Dan Brown, A Da Vinci-kód világhírű szerzője Vad szimfónia címmel gyerekkönyvet írt egy állatokból álló zenekarról, a hozzá kapcsolódó zenei darabokat is maga szerezte. Kérésére helyi idő szerint reggel hatkor hívom New Hampshire-i házában, és ő ekkor már két órája talpon van. 

– Kezdhetünk a könyv magyar illusztrátorával, Bátori Zsuzsannával?
– Boldogan.

– Hogyan választotta ki több száz grafikus közül?
– Rengetegen jelentkeztek a munkára, de én egyértelműen őt akartam. Ahogy végignéztem az összes művész munkáit, akadt köztük sok képzett és tehetséges, akiknek a rajzain az állatok szinte valóságosnak tűntek. Susan állatainak azonban személyiségük is volt. Nem is tudom, hogy csinálja. Amint megláttam a rajzait, azonnal tudtam, hogy őt választom, és nem csalódtam. Élmény volt vele dolgozni.

– Talált egy rokonlelket, aki egy másik művészeti ágban ugyanazt tudja megjeleníteni, amit ön írásban, illetve zenében próbál kifejezni?
– Ez igazán szép gondolat. És lehet is benne valami, mert amikor végül személyesen is találkoztunk Horvátországban, ahol a zenét rögzítették, kettesben hallgattuk a zenekart, és ő közben vázlatokat készített, remekül megértettük egymást. Nekem is olyan érzésem támadt, hogy egy másik médiumon keresztül ugyanazt fejezi ki, amit én.

– Bár ön íróként vált sikeressé, a zene gyerekkora óta az élete része.
– Mert nem volt otthon tévénk, és valamivel el kellett foglalnunk magunkat.

– A mai eszével jó ötletnek tartja, hogy a szülei nem vettek tévét?
– Csodálatos ötlet volt, mert így folyton zenéltünk, vagy olyan játékokat játszottunk, amelyek fejlesztették a képzelőerőnket. A húgom művészi pályára lépett, az öcsém zeneszerző, és én, aki zenésznek indultam, végül író lettem. Mondhatjuk, hogy bevált a szüleim taktikája.

– Most tart otthon tévét?
– Igen, de annyira nem nézem, hogy valamikor egy hónappal ezelőtt elromlott, és sokáig észre sem vettem.

– Zenésznek indult, és most a Vad szimfóniával visszatért a zenéhez. Létezik bármi a világon, amit szavakkal nem lehet kifejezni, csak muzsikával?
– A zene egészen más önkifejezési forma, mint a beszéd, és nagyobb teret hagy az értelmezésnek. A Vad szimfónián dolgozva azon gondolkodtam, hogy a zene valójában önálló nyelv, ami ráadásul univerzális. Aki beszéli, annak nem kell külön megtanulnia magyarul, horvátul vagy franciául, hogy élvezni tudja. Akárhol hallgatnak is a világon egy közismert dalt, nincs szükségük tolmácsra, nagyjából ugyanazt érzik mindenütt, és érteni fogja minden gyerek. Ez óriási előny a nyelvhez képest.