PSZICHÉ: Mi az az Élet Katedrális?
KLING RITA: Olyan előadásokat szervezünk, amelyek megmutatják a valódi válaszokat a félelmekre, a párkapcsolati nehézségekre, a pénzzel kapcsolatos problémákra, a szexuális kérdésekre, a valódi önbizalom és önbecsülés rejtelmeire, a maximalizmus csapdáira, a kiégésre. Előbb-utóbb sajnos mindnyájunkat ér valamilyen veszteség. Nem feltétlenül a gyászra gondolok: az is komoly teher, ha munkahelyet váltunk vagy költözünk. És számtalan új helyzetben kell bizonyítanunk. Ha úgy születnénk, hogy tudnánk a boldogság titkát, nem lenne annyi válás, nem sértődnénk meg soha. De kitől tanuljuk meg, hogyan legyünk jó szülők? Vagy hogy milyen a jó barátság? A jogosítványhoz el kell végezned egy tanfolyamot, de az emberi kapcsolataidban magadra vagy utalva. Ebben szeretnék gyakorlati segítséget nyújtani. Hiszek abban, hogy az élet minősége tanulható, és ezt tapasztalja meg velünk a közönség alkalomról alkalomra. Eddig olyan kiváló előadók beszéltek, mint Pólus Enikő mentálhigiénés szakember és szexuálterapeuta; Tapolyai Emőke pszichológus; Szenczy Sándor baptista lelkész; Vujity Tvrtko író; Mező Misi énekes; dr. Susánszki Éva szociológus, stresszkutató; vagy dr. Almási Kitti klinikai szakpszichológus.
PSZICHÉ: Hogyan segíthet egy-egy előadás?
KLING RITA: Naivitás lenne azt gondolni, hogy beülök egy előadásra, és új emberként jövök ki, és onnantól mindent jól csinálok. A legnagyobb segítség az, hogy rájövök: a problémámmal nem vagyok egyedül, több száz ember ugyanabban a cipőben jár. Látom, hogy nincs velem semmi baj, vannak elvarratlan szálaim, kérdéseim, de nem érzem magam számkivetettnek. A másik pedig, hogy sokszor, amikor őrlődünk, nem látjuk a teljes képet, ilyenkor jól jöhet egy szakember, aki új irányból közelíti meg a problémát. Pólus Enikő az érzelmi intelligenciáról beszélt egyszer, arról, hogy az önértékelésünk és a feldolgozott múltunk milyen viszonyban áll egymással. Kivetített egy fát, amelynek „lebegő” gyökere volt, és azt mondta, ilyen fára is lehet építeni, tehát az élet mindig megy tovább, de ha a múltunk lebegő gyökér, annak meglesznek a következményei. Utána többen is elmondták neki, hogy annak idején molesztálták, megerőszakolták őket. Most értették meg, hogy az kevés, ha elfojtják magukban az emlékeket, ha megosztják a terheiket, könnyebben megszabadulhatnak tőlük.
PSZICHÉ: Honnan jött az előadás-sorozat ötlete?
KLING RITA: Ahogy egy író sokszor magából merít, nyilván én is kötődöm azokhoz a témákhoz, amelyeket színpadra viszünk. Az első rendezvényünk a félelemről szólt. Akkoriban sokat dolgoztam vidéken is, és rengeteg szorongással, aggodalommal találkoztam. Például egy nő annyira függött a mobiljától, hogy éjszaka sem merte kikapcsolni, hátha akkor hívja valaki. Rettegett, hogy nem hallja meg időben, ha tragédia történik. Ha lemerült a telefonja, rosszul lett. Hiába teszi tönkre a stressz az életünket, nem tudjuk, mihez kezdjünk vele. Természetesen jómagam is küzdök néhány dologgal, és amikor rájöttem, hogy segítségre másnak is lenne igénye, megszerveztem egy félnapos előadást. Az első két alkalommal nem is bírtam kiállni a színpadra, annyira féltem a szerepléstől… Akkor Szenczy Sándor arról beszélt, háborús övezetben hogyan kezeli a félelmet. Te meg én aligha kerülünk háborús kihívások közé, de a félelem arca azért mindig ugyanolyan, az embert meggyötri az egzisztenciális bizonytalanság is. Nem az a kérdés, mitől félünk, hanem hogy mit kezdünk az érzéssel. Sándor előadásán a közönségnek könnyes volt a szeme.
PSZICHÉ: Milyen témákkal foglalkoztatok még?
… Az interjú folytatását a Nők Lapja Psziché 2016/5. számának 110. oldalán olvashatjátok.
Szöveg: Pór Attila
Fotó: Borbély-Kál Cecília
