Privát séf, ételstylist, tévés műsorvezető, producer, Edvin Marton hegedűművész felesége és két kisfiú édesanyja: ő Marton Adrienn, akit főzőműsorain kívül a legtöbben saját receptjeit közreadó honlapjáról ismernek. De, mint mondja, mindenki cipeli a maga hátizsákját, a sikerhez neki is hosszú utat kellett végigjárnia.

– Modellalkat, látványos karrier, sikeres és jóképű férj, két gyönyörű kisfiú… Nem szokták azt mondani, hogy te vagy a lány, akinek mindene megvan? Hogy neked könnyű?
– Dehogynem! Azt gondolom, sok embernek néha egyszerűbb csak a felszínt látni, és rávágni, hogy „neki könnyű”, talán ez jó kifogás mindenre. Sokáig figyeltem arra, mit mondanak mások, ami gyakran bántott, de most már nem foglalkozom vele. A családommal és a munkámmal törődöm. Egyébként meg nem közhely, hogy mindenki cipeli a saját hátizsákját. Én is sok válságon mentem keresztül, az én életemben is több fordulópont volt, viszont gyerekkoromtól kezdve tudatosan belementem azokba a konfliktusokba, amelyek után szükségszerűen csak jobb lett. Tizennégy évesen kezdtem el modellkedni, dolgoztam az iskola mellett, és amikor kitaláltam, hogy szeretnék Oxfordban angolul tanulni, akkor a saját keresetemből fizettem a nyelvvizsgámat. Már akkor tudtam, hogy ha vállalom a felelősséget, akkor akár sikerül, amit elterveztem, akár nem, az kizárólag rajtam fog múlni. Az életem talán kívülről könnyűnek tűnik, de nálunk is előfordulnak nehézségek, amiket igyekszem lehetőségként megélni. Sokáig tele voltam szorongással, félelemmel, lemondással, aztán elérkezett az a fordulópont, amikor úgy éreztem, ez így nem jó, én az életnek nem ezt az oldalát szeretném élni. Onnantól kezdve folyamatosan képzem magam. Most harmincnégy éves vagyok, és nincsen olyan nap, amikor ne tennék azért, hogy jobban megértsem, mi a dolgom itt a földön.

– Mi jelentette ezt a fordulópontot?
– A férjem munkája miatt kiköltöztünk az Egyesült Államokba, Kaliforniába, ahol ő szinte megállás nélkül utazott, koncertezett, így olykor hónapokra egyedül maradtam két kicsi gyerekkel. Előtte idehaza volt segítségem, ott viszont senkire nem támaszkodhattam, fel kellett nőnöm a feladathoz. Kiszolgáltam a családomat, miközben a férjem megteremtette az anyagi biztonságot. Ám ennek ellenére ott élt a fejemben, hogy Adri, te vagány csaj vagy, meg tudod te is csinálni, valósítsd meg önmagad, kezdj valamit magaddal! Innen indult el a változás, ami a gasztronómiához vezetett. Emlékszem, épp vacsorát főztem. Kevergettem a konyhában a rizottót, miközben a férjem felült mellettem a pultra, kinyitott egy üveg fehérbort, és miközben öntöttem a bort a rizsszemekre, kitört belőlem a sírás. Éreztem, hogy valami nincs a helyén. Megosztottam vele a vágyaimat, hogy szeretnék újra tanulni, dolgozni, és önálló keresettel rendelkezni. Szerencsére az a csodálatos a kapcsolatunkban, hogy mindig figyelünk egymásra, arra, hogy a másiknak mi a jó. Így ő is felismerte és elfogadta, hogy az ő sikerei mellett a feleségének is vannak vágyai. Nem úgy reagált, hogy jaj, elveszít engem mint háziasszonyt, hanem azt mondta, ha nekem ez fontos, támogatni fog benne. Ez mérhetetlen bizalomról árulkodik, többek között ezért is szeretek vele élni.