Normális esetben a feleségem és én reggelenként jóval korábban kelünk fel, mint a gyerekek, különösen nyáron, amikor szünetel az iskola. Ám időnként előfordul, hogy valaki hamarabb ébred, és olyankor mindenféle ötletei támadnak. Így volt ez a minap a hétéves Bernivel is, aki a legszebb álmunkra törte rá az ajtót azzal, hogy „megjöttem!”.
Megfigyeltem, hogy a gyerekekben nincsen semmilyen együttérzés az olyan ember iránt, aki éppen alszik. Az emberek pedig két nagy csoportba sorolhatóak: vannak, akik könnyen ébrednek, és vannak, akik mogorván. Miután Berni megértette, hogy most jobb, ha kimegy a szülői hálószobából, távoztában még annyit mondott, hogy jó, de akkor megnéz egy mesét a laptopon.