A csapat tele van Európa-bajnokkal és Dórával. A kazanyi vébé fájdalmas csalódása után a magyar női pólósok óriási sikert értek el az év elején. És azt mondják, még nincs vége, ők többet akarnak. Jóllakottságról szó sincs, nagyon is éhesek a sikerre. A legnagyobbra. Kívánjuk nekik, hogy teljesüljön az álmuk. Az álmunk…

„Énekeljetek!” – figyelmeztette társait a csapatkapitány Keszthelyi Rita. És a lányok énekeltek: Isten, áldd meg a magyart… Mindez idén januárban történt, Belgrádban, a vízilabda-Európa-bajnokság döntője után, a dobogó legfelső fokán. Van rá esély, hogy a magyar vízipólós lányok Rióban megint közös éneklésbe fognak, és ez sokunk számára nagyobb élményt jelentene, mint ha a világ legjobb kórusait hallgatnánk. Persze addig még sok minden történik, és ne feledjük: hangolnak az ellenfelek is…

Tavaszi délelőtt a Tüske Csarnok Uszodában, ahol a falakat legendás magyar úszók és vízilabdázók mondásai díszítik. A kellemes párás melegben a lányok már gyakorolnak, még az újonnan érkezőkre sem vetnek egy pillantást, nemhogy Kárpáti György vagy Székely Éva falra vésett mondatait olvasgatnák. Teljes odaadással dolgoznak. A keret egyik fele az átlövéseket gyakorolja, és az ember nem tudja eldönteni, örüljön-e, hogy olyan sok gól esik, vagy bánkódjon, amiért Bolonyai Flórának ilyen gyakran kell a háta mögül kikotornia a labdát. Az nagyon jó, ha a lövőink erősek, de a mai vízilabda kulcskérdése a kapott gólok száma. Igaz, a jobbra-balra vetődő Bolonyai dolgát most nem könnyíti védelem, a labda útjában nem állnak blokkoló kezek.

„Most kezdjük! Erősen!” – Áts Bertalan, a válogatott egyik edzője, nem mellesleg a sok válogatott játékost adó Újpest vezető edzője, a partról irányítja a csapat másik felének lábtempógyakorlatait. Bujka Barbara és a többiek keményen tapossák a vizet, közben fel-le emelik a karjukat, elhúznak oldalra kartempó nélkül.

„Figyelj a könyöködre!” – mutatja az edző, mert nem elég, hogy az ember lányának valahogy fent kell maradnia a vízen, de még a könyöke hajlásszögére is vigyáznia kell. És ez az a pont, amikor a laikus felírja a képzeletbeli listára, ahol a jó edző tulajdonságait gyűjtögeti: erős hang. Sportkedvelők persze fel tudják idézni, hogy Kemény Dénes vagy Mocsai Lajos hangja hogyan szólt egy-egy fontosabb meccs után.

Ólomöv derekadon…

A magyar női vízilabda-válogatott két világbajnoki és három Európa-bajnoki aranyérmével a világ élvonalába tartozik. A legutóbbi Európa-bajnoki címet januárban nyerték a lányok, méghozzá úgy, hogy az előző nagy megmérettetésen, a kazanyi vb-n a csalódást okozó kilencedik helyen végeztek. Ezután mondott le az előző kapitány, és a szövetség az irányítást az Új-Zélandról hazatérő Bíró Attilára bízta. Bíró Attila most is itt áll a medence szélén, figyel, és várja, hogy a lányok letudják az előírt penzumot. Amikor edzői példaképéről nem kell sokat gondolkodnia, hiszen Kemény Dénesnek játékosa is, kollégája is volt, de az elmúlt húsz év kiváló magyar trénereitől is sokat tanult. Egy régi világverseny után, ami nem úgy zárult, ahogy szerettük volna, az akkori szövetségi kapitány, Faragó Tamás valami olyasmit mondott, hogy nők esetében túl sok minden múlik a lelki tényezőkön. Így van ez?

„A női vízilabda fiatalabb sportág, és én is úgy gondolom, hogy itt több múlik a lelki felkészítésen, mint a fizikai, taktikai tényezőkön – bólint Bíró Attila. – A lányokkal az edzésmunka könnyebb, mint a férfiaknál, mert ők fegyelmezettebben, kitartóbban dolgoznak, viszont nehezebb velük a meccs. Vannak ugyanis kiszámíthatatlan tényezők. Ezért lett a stáb tagja Csernus Imre, akinek sikerült is hozzáadni azt a pluszt a pszichés területen, ami kellett a győzelemhez. Hozzáteszem, hogy az edzők a férfi vízilabdából jönnek, márpedig ott mindig a győzelem az elvárás mindenki számára, és ezt a mentalitást hozzuk át a női vízilabdába.”

…

A riportot teljes egészében (még több fotóval) a Nők Lapja NYÁR különszámában olvashatjátok el – keressétek a magazint az újságosoknál!

Szöveg: Hulej Emese

Fotó: Hajdú D. András