A világon mindenütt egyre mélyül a koronavírus-járvány miatti gazdasági válság, az ilyen bizonytalan időkben lesz úrrá az aranyláz. És tényleg: gazdasági szaklapok hetek óta értekeznek arról, hogy a világ tőzsdéin idén az arany teljesít a legjobban. A nemesfémet mindig nagy tisztelet övezte, a varázsából ma sem veszített. A kis és nagy befektetők klasszikus menekülőeszközként tekintenek rá.
A történelem során számtalanszor söpört végig aranyláz a világon. A leghíresebb Kaliforniában tört ki a 19. század közepén, amikor egy fűrészmalom mellett aranyat találtak. A felfedezés híre azonnal terjedni kezdett, és a világ minden tájáról érkeztek a meggazdagodni vágyó kalandorok. Az arany keresésének művelete számtalan filmben felbukkan: az aranymosók feltűrt nadrággal, csizmában állnak a folyókban, patakokban, szitával mosták ki az aranyat. A legtöbben – dacára az emberfeletti munkának – nem gazdagodtak meg, sőt, inkább az volt a jellemző, hogy szegényebben tértek haza, mint ahogyan elindultak.
Kevéssé ismert tény, de Magyarországon is mosták – sőt, egyes helyeken még most is mossák – az aranyat az aranyászok. Mivel a nagy folyók hordaléka tartalmazhat aranyat, az aranylázban égők leginkább a Duna-menti fövenyt mosták. A Nők Lapja egy 1967-es riportja izgalmas időutazást kínál egy akkoriban nyíló, az aranymosók életéről szóló kiállítás kapcsán. Az újságíró bemutatja az akkor élő legöregebb aranyászt, akiről az is kiderül, hogy ő volt a falu legszegényebb embere.

Sárarany

Néhány hónappal ez­előtt rövid hír je­lent meg a napila­pokban: a győri Xántus-múzeum egy szélesebb körű néprajzi kiállítás keretében bemutatta az aranymosók szerszámait. A kis tudósítás azt is megemlítette, hogy él még a legöre­gebb aranyász, s hogy ő a falu leg­szegényebb embere.
A legöregebb aranymosót Berta­lan Istvánnak hívják, s Lipóton él — ha él.
Uzsoki Andrással, a Győr-Sopron-megyei múzeumok igazgatójával ké­ső délután futunk be Lipótra, de az öregasszonyok, akiket a falu főterén állítunk meg, hogy tudakozódjunk az utolsó aranymosó felől, csak búsan ingatják a fejüket:
— A Bertalan Pista bácsi? Az a végét járja szegény.
— De hát mi a baja az öregségen kívül ?
— Az úgy volt, hogy mióta nép­szerűsítették, azóta nincs nyugvása az újságíróktól meg a rádióriporte­rektől, alighanem ebbe betegedett bele. Nem tud az már egy szót se szólni…
Csak lapulunk a sötétség leplébe burkolózva: isten ments, hogy siet­tessük szegény öreg végét! Vissza­felé az úton, meg ,,otthon”, a Xán­tus-múzeum igazgatói szobájában mégiscsak megtudunk mindent, amit erről a harmincas-negyvenes évek­ben letűnt mesterségről tudni illik és lehet; Uzsoki András dr. különle­ges kutatási területe az aranymosók élete és munkamódszerei.