Ahogy a Pauler utcában sétálok Attila virágüzlete felé, még mindig érzem az egykoron lüktető alkotói légkört, a pezsgő művészi élet szellemét a polgári Krisztinavárosban. A múlt században is írók, költők, zeneszerzők, művészek éltek a környéken, a sarkon álló Déryné kávézóban olvasták a napi nyomtatott sajtót, ott vitatták meg a közéleti helyzetet és szerelmi életüket. Ha Márai Sándor szokásos kávéja után most itt sétálna haza, akkor egész biztosan ő is betérne Attilához virágcsokorért, hogy Lola feleségét kiengesztelje.
Most, miközben helyet keresünk valamelyik bisztróban a sok közül, úgy látom, mintha maga a Pauler utca lenne Attila lakása, otthonosan jön-megy, én pedig nevetek magamon, ahogy alacsony termetemmel kapkodom a lábam a nálam majd kétszer magasabb virágkötő után. Nem titok, az én esküvői csokromat is ő készítette, azóta tudom, hogy fogok én még vele beszélgetni arról, hogyan lépett túl – elsők között – az egyencsokrokon, a krepp papíron és a celofánon, és arról is, hogy milyen érzés lehet a nap nagy részében flow-élményben dolgozni. Patinás rendezvények, gálák, konferenciák virágdekorációiért felel, neves színművészek csokrát készíti, számos versenyt nyert el. Virágkompozíciói megszólítanak, védjegye az izgalmas, részletgazdag ízlésvilág. Jeremy Irons feleségének készített virágot, operabált díszített, Nők Lapja címlapunkon pedig Pokorny Lia kezében is az ő csokrát látjuk.

 Tudatosan készültél erre a pályára vagy a szerencsének is köszönhető, hogy megtaláltad a virágkötő művészetet?
A természet- és a növényszeretetet a vidéken élő nagyszüleimtől kaptam. Gyerekkorom nagy részét náluk töltöttük, a lovardában, az utcán, a gabonaföldön, nagymamám kertje pedig mindig tele volt virágokkal. Óvónő édesanyámmal pedig sok kreatív dolgot készítettem, emlékszem, karácsonykor imádtam pattogatott kukoricából és színes karikából láncot készíteni a karácsonyfára vagy diót festeni. Először a kertépítést, tájtervezést céloztam meg, de időközben Imre Kata virágkötő mesterhez kerültem, aki nagy hatást gyakorolt rám. Ő már akkor struktúrát adott a csokroknak, amikor még Magyarországon egyáltalán nem volt hagyománya a kreatív, művészi virágkötészetnek.

Említetted, hogy mély vízbe dobott téged.
Olyan feladatokat kaptam Katától, amit a többiek nem. Például amíg elment áruért, rám bízta az üzletet. Akkor még nem tudtam igazán, hogy mi is a célja az oktatómnak, de most már nagyon hálás vagyok neki, mert akkor tanultam meg kezelni a stresszes helyzeteket. Sokan ilyen helyzetben visszaélnek ezzel a fajta bizalommal. Most nekem kell ezt a főnök-alkalmazott viszony fenntartását tanulnom, mert hajlamos vagyok nagyon közvetlen és baráti kapcsolatot kialakítani. Bár értek már kellemetlen élmények ebből kifolyólag, továbbra is megadom a lehetőséget minden alkalmazottamnak.

Szerinted a kreativitás adottság vagy tanulható a szakmádban?
Van egy velünk született látásmód, érzék, de azt hiszem, valamennyire fejleszthető is. Jó, ha az ember precízen, aprólékosan dolgozik, de emellett még az is fontos, hogy magától is kitaláljon egy új kompozíciót vagy stílust.

Mitől függ szerinted ez a látásmód?
Az ember lelkületétől, hogy valaki mennyire nyitott, befogadó, mennyire tudja inspirálni egy film vagy egy zene. Ha ránézek egy képre, vagy zenét hallgatok, azonnal eszembe jut egy új ötlet. Sokat járok kiállításokra, imádom az új design dolgokat, képzőművészetből is sokat merítek. 

Ezeket az impulzusokat elraktározom magamban, és később egy hangulat, színkombináció, vagy érdekes forma képében újra eszembe jutnak.

Virágkötő versenyeken gyakran olyan feladatot is kapunk, hogy egy kiválasztott operadarab hangulatát kell visszaadnunk csokor formájában, vagy egy festményhez virágkompozíciót megálmodnunk. Szerintem a mi szakmánk összemosódik sok más területtel. Ahhoz tudnám hasonlítani ezt az alkotást, mint ahogyan egy festő az üres vásznán a festéket elkeni, ami egésszé áll össze és ki tudja vele fejezni az érzéseket.

Zenéről, festményről jut eszedbe egy csokor, de ismert celebritásoknak is személyre szóló virágokat készítesz. Rólam is eszedbe jut egy csokor, ahogy beszélgetünk?

Abszolút, most rólad is. Egy csokor készítése előtt mindig körbejárjuk annak a személyiségét, aki kapja a virágot, hány éves, mit csinál, milyen alkalomra kapja, mit lehet róla tudni. Ha rózsaszín a kedvence, akkor romantikus, finom, csajos. Egy extravagáns nőnek, mint például Pásztor Annának extrém csokrot készítenék. Többek között ezért sincsenek előre elkészített egyenvirágok az üzletünkben, és nem is nagyon készítünk két egyformát.

A közösségi oldaladról lehet tudni, hogy sokat utazol, és akkor is virágok között látni téged. Szervezett felfedező utazásokon inspirálódsz vagy a spontán érzéseidre hagyatkozol?
Magunk szervezzük ezeket az utazásokat, főleg Dél-Afrikát imádom. Tavaly ősszel, amikor ott épp tavasz volt, eljutottam egy óriási virágzó protea farmra, ami hatalmas élményt jelentett. Imádom Dél-Afrikát, sok virágunk érkezik onnan. Egyébként Ázsia, Thaiföld, Kambodzsa sokkal jobban vonzanak, mint a művi Amerika. Ennek ellenére New York karácsonyi kirakatai előtt sétálni páratlan élmény.

Hamvas Béla A virágszedés lélektanában azt írja, hogy mióta világ a világ, a virág velünk van minden fontosabb életeseményen, születésünkkor, halálunkkor, esküvőnkön. A kiránduló a kalapja mellé tűzi, a lányok bolondulnak az illatáért, könyvek lapjai közé préseljük. Szerinted mit jelent nekünk, embereknek a virág?
A szépséget és az elmúlást szimbolizálja. Az emberek nyitottak a szép felé, szükségünk van rá, vágyunk rá. Az elmúlt pár hónap, a koronavírus-járvány is ezt bizonyította. Mi magunk is megdöbbentünk, hogy a kijárási korlátozások idején milyen sokan rendeltek tőlünk virágot.

Azt gondolom, hogy ahogy befordultunk, bezárkóztunk, a virágok segítettek nekünk feldobni a hétköznapjainkat.

Másrészt kultúráinkban is velünk élnek a virágok. Amszterdamban vagy Hollandiában teljesen természetes, hogy a boltban kenyér és tej mellé választ magának az ember egy csokor virágot. Ez a kulturális hagyomány öröklődik ott tovább, a gyermekek szívják magukba a természetközeliséget. Mindazonáltal tudom, hogy ennek anyagi vonzata is van, sokan nem engedhetik meg maguknak, hogy otthon friss, vágott virág legyen a nappalijukban. Nagymamám és édesanyám asztalán gyakran volt a vázában.

És a te asztalodon van most virág?
Ismered a mondást, hogy a cipésznek mindig lyukas a cipője. A legfontosabb, hogy a rendeléseket teljesítsük, előbb készítek a húgomnak vagy édesanyámnak egy csokrot. De hogy még magamnak is vigyek haza? Odáig nem jutok el. Karácsony előtt pár nappal szoktam hazavinni az üzletből egy maradék asztaldíszt vagy adventi koszorút, hogy legyen mit meggyújtani. Ha pedig karácsonynál tartunk, akkor szeretem a szecessziót, a nagypolgári századfordulós nosztalgiát, a diótörőt, a nagymama díszeit. Akkor csilloghat minden, jópofa, ha a figurák mesevilágot alkotnak a gyerekeknek.

Milyen virágokkal dolgozol legszívesebben?
Változó. Évszaktól is függ, a legizgalmasabb az ősz, amikor színekkel, termésekkel, bogyókkal, például csipkebogyóval dobhatom föl a csokrot. A dália, hortenzia is kedvenc, mindig keresek valami extrát, amit máshol nem feltétlenül lehet megtalálni. A szakmánkat is érinti a trendek változása. Évről évre újfajta nemesített vagy keresztezett virágok jelennek meg új színekben és formákban, például egy telt virágú rózsa vagy liliom.

Nagyon ütősre sikerült az idei Retro Glam fotózás, ahol az esküvői ipar nagyjaival alkottatok, Vágó Réka cipőtervezővel és Benes Anita ruhatervezővel.
Rékával már 15 éve ismerjük egymást, sokszor dolgoztunk már együtt. Még a koronavírus kitörése előtt keresett meg a fotózás ötletével, imádtam az eklektikus, „old Hollywood”, „too much” vibrálást, a lakást, a tapétát, a modell kék haját. A csokorral megpróbáltam ezt a szokatlan romantikát továbbvinni. Szeretek együtt dolgozni akár egy cukrásszal, egy sminkessel vagy fodrásszal, amikor együtt alkotunk meg egy hangulatot. Alapvetően a giccset nem szeretem, én egy sokkal letisztultabb vonalat képviselek. Bár az üzletünkben sokszor uralkodik őskáosz, mert hajlamosak vagyunk gyűjtögetni. Na, akkor tisztogatunk. Vendégeink mondják, hogy ők sem bírják ezt, de nálunk imádják.

Te letisztult?
Otthon igen. Valószínűleg kiélem magam ebben az őrületben. Minimalista bútoraim és festményeim vannak, és fél éve egy nagy pálmám.

Mik a terveid a jövőre nézve?
Fejlődni. Főleg a mi szakmánkban holtig tanul az ember, mindig jön valami új virág vagy technika. Talán az oktatás felé nyitnék. Rengetegen keresnek meg, hogy jönnének hozzánk tanulni. De még nem kristályosodott ki bennem, hogyan is lehetne megvalósítani.

Ahogy látom, a virágkötészet oktatása hadilábon áll.

Az oktatás színvonala alacsony. Szükség lenne magas követelményű képzésre, ami a szakmai oldalt lefedi. Az elméleti részre helyezik csak a hangsúlyt, pedig a gyakorlati képzés és a hozzáállás sokkal fontosabb lenne. Például az, hogy a tanuló kezében legyen a mozdulat, bátran merje megfogni a virágot, ne féljen a színektől és hogy különböző struktúrájú virágokat összerakjon. Olyan alap dolgok hiányoznak, mint például, hogy hogyan kell visszavágni szárat, mennyi vízbe tesszük, hogy ne rohadjon be, a tejnedves növényt miért kézmeleg vízbe rakjuk. Tudom, nem könnyű az anyagi feltételeket megteremteni, nem is gondolom, hogy kezdő tanuló százezrekért vagdosson virágot, de eltört szárú, összedrótozott szegfűkkel sok mindent nem lehet csinálni.

Nekem a szegfűről 1994 és az ollóval végighúzott dekorszalag ugrik be. Neked?
Téves gondolat, hogy a szegfű csak tükörcelofánnal és aszparágusszal létezik. Főleg tömegével, ferdén, a sok apró fej egy száron gyönyörű és izgalmas, mi is tartunk extrább színben és formában.

(Kiemelt kép: www.fenymuvek.com)