fenntartani, mert végül többet ad, mint amennyit elvesz. Habár ő ezt egyáltalán nem érzi lemondásnak, mert ez a hobbija: a kicsi ház a nagy kerttel, a természetjárás és a szörfözés, vitorlázás a Balatonon.

Tiny house gyerekekkel – van, amikor nem megy

Egészen másképp fest a tiny életforma azonban egy vagy több gyerekkel, hiszen „a gyerekekkel járó cucc felzabálja az életteret” – mondja Rossel Szilda. Ő 2012-ben költözött egy kis jurtába a tizenöt hónappal ezelőtt agydaganatban elhunyt férjével. Jelenleg egy kicsit nagyobb, nyolc méter átmérőjű jurtában lakik négy – 12, 10, 8 és másfél éves – gyerekével. Szilda telkére most a jurta helyett egy – a tiny house-os instaképekből ismert technikával – szendvicspanelekből álló házat terveznek, aminek az lesz a különlegessége, hogy a fűtését egy szerverszobának használt helyiségben tárolt, működő számítógépek által leadott hő biztosítja majd. Az ötlet és a kivitelezés Ozorai Attiláé, aki egykor környezetmérnöknek tanult és webszervizeléssel keresi a kenyerét. Attila otthonában már kipróbálta ezt a technikát: saját lakóházához kapcsolódóan épített egy ilyen teret, ahol a munkájához szükséges mintegy 15 számítógépet tartja és ezek elég hőt szolgáltatnak ahhoz, hogy a házuk udvarán álló üvegházat vagy a halastavat télen is fűteni lehessen. Ezzel a módszerrel épül majd Szildáék háza is, ami – a négygyerekes édesanya elmondása szerint – a jelenlegi lakhelyükhöz képest egyáltalán nem lesz tiny, de készen állnak ennek a lépésnek a megtételére is, mivel be kellett látnia, hogy a kisgyerekes életmód nem apró térbe való. „Én kuporgós ember vagyok, nagyon szeretem, ha minden egy karnyújtásnyira van, de amikor gyerekekkel élsz, Magyarországon, télen, akkor azért már nem annyira menő ez az apróság. Mert amíg két felnőttnek elfér két polcon a ruhája, az a polcmennyiség gyerekekkel már nem elég, és amint anyává válsz már neked sem lesz elég, mert annyi mindenre kell felkészülni. Például, ha a négy gyerek bejön télen az udvarról, a téli kabát, az overall, a sapka-sál, amit levesznek magukról, már elvesz néhány négyzetmétert. Hiszen ahhoz, hogy ne az én időmet zabálja fel az öltöztetésük, úgy kell a teret kialakítani, hogy önállóan be tudják tenni a saját fogasukra, rekeszükbe.

A kisgyerekes lét nem tiny house-osítható.

Az apró házakban ez nagyon csalóka, hogy amikor egy egyedülálló hölgy lakik egy cirkuszi kocsi belső terében, az varázslatos. Imádnám, hogy az íróasztal két mozdulattal ággyá alakítható, de egyszerűen egy családanya életét és idejét nem lehet ezzel a két mozdulattal sem terhelni. És arról nem is beszéltünk, hogy mi van, ha egész nap lenn kell az ágynak maradnia, mert az egyik gyerek beteg és feküdnie kell” – osztja meg kisgyerekes tapasztalatait Szilda, akinek a nehézségek és a kihívások mellett adott is ez a közös légtér a gyerekekkel, elsősorban önismeretet, önuralmat és empátiát. „Ha egy ilyen térben a kiskamasz gyereked felhívja a haverját a karanténvilág kellős közepén, hogy az anyukája milyen hülye, akkor meg kell állnod hogy ne szólj bele. Tudnod kell és el kell fogadnod, hogy ez most az ő buborékja és ez – nyilván – zárt ajtó mögött történne más családokban. Ebben az életmódban tehát az a nagy kérdés, hogyan tudsz intim szférát kialakítani, ha nem csak te vagy abban a térben? Mindenkinek jogában áll dödögni, viszont ajándékként is fel lehet fogni, hogy legalább tudom, hogy az a kicsi gyereklélek hogyan van velem, és ez sokat ad az én anyaságomhoz. Ennek a veszteségétől kicsit tartok is, de bízom benne, hogy nem múlnak el ezek a készségek, amiket megtanultunk, és készen állunk a változtatásra” – mondja Szilda, aki a tervek szerint nyár végén be tud költözni a tiny módszerrel épült, de több konténerből álló – és így a privát szféra lehetőségével kecsegtető – házukba a gyerekekkel.

Lesz-e magyar apró ház mozgalom?

A tiny house-ok előállításának egyik legnagyobb előnye, hogy kész panelekből vagy akár konténerekből is fel lehet húzni bármilyen telekre, ám ennek jogi hátteréről mindenképpen érdemes tájékozódni mielőtt ilyesmire adnánk a fejünket.

Stefanie Beck és Philipp Sanders otthonuk előtt a bajorországi Mehlmeiselben. (Fotó: Nicolas Armer / via Getty Images)

Amint arról már korábban is írtunk a koronavírus-járvány okozta karanténhelyzet és gazdasági válság vélhetően sokakat az életmódváltás felé terel majd, világszerte egyre többen költöznek korábban nyaralónak használt, de mindenképp a zsúfolt városokon kívüli lakóhelyekre. Az egyszerűbben, olcsóbban kivitelezhető megoldások tehát valószínűleg itthon is elterjednek majd, hiszen egy apró mobilház minden mai kívánalomnak megfelel: gyorsan elkészül, olcsó kivitelezni, könnyen áthelyezhető. Az pedig, hogy természetközeli lesz-e vagy sem, csak azon múlik, hogy hol állítjuk fel. De nem csak „a hátamon a házam” életérzés miatt hasonlít az életforma egy csigáéhoz, hanem mert valóban le is lassít, ha szó szerint nincs helye az életünkben a fölösleges tárgyak hajszolásának. A kérdés már csak az, hogy hol tudunk telket szerezni, hiszen még az olcsó telekárakkal együtt sem csábítanak sokakat az elnéptelenedő, hiányos infrastruktúrával rendelkező falvak, csábító környezetben pedig drága a telek és sok a kacsalábon forgó palota. Vélhetőleg ezen áll vagy bukik, hogy lesz-e az elkövetkező években megerősödő tiny house mozgalom hazánkban is.

(Illusztráció: Borzas Kata)