A színházra ritkán gondolunk munkahelyként, ahol bérből, fizetésből, és nem csak szerelemből, szenvedélyből jönnek létre és működnek estéről estére a produkciók. Miközben nyilván ez is egy munkahely, amely a koronavírus miatt eddig sosem látott helyzetbe került. Mi annyit érzékeltünk, hogy nem mehettünk szórakozni, míg a színházi dolgozók annyit, hogy nem tudtak dolgozni, így nem, vagy jóval kevesebb fizetést kaptak. Mivel a számlákat ugyanúgy fizetniük kellett, megoldást kerestek, és (néhányan) találtak.
Például Pelsőczy Réka színésznő-rendezőt a karantén alatt kereste meg egy városi sétákkal foglalkozó csapat alapítója, lenne-e kedve irodalmi sétákat vezetni. Volt kedve, és annyira belejött, hogy nyáron és ősszel is folytatja, Pasaréten mesél Szabó Magdáról, Déry Tiborról, Örkény Istvánról és Szabó Lőrincről. Aztán azt is megkérdezték tőle, lenne-e kedve besegíteni egy új kávézóban, úgyhogy most ott is dolgozik, pincérkedik. Miközben ezek a lehetőségek valószínűleg szakmailag is adnak élményanyagot számára, élvezi azt is, hogy a háttérben lehet a reflektorfény helyett.
Miután a fentiekről szóló cikket elolvastam a neten, felhívtam az egyik barátomat, aki szintén a színházi világban dolgozik, hogy rákérdezzek, mások is így csinálják-e. Persze – mondta –, hallott ő is színészekről, akik ételfutárnak vagy takarítónak álltak. Akik egykori bölcsészkarosként irodalom és történelem korrepetálást, tételkidolgozást vállaltak, sőt olyanról is, aki inkább jó matekos, így matematikából keresett fejlődni vágyó diákokat.
Gondolván a háttérmunkásokra is, Lengyel Anna dramaturg létrehozott egy Facebook-csoportot „színházban dolgozom, de máshoz is értek” néven. Pont erről beszélgettünk nemrég egy társaságban, hogy mi lehet most a színpadi hangért, fényért, díszletért, jelmezért, frizuráért felelős emberekkel? Nekik talán még nehezebb. De szuper, hogy van egy kezdeményezés, ahol esetleg rátalálhatnak valamire, ami bevételhez juttatja őket. Bár olvastam azt is, hogy néhány színházban a műszaknak lett feladata a pandémia alatt is: felújítottak, díszletet javítottak, lomtalanítottak, parókát tisztítottak, azaz évek óta elmaradt munkálatokat pótoltak.
És ugyan a színházak már készülnek az őszi évadnyitásra, a bemutatókra, a kisebb produkciókban dolgozók pedig már játszhatnak is, a vírus második hullámának réme folyamatosan ott lebeg a fejü(n)k felett. Vajon addig tudnak-e annyit játszani, hogy újra legyen némi tartalékuk?