És nem kizárólag azért, hogy minél többen tudjanak az internetes emberi viselkedés sötét oldaláról (valószínűleg sokan megtapasztaltuk már amúgy is a saját bőrünkön), hanem azért is, hogy a lehető legtöbben felelősen nyilvánulhassunk meg az online térben.
És ha már online tér, természetesen az interneten sem hagyunk titeket olvasnivaló nélkül a témában! Nagyon érdemes rákattintani a stopabuzus.hu oldalra, amely kiadónk, a Central Médiacsoport és a Hintalovon Gyerekjogi Alapítvány közös kampányának gyűjtőoldala: itt fontos és hasznos oktatóanyagot, cikkeket találtok, valamint olyan ismert emberek állnak ki az ügy mellett, akik valamilyen módon már maguk is saját bőrükön tapasztalták a cyberbullying káros hatásait. A velük készült videókat a nőklapja.hu Videó rovatában éritek el.
Galériánkra kattintva ízelítőt kaptok a Nők Lapja 2020/38. számának tartalmából:
A szó veszélyes fegyver
Van a családunkban egy helyes kisfiú, pontosabban négy helyes kis- és nagyfiú van, de én most arról mesélnék, akit göndör szőkés fürtökkel áldott meg az ég. De ő egyenes hajat akarna, mert a legjobb barátjának is egyenes a haja. És gyanítom, az óvodában sok kisfiúnak volt egyenes a haja, mert olyan ádáz akarattal ment a fodrászhoz, hogy ott valami másnak is kellett lenni, mint a „legjobb” barátnak. És persze, hiába nyíratta magát szegény szinte kopaszra, a fürtök nem egyenesedtek ki, és az elkeseredése sem csökkent. Pedig biztattuk mindennel, legfőképp azzal, hogy ő így szép, így az igazi, nem kell olyannak lenni, mint a többiek, nem fontos az egyenes haj…
Valahogy így kezdődhet az oviban, aztán folytatódik a suliban a falkához tartozás igénye, hogy én is olyan szeretnék lenni, mint ők, mert akkor befogadnak. Ha meg nem… Nos, akkor indul a vegzatúra. Karinthy idejében még a ruhára tűzött cédula járta, de hol van már az az ártatlan csíny? Sőt, már a hátunk mögötti sutyorgás is múlt idő, amikor ott zsolozsmáztak a csoportba verődött osztálytársak, hogy azért halljunk is valamit a gonoszkodásból. De akkor még vissza lehetett fordulni, és a szemükbe lehetett nézni. És az nagy erő. A szembenézés. Mert az többnyire a másik fél szemlesütött elkullogásával végződött. De most? Most kivel nézzen szembe az ember gyereke, ha az interneten, a FB-on, a Viber zárt csoportjában kezdik el piszkálni? Ebben a virtuális térben a falka az erősebb, itt nem lehet, talán nem is szabad védekezni, mert visszájára fordul az egész. Még nagyobb erővel támadnak, s mert sokan vannak, azt hiszik, ők az erősek.
Az internetes zaklatás napjainkban egészen elképesztő méreteket ölt. Természetesen nemcsak a gyerekek, a tinédzserek között, a felnőttek is előszeretettel űzik a virtuális térben kisded játékaikat. És ha bárki azt gondolná, hogy egy tapasztalt ember könnyedén megbirkózik a nemtelen támadással, nos, az téved. Súlyos, nehezen gyógyuló sebeket kell nekünk is begyógyítani. De még végzetesebb lehet a gyerekek, a tinik elleni támadás. Éppen ezért szükséges odafigyelni rájuk, és megerősíteni őket abban, hogy inkább higgyenek önmagukban, mint a kéretlen segítőkben, az úgynevezett barátokban. A falka ugyan látszólag megvéd. De lehet, hogy éppen kirekeszt.
A kisfiú, akiről meséltem, most kezdte az iskolát. Legutóbb, amikor találkoztunk, csinosan göndörödtek a fürtjei. Ennek őszintén örültem. És pörgettyűt kért. Mert mindenkinek van az osztályban…
Lazarovits Szilvia, vezetőszerkesztő