Szerencsére van segítő kéz: a biharkeresztesi Oláh Regina és a kisvárdai Szanyi Vivien példája igazolja, ha van egy jó ösztöndíjprogram, amelynek keretében figyelemmel, óvó törődéssel fordulnak a fiatalokhoz, a legnagyobb álmok sem elérhetetlenek. Ehhez a programhoz azonban értő és a társadalmi felelősségüket felismerő cégek is kellenek. Szerencsére, vannak ilyenek Magyarországon. Jóvoltukból pedig működik a ROMASTER program.

7 generáció

Biztosan sokan vagyunk, akik valamikor a tanulmányaink során elakadtunk: nem ment valamelyik tantárgy, sorra gyűjtöttük a rossz jegyeket. Talán azért, mert kamaszodtunk, de az is lehet, hogy feszült családi helyzet blokkolt minket. Esetleg egész egyszerűen semennyire sem kötött le az iskola. Ilyenkor azok a szülők, akik ezt megengedhetik maguknak, valamilyen módon odaállnak a gyerekük mellé, s ha az kell, másodállást is vállalnak, hogy teljen magántanárra, nyelvtanfolyamra. Korrepetáltatják a gyereket, hogy ne maradjon le a tanulásban, így biztosan bejusson a középiskolába, egyetemre. Mert a szülők tudják, hogy aki lemarad, kimarad. De mi történik akkor, ha egy család mindezt nem engedheti meg magának? Ha a szülő maga is alacsony képzettségű, nincs jó, a családot segítő állása, és nem tud segíteni a gyerekének? Ha a közmunkán megkeresett pénz nem elég arra, hogy a gyerekek, ha rosszul állnak az iskolában, még többet tudjanak tanulni, esetleg magánórára járni? Mi van akkor, ha nincs pénz edzésre, táborokra, fizetős, iskolán kívüli fejlesztő programokra?
A Nemzetközi Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) a társadalmi mobilitásról szóló elemzésében szomorú adatokat közölt a magyarországi társadalmi mobilitásról. Számításaikból kiderült: a szegénységben élő magyar családoknak éppen olyan nehéz előrébb lépni, mint a kasztrendszerben létező Indiában. Döbbenetes adat: egy átlagos, szegénységben élő magyar családnak hét generáció szükséges ahhoz, hogy tagjai az átlagos jövedelmi szintet el tudják érni. Ez lényegében azt jelenti: aki ma Magyarországon szegénynek születik, az is marad. Hét emberöltő (azaz nagyjából 7 x 25-30, azaz közel 200 év) kell ahhoz, hogy valaki kitörjön a szegénységből. Az OECD-átlag 4,5 generáció, Magyarország a 7-tel a tagországok utolsó harmadában van. A legnagyobb mobilitás Dániában van, ahol két generáció már elég ahhoz, hogy egy család kikecmeregjen a szegénységből, a többi skandináv országnál – Norvégia, Svédország, Finnország esetében – 3 generáció kell a változáshoz. Bár Magyarországon is vannak a szegénységben élő családoknak tanulást segítő programok, de ezek összességében pontosan annyira hatékonyak, amennyit ezek az adatok mutatnak.

(Forrás: OECD)

A társadalmi mobilitás szempontjából kulcskérdés a szakma és az érettségi megszerzése, a kutatások azt jelzik, hogy az érettségivel kombinált szakmával lényegesen jobb kereseti lehetőségekhez lehet hozzájutni.

Az MTA Közgazdaságtudományi Intézetének közgazdászai kiszámolták, hogy az érettségit és szakmát adó iskolában (régi nevén szakközépiskola, a ma használatos elnevezésében: technikum) végzettek már rögtön az életpálya elején 25 százalékkal többet keresnek, mint a szakiskolából kikerülők, s ez a különbség a karrierút előrehaladtával tovább nő. A kutatók szerint a bértöbblet nagyobb része abból adódik, hogy az érettségizettek nagyobb számban kerülnek be jól fizető foglalkozásokba. Ráadásul a szakiskolai végzettek kétszer akkora eséllyel szorulnak ki a szakmájukból és kényszerülnek a sokkal rosszabbul fizető betanított és segédmunkák végzésére, mint a szakközépiskolában vagy gimnáziumban érettségizettek. A csak érettségizettek keresetéhez képest a felsőoktatási végzettséggel rendelkezők bérelőnye Magyarországon kiugróan magas: az Eurostudent adatai szerint a 25–64 évesek esetében a diploma bérelőnye az érettségihez képest hazánkban 199 százalék, amely a vizsgált OECD-országok sorában a hatodik legmagasabb érték. Mindebből az is következik, hogy az érettségi, de még inkább a felsőfokú végzettség, sokkal jobban véd a munkanélküliség – azaz a lecsúszás és elszegényedés – ellen, mint a sima szakmunkás bizonyítvány.
Magyarországon tehát különösen nagy segítség, ha egy program a szegény családokat és gyerekeiket a tanulási időszak során segíti.

A gettógimitől a doktori képzésig

A ROMASTER elnevezésű tehetséggondozó programot 2007 februárjában hívta életre a Magyar Üzleti Vezetők Fóruma (HBLF: Hungarian Business Leaders Forum) és az IBM Magyarország (lásd keretes írásunkat). A program azt a célt tűzte ki, hogy a „roma társadalomban tovább bővüljön a megfelelő nyelvtudással és felsőfokú végzettséggel rendelkező közösség, amelynek tagjai versenyképes tudással, egyenlő esélyekkel lépnek a munkaerőpiacra, vagy saját vállalkozásukon keresztül lesznek aktív résztvevői a versenypiaci környezetnek”. A támogatott középiskolás és egyetemista diákok nem csak havi ösztöndíjat kapnak, hanem vállalati mentorálást is.

HBLF Romaster tábor, 2016. (Forrás: HBLF)

Oláh Regina Biharkeresztesről, egy négyezer lelkes kisvárosból származik, szegény családból. A házuk a cigánytelep szélén áll. Roma származású édesanyja nyolc általánost végzett csupán, édesapja – aki nem roma – érettségizett, de már régóta közmunkások mindketten. A szülők nagyon elkötelezettek voltak abban, hogy lányukat taníttassák. Regina 11 éves koráig betegeskedett, édesanyja ezért sokáig nem tudott munkát vállalni. Néha elment takarítani házakhoz, de ez éppen csak a mindennapi betevőre volt elég, arra már alig, hogy az iskolába szükséges felszerelést ki tudja fizetni. Regina tehetsége korán megmutatkozott: már az óvodában tudott olvasni.
– Apu nagyon sok keresztrejtvényt töltött ki. Nézegettem a betűket a rejtvényújságban. Akkoriban járt nekünk a Szabad Föld című hetilap, és egyszer csak kézbe vettem. Anyukám megkérdezte, mit nézegetek abban az újságban. Akkor jött rá, hogy tudok olvasni – emlékszik vissza.
Regina az általános iskolát Biharkeresztesen kezdte egy olyan kísérleti osztályban, ahol Zsolnai-féle alternatív pedagógiai módszerrel tanítottak. Ebben az osztályban egyedül Regina volt roma származású. A tanárok részéről nem érzett távolságtartást emiatt, a gyerekek között viszont akadt olyan, aki kiközösítette. – Sokszor haragot szült bennem a viselkedésük. Nem tudtam, miért, csak azt éreztem, hogy utálnak – idézi fel, hozzátéve, hogy a felső tagozat vége felé eltűnt „a kitaszítottság érzése”. – Lehet, hogy érettebbek lettünk. A gyerekek gondolkodásmódja is változik, talán hetedikes korukra jöttek rá, hogy közöttünk is vannak tehetségesek – mondja Regina, aki az általános iskola után Debrecenben szeretett volna továbbtanulni, amihez kollégiumba kellett volna költöznie. De az édesanyja nagyon féltette, és ezért nem engedte. – Ha mindig hazajárok, figyelhet rám – idézi föl azokat az időket és a szülői törődést Regina, aki így végül a biharkeresztesi gimnázium mellett döntött, ahol akkor indult az utolsó gimnáziumi osztály, amikor érettségizett, mert az intézmény időközben szakképzővé alakult. Ezért egy olyan befogadó középiskola lett, ahová minden gyereket, akit a környék iskoláiból kirúgtak, kötelesek voltak felvenni. Mindezt Regina azért eleveníti fel, mert amitől édesanyja a debreceni kollégiumi élet kapcsán féltette, az a biharkeresztesi gimnáziumban bekövetkezett. – Drog, verekedés, cigizés a WC-ben. Igazi gettógimi lett, rengeteg problémás tanulóval – teszi hozzá Regina, akire mindez nem volt hatással, de édesanyja ennek láttán meggondolta magát, s mégis azt akarta, hogy menjen el Debrecenbe kollégistának. Regina viszont úgy döntött, nem akar új közösségbe menni, annak ellenére sem, hogy nem volt felhőtlen a gimnáziumi élet, főleg a roma lányok részéről érzett utálatot maga felé. De mindez már lepergett róla: eltökélte, hogy ő más lesz, vinni akarja valamire. – Láttam a környezetemet, a szegénységet, a nélkülözést, a munkanélküliséget. Tudtam, hogy én nem ezt akarom. Tudtam, hogy a tanulással ezt elkerülhetem.

Oláh Regina

Regina azt mondja, a vele egykorú lányok rengeteget dolgoznak otthon: vigyáznak a kisebb testvérekre, főznek, mosnak, van, aki még napszámba is eljár. Rá – egyke lévén – nem hárult ennyi otthon ellátandó kötelesség, ráadásul az édesanyja is kiskorától kezdve ösztökélte a tanulásra. Harmadikban nyelvvizsgát tett angolból. Ezt a nagy lépést már a ROMASTER diákjaként tette meg, a nyelvvizsgához szükséges magánórákat az ösztöndíjából tudta fizetni. Az érettségi évében már biztos volt, hogy egyetemre adja be a felvételi lapját. Mivel otthon nem volt számítógépe, a tanári szobában töltötte ki a jelentkezési lapot. Első helyen a Debreceni Egyetem pénzügy és számvitel szakát jelölte meg. Reginának 370 pontja volt, ami magasnak számított, hiszen nyelvvizsgája is volt, de ehhez a szakhoz tanulmányi verseny és az emelt szintű érettségiért kapható többletpontokra is szükség lett volna, mert 468 volt a bejutási küszöb. Így csak a költségtérítéses képzésbe jutott be. – Az emelt szintű érettségit nagyon nehéz letenni, nagyon sok energiabefektetés kell hozzá, a mi giminkben nem is tette le senki – teszi hozzá. (2014-ben, amikor Regina elkezdte az egyetemet, a felsőoktatásba lépéskor még nem volt kötelező jelentkezési feltétel az emelt szintű érettségi. A kormány időközben megváltoztatta a jogszabályokat, és az idei tanévtől kezdődően ez már kötelező. Ez az intézkedés nagyon megnehezíti a Reginához hasonló, nehéz anyagi körülmények közül érkező fiatalok felsőoktatásba jutását – a szerk.) Regina a pénzügy-számviteli szakon nemigen érzete jól magát, az évfolyamtársai javarészt közgazdasági alapismeretekkel érkeztek az egyetemre. – Rossz tanuló lettem, a kettesékért kellett küzdenem. Különösen a pénzügy volt nagyon nehéz. Kedvemet szegte a sok kudarc. Azt éreztem, mindenki okosabb nálam. Nálam hiányoztak a közgazdasági alapok, én ilyet nem tanultam a gimnáziumban – idézi fel.

Az, hogy az esélyegyenlőségi programoknak milyen fontos eleme a mentorálás, az ilyen elakadásoknál mutatkozik meg igazán. Regina elpanaszolta a mentorának, milyen nehézségekkel küszködik az egyetemen, és sok-sok átbeszélt nap után közösen arra jutottak, hogy ne pazaroljon el négy évet egy olyan szakon, ami ennyire gyötrelmes. A mentor tanácsára váltott: turizmus és vendéglátás szakra ment át, ami utólag is nagyon jó döntésnek bizonyult. Annyira jól érezte itt magát, hogy az alapképzést követően nem is volt kérdés, hogy mesterszakon folytatja tovább. – Emberi erőforrás tanácsadó szakon folytattam – meséli Regina, aki már tudta, hogy pályaorientációval foglalkozna, amelynek része az esélyegyenlőség kérdése is. – Szeretnék valamit visszaadni abból, amit kaptam – fogalmaz a motivációival kapcsolatban. – Nagyon szerettem ezt a szakot. Kicsi volt a csoport, családias volt. Végzés előtt tanszéki demonstrátor voltam, konferenciákra jártam. Éreztem, hogy jó lesz diplomázni és munkába állni. A sok tanulás után végre dolgozhatok – meséli. Már az oklevél átvételét megelőzően el is helyezkedett: egy minisztérium háttérintézményénél kapott állást, ahol a feladatai között van az esélyegyenlőség területe is. Így a pályakezdő évek már a fővárosban folytatódnak.

HBLF Romaster tábor, 2016. (Forrás: HBLF)

Regina a munkába állást követően is nagyon jó kapcsolatban maradt a ROMASTER-ben megismert mentorával, aki közel nyolc évig kísérte a fiatal lány útját a tanulmányi időszaka alatt. – Bármilyen kérdéssel fordulhattam hozzá. Ő segített a szakmai nyelvvizsgára felkészülésben, és voltam a cégénél, a KPMG-nél is gyakorlaton. Nem csak szakmai, hanem baráti kapcsolat alakult ki közöttünk. Az ösztöndíj, amit a ROMASTER programban kaptam, rengeteget segített, ebből finanszíroztam a különóráimat és a tandíjamat – meséli Regina, hozzáfűzve, hogy emellett a roma szakkollégiumnak is tagja volt Debrecenben, ami – túl a lakhatási támogatáson – támogató közösséget is adott a sikeres tanuláshoz. Regina a munkahelyén szeretné magába szívni a gyakorlati tudást is, de folytatja a tanulást: a Debreceni Egyetem doktori iskolájában, levelező szakon. – A mesterszakos diplomadolgozatomat a cigány szakkollégiumokról írtam. A doktori képzésben pedig ezeket szeretném összehasonlítani hasznosságuk szempontjából más, nem roma szakkollégiumi programokkal – osztja meg terveit.

Az első diplomás a családban

Szanyi Vivien

Szanyi Vivien egy szabolcsi kisvárosban, Kisvárdán született. Édesanyja egy logisztikai cégnél dolgozik, édesapja a Záhony-Kisvárda vonalon vasutas. Ahogy mondja, teljesen átlagos általános iskolában tanult, amely nem volt szegregált, majd egy angol tagozatos gimnáziumban folytatta a középiskolai éveket. Nem ez volt az eredeti terv: matek tagozaton szeretett volna tanulni, de oda túljelentkezés volt. Utólag azonban nem bánja, hogy az angolos osztályba került, mert az már az első év végére nagyon jó közösséggé kovácsolódott össze.

A ROMASTER programot az édesapja egyik kollégája ajánlotta a család figyelmébe, Vivien ekkor pont érettségi előtt állt. Az alapítvány pedig örömmel hívta felvételi beszélgetésre. Az OD Partner elnevezésű cég lett Vivien támogatója, és a cég egyik munkatársa, Jakó Melinda a mentora. Az érettségi küszöbén – Reginához hasonlóan – Vivien is a ROMASTER-es ösztöndíjából fizette a kiegészítő nyelvtanfolyamot, hogy sikeres nyelvvizsgát tehessen. Az érettségit követően a Debreceni Egyetem élelmiszermérnök hallgatója lett. – Az utolsó pillanatban döntöttem el, hol folytassam a tanulást. Egy barátnőm édesapja a kisvárdai húsfeldolgozóban dolgozik, sokat beszélgettem vele. Megtetszett az élelmiszerekkel kapcsolatos termékfejlesztés, marketing, lenyűgözött, mennyi minden történik az étellel, amíg azt levehetjük a boltok polcairól – avat be, hogyan is dőlt el a szakválasztás kérdése. Az egyetemi tanulmányok során többféle gyakorlati helyen is megfordult: kenyérsütődében, cukrászatban, tejipari üzemben és húsfeldolgozóban is. Az alapszakot már be is fejezte, elköszönt mentorától, de a ROMASTER-től még nem, hiszen februárban kezdte el a mesterképzést az egyetemen. Az ösztöndíj továbbra is nagy segítség: felsőfokú nyelvvizsgára készül, valamint kémiából magánórákat is fizet belőle, mert ez az egyik legnehezebb tárgya, és nem szeretne lemaradni. Szakmailag a növényi és állati eredetű tejek érdeklik, talán nem függetlenül attól, hogy kiderült, laktózérzékeny, így oda kell figyelnie, milyen tejterméket fogyaszt. „Ha tudnád, miből készül a párizsi, nem ennél többet”– hallottuk jó sokszor baráti beszélgetésekben. Vivient azonban mindez nem elborzasztja, hanem szakmai kihívást lát benne. – Nekem van ehhez gusztusom. De volt olyan csoporttársam, aki a húsipari gyakorlat után lett vegán. Egy sertésüzemben voltunk, ott döntötte el – meséli nevetve. A sok tanulás mellett fel kellett adnia kedvenc hobbiját, a táncolást. Vivien szülei szakmunkások. Ő az első diplomás a családban.

(Kiemelt kép: Getty Images)