A fiatalok ma már hosszabb ideig tanulnak, mint elődeik, a házasságot és a gyermekvállalást is egyre későbbre tolják. Az elmúlt évek népszerű kifejezése lett a „mama hotel”, amit pejoratív értelemben használnak arra, amikor a gyakran harmincas éveit taposó felnőtt képtelen saját lakásba költözni és saját lábra állni. Persze mindennek társadalmi és gazdasági okai is vannak, de a képleten nem változtat: a harmincas generáció tagjait sok kritika éri amiatt, hogy a hagyományosan felnőtt tevékenységeket később kezdik. A The Lancet Child & Adolescent Health című tudományos folyóirat ráadásul két éve nagy port kavart, amikor egy tanulmányában a szakértők azt javasolták, hogy mindemellett a biológiai fejlődés sem zárul le 18 évesen, 24 éves korra kéne tenni a  felnőttkor kezdetét. Persze, nem mindig a gyerekek a ludasok, gyakran a szülő nem engedni felnőni őket. Szabó Patrícia 1998-as cikke ezt a témát járja körül.

Szabó Patrícia: Engedj felnőni!, Nők Lapja, 1998/48. 

Amikor még pár milliméteres az ember, mindent az édesanyja határoz meg. Hogy mikor egyen, mikor igyon az a kis ember­kezdemény, aki a hasába bújt, magzata minden „lépéséről”, illetve rúgásáról pontosan tud. Ilyenkora papa bőszen megjegy­zi, aranylábú focista lesz a gyermekből, bárki megláthatja. Aztán világra jón a cse­mete, és néhány másodperc elteltével el­vágják azt a zsinórt, ami az édesanyjához kötötte. Később már a szülőkön múlik, hogy mennyire lesz erős a láthatatlan köl­dökzsinór, és kialakul-e egyáltalán. Ami a legrosszabb esetben sem póráz.