1971: Hogyan mérgezi a családi életet a mártír típusú házastárs?

Szellemes jellemrajz arról a típusról, akinél nem lehet korábban kelni és aki vendéglőben is csak azzal tud foglalkozni, hogy ő ezt olcsóbban és finomabban elkészítette volna.

„A mártirkodó nő valami furcsa módon kü­lönbözik az összes többitől, elsősorban azzal, hogy bármi­ lyen terhet visel is magán, azt úgy teszi, hogy másokból nem vált ki rokonszenvet. Ugyanis ez a típus azt is felvállalja, aminek semmi értelme” — írja Szemes Piroska 1971-ben a Nők Lapja hasábjain. A szerző egy konkrét esetet is leír, ma már azonban felmerülhet a kérdés: vajon csak nők eshetnek az ilyen típusú áldozat-szerepébe? Ha igen, akkor annak mi lehet az oka? De addig is, amíg erre nem kapunk választ, ebből a szellemes típusismertetésből sokat megtudhatunk a jelenségről. 

Szemes Piroska: A mártír, Nők Lapja, 1971/36. 

Ez egy nőtípus. Egyesek szerint az ideális. Mások szerint a férjek réme. Az a férj, akinek a felesége ehhez a típushoz tartozik, már itt a földön megérett a boldogságra… Ráadá­sul a mártír nő krónikus boldogtalanságban szenved. Bol­dogtalanságát fennen hirdeti — okát természetesen a férj­nek, a családnak tett terhes szolgálatokban látja. Ő az, aki sóhajtozik, hogy feláldozta az ifjúságát, a szépségét s lám, mit kapott cserébe: hajszolt, keserű életet, nincs egy szabad pillanata, nem jut ideje művelődésre, fodrászra, pihenésre. Ezt naponta többször is szemére veti környezetének, hogy az egyetlen pillanatra se feledkezzen meg áldozatairól!
A mártír nő nem tévesztendő össze azzal a feleséggel, anyával, aki ésszerű okok miatt vállalt magára a kívána­tosnál többet. Tehát nem tévesztendő össze a legtöbb fele­séggel, anyával.

A mártirkodó nő valami furcsa módon kü­lönbözik az összes többitől, elsősorban azzal, hogy bármi­lyen terhet visel is magán, azt úgy teszi, hogy másokból nem vált ki rokonszenvet. Ugyanis ez a típus azt is felvállalja, aminek semmi értelme.

Csak hogy még mártírabb lehessen. Hogy elmondhassa: lám, ilyen vagyok!
Egy ilyen asszony — amikor még nem derült ki róla, hogy mártír, mert túlságosan fiatal volt — nem leplezte háláját férje iránt. Köszönetét azért, hogy oltár elé vezette, azzal rótta le, hogy még a reggeli zsömlét is apró katonákra vágva tálalta férje elé, hogy a harapással se kelljen bajlódnia szegénynek. Még a zokniját is ő adta volna fel, ha megen­gedi a férj — de élénken elhárította, lévén nagyon csiklan­dós… Az ellen már semmit nem tudott tenni, hogy neje a fogmosó vizet ne öntse ki előre a poharába, s a fogkrémet ne nyomja rá a fogkefére. A szolgai alázat akkor még örömmel töltötte el a nőt, s a férj egy ideig még ravasz trükkökkel próbált megszabadulni e buzgó szolgálatoktól, de később látva helyzete reménytelenségét, megadta magát…

Forrás

Szemes Piroska: A mártír, Nők Lapja, 1971/36. 

Telt-múlt az idő, jöttek a gyerekek s lassan kezdett sza­bályos mártírrá fejlődni az asszony: nőtt benne az önmaga iránti szánalom, amelyet egyidő múlva már meg akart osz­tani az egész világgal. Ám ha mártíromsága terheitől meg akarták fosztani, azonnal felháborodott s mégjobban ragasz­kodott hozzájuk. (Soha nem vallotta volna be, hogy igazán csak akkor lenne boldogtalan, ha a sokszor felpanaszolt mun­kát levennék a válláról.) „A férjem még azt is elvárja tő­lem, hogy a fogmosóvizet előre kiöntsem a poharába, s ki­nyomjam a kefére a fogkrémet” — panaszkodott idegenek­nek is, akik alkalomadtán nem győztek ezen csodálkozni a férj jelenlétében. A férj felháborodottan kérte ki magának, és utasította feleségét, hogy többé ne nyúljon a fogkeféjéhez és a fogmosó poharához. Természetesen az asszony ezt is úgy értelmezte, hogy férje mégjobban ragaszkodik eddigi szo­kásaihoz, kényelméhez.
A növekvő gyerekek elhatározták, hogy megkímélik any­jukat és nem engedik többé reggelit készíteni, mosni-vasalni. Törődnek azzal is, hogy legyen ideje a fodrászra, el­viszik moziba, rábeszélik a papát, hogy vasárnap vendéglőben ebédeljenek. Mikor mindezt a mama tudomására hozták, az először szabadkozott, valójában nem is vette komolyan, hogy megváltozhat körülötte az élet, de amikor látta, hogy több kettőnél s ígéretüket elszántan be akarják tartani, meg­rémült…

…És attól kezdve még korábban kelt, még több tennivalót keresett mártíromsága igazolására — és sopánkodásaival el­keserítette a vasárnapi vendéglői ebédek izét.

Mert bizony ő ugyanezt sokkal kevesebből, ízletesebben kihozta volna! A fodrászért kiadott pénz miatt mély búbánatba esett, a kényszerű mozinézés alatt arról ábrándozott, hogy holnap hajnal­ban majd hozzáfog a mosáshoz, még mielőtt a Patyolathoz lopnák el előle az ágyneműt…
Reménytelen eset: mártír akart maradni. Titokban talán azt is gondolta, hogy egyszer majd róla mintázzák meg a mártír nő szobrát.
Mindenesetre: én nem szavazok rá, hogy megbízatást ad­janak e szobor elkészítésére.

Nők Lapja 1971/36 (Forrás: Nők Lapja Archívum)

(Kiemelt képünk illusztráció. Forrás: Getty Images)