Nemsokára idén is becsöngetnek és borítékolható, hogy a legtöbb pedagógus felteszi majd a kérdést a nebulóknak: mi volt a legjobb, legszebb nyári élményed? Bozóky Éva szerint ez azonban rossz módszer, hiszen a gyerekek, kamaszok a valódi, igazán izgalmas élményeikről nem fognak egy pedagógusnak nyilatkozni (főleg nem írásban), hiszen az éppen azért élmény, mert titok. De hogyan lehetne az élményalapú oktatásban részük a porontyoknak, hogy az ismeretszerzés is lázba hozza őket? Ma is aktuális, változtatásra sarkalló gondolatok az 1971 nyár végi Nők Lapjából.
Bozóky Éva: Élmény és tanítás – Gondolatok tanév elején, Nők Lapja, 1971/36.
Mi volt a legnagyobb élményed a múlt évben? — kérdezi meg az Élet és Irodalom cikkírója, Csőregh Éva. A kérdésre diákjaitól dolgozatban kért választ, s a dolgozatok feletti elkeseredésében írta meg cikkét.
A válaszok jó része arról tanúskodott, hogy a gyerekeknek nem volt élményük, ha volt, olyan, aligha élménynek nevezhető, mint pl. a kémiajegy kijavítása hármasról négyesre, esetleg egy csimbum film moziban vagy tv-ben — vagy ehhez hasonlók. Ilyen szürke és unalmas volna hát gyermekeink élete? Vagy ilyen fásult lelkűek volnának ők maguk? Elmennek a kínálkozó élethelyzetek mellett, anélkül, hogy észlelnék őket?
Az élmény: titok
Az elkeseredés jogosnak látszott, némiképp mégis túlzottnak. Bujkált bennem a gyanú, hogy valahogy mégiscsak sántít ez az ügy, ennyire riasztó nem lehet a valóság. Ellenőrzésképpen megkérdeztem néhány gyermeket. Nyár lévén, Balaton-part, csak kicsi mintavételre támaszkodhattam (de hiszen Csőregh Éva se sokkal nagyobbra): fiaimnak éppen nálunk nyaraló barátaira, 14–16 éves fiúkra.
— Ha dolgozatban kellene beszámolnod az elmúlt év számodra legnagyobb élményéről, hogyan válaszolnál, mit mondanál?
— Azt, hogy rossz a kérdés — felelték kórusban az én nyilatkozóim, majd meg is magyarázták, miért:
