Író, dalszerző, József Attila-díjas költő, aki a színpadon is megállja a helyét, akár felolvas, akár énekel vagy gitározik. Nekünk ő marad Krisztián, a volt szerkesztő kollégánk, akiért aggódtunk, amikor súlyos betegséggel küzdött, és vele örültünk, amikor kislányukkal, Hannával egészült ki a család. Most felesége, Árvai Judit osztja meg velünk gondolatait férjéről, kapcsolatukról.

– Judit kedves, amikor házasságot kötöttetek, volt fogalmad arról, hogy milyen veszélyes egy író, ráadásul költő társának lenni?
– Annyira szerelmes voltam, és vagyok azóta is Krisztiánba, hogy fel se merült bennem, hogy ő író-e, vagy bármi más, hogy ez veszélyes-e.

– Pedig kifejezetten az! Verseket írhat neked, regényben megformálhat szereplőként, önéletrajzában megírhatja, hogy min vesztetek össze. Ady vagy József Attila szerelmei tragikus vesztesei voltak ezeknek a fene nagy szerelmeknek.
– Hát, valóban, ez járulékos foglalkozási veszedelem. Akkor mondjuk azt, hogy én a kevés szerencsés nyertes közé tartozom, mert Krisztián egyszer éppen a Nők Lapjában írta meg a megismerkedésünk történetét, és sokan gratuláltak utána nekem, kifejezetten jó volt az írásának hőse lenni. 

– Tehát akkor nem kell félve hozzákezdened a következő önéletrajzi ihletésű írásának?
– Egy pillanatig sem vetődött fel bennem, hogy okom lenne bármiféle szorongásra. Biztos vagyok benne, hogy nem bántana senkit.

– Azért fordult már elő, hogy őszintesége miatt nehezteltek rá.
– Egyszer történt, hogy megbántotta néhány falubelijét, de sokat tanult ebből, és gyakran mondja, hogy ma már nem ilyen nyersen fogalmazná meg az igazságot. Azóta az indulatok is elcsitultak, még Szegvár díszpolgára is lett, és ahogy tapasztalom, szívesen fogadják otthon.