Mégis sokan csinálták.

Már 1950-ben is szóba került a szakemberek között, hogy nem jó, ha a kisgyerekre címkéket ragasztunk. Ebből az archív Nők Lapja cikkből kiderül az is, akkoriban hogyan érveltek az olyan jelzők nevelési célzatú használata ellen, mint a rossz, lusta gyerek, és még sorolhatnánk.

Ne bélyegezd meg a gyermeket!, Nők Lapja, 1950/1. 

A Juci a szép lányom, az Annus, az okos lányom — meséli a mama mindenkinek. Jucin is, Annuson is rajta marad a bélyeg: Annus akárhogy csinosodik, nem hisz többé az őszinte dicséretnek, Juci pedig buta szép lánynak érzi magát, akitől senki sem vár semmit. ,,Jobb, ha nem segítsz Feri, úgyis min­dent kiejtesz a kezedből!” — mire Feri kezéből persze, hogy kiesik a bögre. ,,Hazahoztad pajtásod ceruzáját — tudod, hogy tolvaj vagy?” — mondja a mama négy éves óvodásának, mire az megállapítja magában, hogy ha csak ennyiben áll a „tolvajsága”, akkor nem is olyan rettenetes, mint képzelte, meg lehet próbálni máskor is.
Az effajta megbélyegzett kifejezésnek — mint minden egyébnek —megvan a maga gyökere az emberek társadalmi éle­tében. A régi rendszereknek, — mondjuk ki egyszerűen, a régi uraknak — fontos volt, hogy elterjesszék a hitet az emberi tulajdonságok változtathatatlanságában. ,,Az úr úrnak — a paraszt parasztnak született”, ,,A suszter maradjon meg a kapta­fánál” — ezt terjesztették, jól tudjuk, hogy miért. Addig ter­jesztették, míg a szülők is elhitték, hogy gyerekük változtathatatlan tulajdonságokat hoz a világra. Persze sokszor kényelmesebb is azt gondolni, hogy gyerekeik ,,örökölték” jellemüket és azon aztán már semminemű nevelés nem változtathat.
A kár, amit okoznak, igen nagy lehet. Nemcsak a gyerek önbizalmát veszik el, hanem, amint azt a példákból is láttuk, belerögzítik a kikiáltott tulajdonságokat a gyerekekbe. Az ügyet­lennek elhíresztelt fiú még ügyetlenebb lesz, a ,,hazugnak”, ,,tolvajnak” mondott gyerek egy-kettőre beletörődik, hogy hát ő már ilyen, a hírhedt ,,rossz gyerek” meg egyenesen dicsőséget lát a rosszalkodásban.
Mennyivel buzdítóbb, fejlesztőbb az a nevelői hang, ami a szovjet nevelési könyvekből árad felénk: ,,milyen kár, hogy ma ilyen rendetlen voltál, ennek nem szabad többet megesnie” ,,én tudom, hogy te azt meg tudod csinálni — fog az menni”, — ha így biztatjuk a gyermeket, megerősítjük önbizalmát, hozzá­segítjük a jólvégzett munka öröméhez.

Nők Lapja 1950/1 (Forrás: Nők Lapja Archívum)

(Kiemelt kép: Fortepan/Lipovits Károly)