Én is abban az elvárásrendszerben nőttem fel, mint sokan mások, miszerint csak a lusta ember tunyul, bizony a pihenést is aktívan kell csinálni, mindig tenni-venni, és persze valami hasznosat kell produkálni. Régebben egyenesen sajnáltam hétvégente alvásra az időt, inkább két végén égettem a gyertyát, hét közben orrvérzésig dolgoztam, és szombat, vasárnap sem nagyon hagytam magam regenerálódni. Ma már tudatosan/tudatosabban odafigyelek, hogy heti egy-két nap, vagy legalább pár órát ténylegesen pihenjek, azt csináljak, amihez kedvem van, ha úgy tartja a kedvem, aludjak, sportoljak, kertészkedjek vagy csak nézzek ki a fejemből. Hétvégente pedig tényleg igyekszem kikapcsolni, valahogy így:
Ilyenkor próbálok az internetről is lejönni, utóbbi nem mindig jön össze, pedig már mindenféle időkorlátot beállítottam a telefonomon, hogy ne vegyem kézbe és ne is nyissam meg, és tényleg kipróbáltam egy rakás trükköt, hogy kontroll alatt tartsam a közösségi média jelenlétemet. Nem sok sikerrel. A kudarcomtól annyira azért nem jövök zavarba, tudom, hogy nemcsak én felejtettem el kikapcsolni. A Guardian is megírta, hogy a mai kor problémája, hogy nehezen tudjuk elengedni a munkánkat, vagy megtenni azt, hogy végre ne csináljunk semmit, még akkor sem, ha a hivatalos szabadságunkat töltik. Lehet, hogy te is azok közé tartozol, akik bár fizikailag nyugiban vannak, háttérben egy képeslapszerű tájjal, mentálisan mégis tovább pörögnek, ellenőrzik az e-mailjeiket, csekkolják az üzeneteiket, és faltól falig járnak a telefonos applikációk között, egy pillanatra sem pihentetve az agyukat. A közösségi média és az online tartalmak pörgetése után pedig jön a TV, vagy az egyéb kütyük, aztán kezdődik elölről a kör.
Kapcsolódó
Ezt tette velem egy hét a Facebook nélkül
Fogalmunk sincs, hogyan töltsük el a szabadidőnket, sőt, egyenesen pánikba esünk, mit csináljunk a ránk szakadt időben.
A Guardian cikkében David Morgan pszichoanalitikus szerint elfelejtettük, hogyan pihenjünk, hogyan érezzük jól magukat, hogyan engedjük meg magunknak a semmittevést, mert megszoktuk, folyamatosan figyelnünk kell valamire, így nem tudunk önmagunkra koncentrálni. Mindig valamivel foglalkozunk, valami belső kényszer hajt minket, hogy tegyünk valamit. Nem tudunk, nem merünk kikapcsolni, kicsit félünk attól, hogyha nem vagyunk jelen, akkor kiderül, nem is vagyunk annyira fontosak, megijedünk, hogy nélkülünk is mennek a dolgok.
Ilyenkor –a nálam okosabb szakemberek szerint – érdemes elgondolkodni azon, gyermekként mi szórakoztatott minket a legjobban, és ezeket ki kell újra próbálni, vagy valami hasonlóba fogni.
Menjünk el egy ismeretlen településre, pattanjunk bringára és induljunk meg a városban, keressünk egy nyugalmas helyet és kapcsoljunk ki, vagy csak heveredjünk ki a kertbe, a vízpartra és nézzünk belülről a szemhéjunkat.
Mindezt tegyük lehetőleg telefon, Instagram, és a Facebook pörgetése nélkül. Előbbiek egyébként meglepően jól mentek a karantén alatt, remélem valami ilyenről tudok majd beszámolni, miután visszatértem a szabadságomról.
Addig is , írtam egy rövid listát, amihez próbálom majd tartani magam, hogy mentálisan is feltöltődjek a következő napokban:
- Céges e-mail kikapcsolása, csoportos munkahelyi csetbeszélgetések lenémítása.
- Addig alszom, ameddig nem szégyellek.
- Nem olvasok híreket.
- Nem stresszelem magam, hogy mennyi mindent megcsinálhatnék otthon ebben a pár napban. De azért a falfestéket igyekszem megvenni.
- Csak olyan tevékenységekkel foglalatoskodok, amik örömmel töltenek el.
- Csak olyan emberekkel találkozom, akiket szeretek és akiknek vágyom a társaságára.
- Sokat leszek vízparton.
- A vízparton nem nyomogatom a telefonom.
- Nem pörgetem magam, hogy mikor olvasom el azt a rengeteg könyvet, amik a szerkesztőségben várnak rám.
- Nem pörgetem magam rám váró feladatok miatt.
- Nem pörgetem magam mások hülyeségei miatt.
- Nem pörgetem magam, hogy ne pörgessem magam mindenféle hülyeség miatt.
