Vajon a hosszú otthonlét és a digitális oktatás után mekkora lelkesedéssel térnek vissza a tantermek világába a diákok? Mivel segíthetjük, motiválhatjuk őket? Miként lehet hasznosítani a távoktatás során szerzett tapasztalatokat? Pedagógust, pszichológust, szülőt kérdeztük a legfontosabbakról.
Az, hogy mekkora stresszt jelent az iskolába való visszatérés, nagyrészt attól függ, korábban milyen szerepet töltött be a gyermek életében az iskola
„Ebben, mint ahogy minden másban, a gyerekek nagyon különbözőek – magyarázza Nádasdy Nóra klinikai gyermek- és ifjúsági szakpszichológus. – Sok esetben a gyerekek pszichés problémáit egyértelműen az iskola okozza. Akiknek a tanterem a konfliktusok, a bizonytalanságok és a frusztrációk közege, azoknak megkönnyebbülés volt a távoktatás.
Sok szülő mesélte, hogy a korábban pszichoszomatikus, érzelmi és magatartási tünetektől szenvedő gyermek egy csapásra megnyugodott, kiegyensúlyozottabb lett pusztán attól, hogy nem kellett iskolába járnia. A visszaszokásban ők több segítséget igényelnek. Fontos, hogy a gyerekek a ki nem beszélt iskolai rossz élményeikről hosszan tudjanak mesélni, és a szülők meghallgassák őket, együtt érezzenek velük. Támogassuk őket abban, hogy megfogalmazhassák az érzéseiket és kitalálhassanak megoldási stratégiákat. A gyerekek egy másik csoportját jól láthatóan megviselte a karantén alatt a társaktól való elszakadás, a napi sikerélmények elvesztése, a biztonságot adó keretek, a napi rutinok hirtelen összeomlása. Néhány szülő beszámolt arról, hogy valami nagyon félrecsúszott, kisiklott a gyermekeikkel való kommunikációban, sokkal több lett az érthetetlen indulat a családon belül, ami megijesztett minden résztvevőt. Máshol teljesen felborult a napirend, a szülőket aggasztotta a parttalan számítógépezés és az, hogy unatkozni látták a lehangolt gyermekeiket. A családok egy része most az iskola kereteivel visszakapja a szokásos és biztonságot adó társas viszonyrendszerét, fogódzóit, napi céljait, sikerélményeit.”
