Nemrég megkérdeztem a terapeutámat, hogy a túlsúlyos klienseit is állandóan megszégyeníti-e a testük miatt. Jánost nehéz kizökkenteni, de ezen meglepődött, és egyből vissza is kérdezett, hogy „tényleg megszégyenítem”? A derék terapeuták ezt akkor szokták csinálni, ha nem jut eszükbe jobb válasz, esetleg ha rá akarnak vezetni egy értetlen klienst valamire. Ez esetben viszont nekem kellett a magam direkt módján rávezetnem a doktort, hogy nem kerülte el a figyelmemet, hogy szinte minden alkalommal megemlíti, hogy milyen vékony vagyok. Evészavarra nem gyanakodott, mert sokszor érkezem csokival, gumicukorral és édes kávékkal, hogy kellemesebben tudjunk csacsogni az irodájában. Tehát csak úgy, mindenféle hátsó szándék nélkül osztotta meg velem, hogy mit gondol az alakomról.
Végül az derült ki, hogy János a túlsúlyos klienseknek nyíltan megmondja, hogy kéne kezdeni valamit a túlsúllyal, mert akadályozó tényező lehet az életben, engem pedig nem állt szándékában megszégyenítenie, és valamilyen, számomra felidézhetetlen, a terapeuták etikai kódexe által minden bizonnyal engedélyezett módon közölte, hogy szerinte azért okésan nézek ki.
Korok és trendek
Azért kezdtem azzal, hogy a terapeutám is megteszi, hogy kommentálja a súlyomat, hogy látható legyen, hogy ez mennyire ártalmatlannak tűnik ahhoz képest, amikor a kövér embereket kritizálják a túlsúlyuk miatt: még egy lelki nyavalyákkal foglalkozó szakember sem gondolja úgy, hogy sértő. Pedig egy kicsit az. Akkor nem annyira, amikor János megjegyzi, hogy milyen vékony vagyok, hanem inkább akkor, amikor egy hozzám közel álló férfi közli, hogy úgy nézek ki, mint egy 13 éves kisfiú, vagy úgy, mint egy csík. Vagy egy másik barát mondja, hogy az ilyen vékony nőket nem tartja vonzónak, illetve, hogy nem bújócskázhatunk, mert ha oldalra fordulok, akkor nem látszom, és így csalni fogok. A barátnők is szokták mondani, hogy nagyon lefogytam, de valahogy ők kihagyják az állításból azt az elemet, hogy ezek szerint rosszul nézek ki. Ha igaz lenne, hogy nagyon sovány vagyok, megsemmisítő lenne a sok viccesnek szánt kommentár, de úgy is rosszul esik, hogy messze nem nézek ki csíknak, de mondjuk tény, hogy nem vagyok túl telt és nőies mostanság, illetve hát akkor sem voltam az, amikor pár kilóval több voltam.
A vékonyságra irányuló kommenteknek részben az lehet az oka, hogy mind a barátaim, mind én, olyan generációból származunk, amikor menő volt vékonynak, sőt, egyenesen soványnak lenni, azaz a „heroin sikken” nevelkedtünk. Akiknek az ízlése a kilencvenes években alakult ki, sokszor szinte bóknak tartja, ha valakire azt mondják, hogy vékony. A kifejezett soványság divatját Kate Moss megjelenése indította el, és csak az tudta beszüntetni, hogy a modellek tényleg nem ettek, emiatt hullottak, mint a legyek, nem kevés esetben egyenesen a kifutóról kerültek a kórházba.
Közbeszéd tárgya lett az anorexia is egy jó évtizedre, mert gyanakodtak rá, hogy ennek az evészavarnak okai között lehet az is, hogy a kislányok olyan testeket látnak szépnek kikiáltva, melyeket csak éhezés útján lehet elérni.
Nyilván az anorexia ennél komplexebb betegség, és senki nem lett kizárólag azért anorexiás, mert sovány nőket látott a magazinokban. Manapság azonban az anorexia vagy nem olyan gyakori, de az is lehet, hogy csak kevesebbet beszélnek róla. Megváltozott ugyanis a testideál.
Én is haladok a korral és látom, hogy a jelenlegi nőideál Kim Kardashian és a hozzá hasonlító csajok; akinek nincs melle, beletetteti a szilikont, a fenéken pedig szorgos guggolásokkal dolgoznak a lányok, hogy nagyobb legyen. Egy menő srác talán nem mutatkozna manapság már túl vékony csajjal, mert egyszerűen nem menő. Persze az új testideálnak sem lehet könnyen megfelelni: Kim Kardashian, Cardi B, Kylie Jenner és a hozzájuk hasonló nők nem edzésekkel érték el, hogy arányaiban hatalmas fenekük és mellük legyen a lapos hasuk mellé. Egyszer meg is kérdeztem erről egy sportolót, és azt mondta, hogy egyrészt a lányok tönkreteszik az ízületeiket azzal, hogy száz kilós súlyokkal guggolnak, másrészt az mindenképpen alkati kérdés marad, hogy mennyire tudnak izmot építeni a fenekükre, így a legtöbb nő számára elérhetetlen a vágyott, úgynevezett bubble butt, azaz buborék fenék.
Feltételezem, hogy a most tinédzserkorban levő lányok ugyanolyan nyomást éreznek a testük groteszk nőiességkarikatúrává alakítására, mint annak idején én, hogy vékony legyek.
Hisz az ízlést mindig nagy mértékben befolyásolja a közösség gondolkodása, különben kizárt, hogy bárki is arra a következtetésre tudjon jutni magától, hogy például a levendula – azaz szappan – ízű fagyi finom: ezeknek az értékelését az ember tanulja. A testeknél, különösen a női testeknél persze nem csak a társadalom által is formált ízlés játszik szerepet. Nyilvánvaló, hogy a legtöbb férfinak az a nő fog kinézetre és első pillantásra tetszeni, akinek a legnőiesebb alakja van. Ez sosem a kövér nő, mert ha nincs derék, az nem nőies, de nem is a sovány, mert ha nincs csípő, akkor az sem az. Csakhogy a férfiak – sokak elképzeléseivel ellentétben – egyáltalán nem olyan primitívek, hogy annak alapján válasszanak maguknak párt, hogy kinek van a legtökéletesebb alakja, így szerencsére minden nő lehet vonzó sok férfi számára, így a testsúly és forma feszegetése felesleges kör, mert a dolognak kisebb a jelentősége, mint amekkorát tulajdonítanak neki. Nekem is van egy elképzelésem az ideális férfitestről, de érdekes mód egyik férfinak sem volt olyan, akit életemben nagyon vonzónak találtam.
Tartsuk meg magunknak
A helyzet viszont az, hogy az olyan kijelentések, mint az, hogy „úgy nézel ki, mint egy bálna”, vagy „gömb alakú vagy, nem kéne enned”, nem hinném, hogy túl gyakoriak; ezeket nem mondják a férfiak a barátnőiknek, feleségeiknek, mert tudják, hogy ez nem fér bele.
A vékonyságot azonban továbbra is sokan olyan témának tartják, amibe bele lehet állni, amibe bele lehet szólni, és amiért bárkit lehet kritizálni, holott az erre irányuló megjegyzések nem kellemesek.
Kapcsolódó
Szép az, amit szépnek akarunk látni?
Olyannyira nem azok, hogy nemrég két hétig hízókúrát folytattam, hogy hagyjanak már békén velük. De mondjuk úgy, hogy az idei év sok szempontból nem volt a boldogan eszegetős lazulás éve nekem, így amit felhíztam, azonnal le is adtam, mert visszaálltam a 2020-as súlyomra, ami párral ötven kiló alatt van. Magam is látom a csontokat, akárcsak a túlsúlyosak a túlsúlyt, nem kell állandóan felhívni a rá a figyelmemet, mert olyan érzetet kelt, mintha folyamatosan azt hallgatnám, hogy túl nagy az orrom és meg kéne műttetni. Alapvetően nem foglalkozom az orrommal túl sokat, de ha mások állandóan arról beszélnének, akkor elkezdeném nézegetni a tükörben és lehet, hogy egy idő után kételyeim lennének azzal kapcsolatban, hogy nem kéne-e szétveretni kalapáccsal és kisebbet összerakatni helyette. Nyilván az én problémám is, hogy nem hagynak hidegen a megjegyzések, de van az a pont, amikor elérik azt a lélektani határt, amikortól hatni kezdenek, ha akár csak egy kicsi igazságtartalmuk is van.
Egy kolléganő, aki régen nagy túlsúllyal küzdött, mesélte egyszer, hogy őt emiatt egy kórházban úgy megalázták, hogy attól teljesen összeomlott, és ezután radikális életmódváltásba kezdett. Ami érthető is, mert olyan megjegyzést kapott, amit biztosan le nem írnék ide, úgyhogy azt el kell ismerni, hogy a túlsúly kritizálása, bár egyáltalán nem elfogadott, ha mégis megtörténik, talán nagyobb károkat okoz, mint a soványságé, mert társadalmilag mindenképp továbbra is elfogadottabb vékonynak lenni, mint kövérnek. Így valójában az én panaszkodásom, ha a magam szubjektív tudatában indokolt is, nem jelenti számomra azt, hogy másoknak ne lehetne sokkal nehezebb dolga az alakját érő kritikák miatt. Azt viszont nem tartom valószínűnek, hogy egymást testének a megítélése valaha elmaradna, mert ha nem is mondjuk, hogy mit gondolunk, gondolni biztosan fogjuk. Ettől függetlenül az ember megtanulhatja tartani a száját bizonyos gondolatok felmerülése esetén, hiszen ennek a mikéntjét már óvodában elkezdik tanítani nekünk.
(Kiemelt képünkön: Kate Moss, 2006. Fotó: Dave Hogan/Getty Images és Kim Kardashian, 2019. Fotó: Karwai Tang/Getty Images)
Ha úgy érzed, az itt felvetett gondolatok közül néhány, vagy akár több is megszólított, gyere beszélgetni a Nők Lapja Szövegelő csoportjába!
