Ragyog a nap a fényesre lakkozott hajókon, barnára sült fiúk és lányok vízre készülődnek a hatalmas nyárfák alatt. A Római-partra a Duna illatát hozza a szél.

„Nem vitás, hogy az evezés a legegészségesebb tömegsporttá fejlődött az elmúlt néhány esztendő alatt. Tizennégyezer evezőscsónak hasítja a Duna hullámait, és legalább harmincezerre tehető azoknak a száma, akik pihenést, üdülést, kellemes weekendet vagy nyaralást keresnek és találnak az evezésben” – írták, sajnos nem most, hanem közel kilencven éve, a 8 Órai Újságban.
Kevés olyan város van Európában, ahol a központhoz ilyen közel található összefüggő, nyílt folyópart. A vállalkozók hamar felismerték a hely értékét: az 1920–30-as években a Római-parton egymás után épültek fel Budapest speciális nevezetességei: a csónakházak. Akkoriban még nem járt a HÉV, de a csónakház-tulajdonosok gondoskodtak a telepek megközelítéséről: menetrendszerű motorcsónakjáratokon, ingyen szállították bérlőiket a csónakházakhoz.
Az 1928-ban, 2 pengőért megvásárolható térkép a Rómain már 24 csónakházat és hét vendéglőt sorolt föl. Részletesen tájékoztatta az evezősöket, egészen Esztergomig jelölte a zátonyokat, és még javaslatot is tett, mikor melyik oldalon jobb evezni.