Az Új Gazdasági Mechanizmus, ahogy akkor hívták a reformot, már ott sompolygott a kertek alatt. Kiderült, hogy az addigi modell fenntarthatatlan: a szocialista ipar nem állít elő olyan minőséget, amely versenyképes a nyugati termékekkel. Ezért a rendszer azt üzente a kisembernek, hogy legye több vásárlói öntudata, használja ki a lehetőségeket, merjen kiállni az érdekeiért. Persze csak a kis dolgokban: kérje el például a panaszkönyvet, ha elégedetlen. Ne hagyjuk, hogy packázzanak velünk, tegyünk bejelentést azonnal, ha úgy érezzük, méltánytalanság ér bennünket, ne halogassuk, mert az nem vezet sehová. A reklamáció fontos, jó dolog, mert visszajelzést ad a szocialista ipar számára, hogy egy adott termékkel minőségi gondok vannak. Így lehetünk részesei mi magunk is a kedvező változásnak. (Hogy milyen eredménnyel javított mindez a szocialista nagyipar termékeinek minőségén, azt ma már tudjuk.) Merjünk bátrak lenni – de azért kerüljük a simliseket – tanácsolja olvasóinak 1968-ban Zsigmondi Mária.

Zsigmondi Mária: Vevők és eladók, Nők Lapja, 1968/40. 

Pulton innen – pulton túl

Egy idős tanár este, közvetlenül zárás előtt tért be a Közértbe. Az igazság kedvéért: a már félig lehúzott redőny alatt bújt át. Megkönnyebbülten látta, hogy még folyik a kiszolgálás. Mentegetőzve kért egy negyed kiló kenyeret és öt deka vajat. Szerette volna még hozzátenni, hogy elhúzódott a konferencia… Túlórázott… A kapuban egy aggódó mama várta, nem mondhatta neki, hogy kérem, lejárt a munkaidőm, éhes vagyok, vacsorázni szeretnék, bezár a Közért… Belefagyott a szó. ,,Zárunk!” – közölte az üzletvezető. A tanár az órájára pillantott: a zárórához még tíz perc hiányzott. ,,De kérem…” Csak ennyit mondhatott. Az üzletvezető megragadta a karját és kituszkolta… (Milyen fürge is tud lenni, ha ő siet!) Odakint – bizonyára a nagyobb nyomaték kedvéért – mellbevágta; mikor tanulja meg végre a Kedves Vevő, hogy nyolc óra előtt tíz perccel már nem illik zaklatni a Kereskedelem Dolgozóit?!
Ezt az esetet a Belkereskedelmi Minisztérium Panaszirodájának negyedévi jelentéséből másoltam ki.
(A történet befejezése: az üzletvezetőt megdorgálták, de büntetést nem kapott, minthogy még soha nem merült fel ellene panasz; a Közért központ illedelmes levélben kért elnézést a tanártól s megígérte, hogy soha-soha-soha többé nem fordul elő hasonló eset… Sejtelmem sincs, a tanár beérte-e ezzel a válasszal.

Merni kell!

Tudniillik panaszt tenni, reklamálni. Nagyon sokan nem mernek, részben azért, mert nem is tudják, mit merhetnek, részben, mert irtóznak minden vitától, részben, mert kényelmetlen ilyen hercehurca után visszatérni ugyanabba a boltba… és így tovább; tulajdonképpen egyszerűbb lenyelni a sérelmet, napirendre térni a dolog fölött, mint kérni a panaszkönyvet, vagy szaladgálni fűhöz-fához.
Egy asszony – ugyancsak a minisztérium panaszirodájában – elmondta, hogy a húsboltban rosszul mértek, megkérte az eladót, tegye újra mérlegre az árut. Az eladó talán hajlott is rá, de a vásárlók elkezdtek morogni: ,,Mit kukacoskodik?! Nem látja, hányan várakozunk?! Ugyan már – egy-két deka ide vagy oda!” Elkullogott: jobb a békesség.
Jobb a békesség? Nem jobb, csak kényelmesebb – pillanatnyilag. 

Kérem a panaszkönyvet!

Sokféle hiánycikk van. A panaszkönyv nagyon gyakran az.
,,Tessék várni, majd szólok az üzletvezetőnek!” ,,Azonnal, ki kell hozni az irodából.” ,,Tessék levelezőlapon bejelenteni a kifogást!”
Hű, az a levelezőlap!
Tudniillik: csak kísérlet! S nem is vált be. A levelezőlap sokszor elkallódik; ki tudja, miért?! Sorszáma nincs, felkutatni, nyomon követni nem lehet. Meg aztán: lélektana van annak a levelezőlapnak. Először: a szabály az, hogy felbélyegezve álljon rendelkezésre. Vagy van rajta bélyeg, vagy nincs. Ha nincs, az ember futkoshat bélyeg után. (Ha van ideje.) No, mondjuk van rajta bélyeg. Bevágom a szatyorba, a kenyér, tej, vaj, szalámi, szardínia, cukor, mosópor, levestészta, satöbbi tetejébe. Aztán rohanok haza. Kirakom a szatyor tartalmát, a levlapot félreteszem. ,,Hallottál már fiam ilyen disznóságot…?!” ,,Hát persze, hogy megírom, csak most nincs időm.” S egy hét múlva: ,,Nem tudod, ma egy hete mi bajom volt a Közérttel? Miért hoztam haza ezt a vacakot?”