Nemrég láttam egy sztorit Jakab Juli Instagram oldalán, amelyen látszott egy nagy vércsepp és némi kutyaszőr, a szöveg pedig valami olyasmi volt, hogy egy otthonszülés maradványai. Már akkor tudtam, hogy adok neki hat hetet, és után azonnal megkeresem és megkérem, hogy mesélje el a szülését, mert biztos voltam benne, hogy tud majd újat mondani. És tudott is.
Rögtön tudtad, hogy otthon szeretnél szülni?
Karácsonykor tudtam meg, hogy terhes vagyok, amikor még nem volt ez a vírushelyzet. Több nőismerősöm is úgy reagált a hírre, hogy a gratuláció után közvetlenül átküldték Kovács Judit dúla telefonszámát, hogy akkor kezdjek el hozzá járni. Ő egy hihetetlenül jó fej, megnyugtató, nagy tudású jóboszorkány. Szokott otthonszüléseket is kísérni, de elsősorban inkább kórháziakat – ez nyilván az arányok miatt van. A legelején megkérdezte, hogyan tervezem, de én akkor még azt mondtam, hogy intézményben fogok szülni, ő pedig egyáltalán nem próbált győzködni az otthonszülésről. Pedig amúgy ismerős és szimpatikus dolog volt, gyerekkoromtól több dúla és bába is volt a családban vagy az ismerőseink körében. Mégis így felnőtt fejjel valahogy szabálynak gondoltam, hogy az első gyereket nem szabad otthon megszülni. Ki is választottuk a Szent Imre Kórházat, ami egy nagyon kismamabarát, természetesszülés-párti kórház, de aztán beütött a vírus. Akkoriban lehetett reménykedni, hogy a szülésem várható idejére, augusztus végére ez a helyzet enyhülni fog, de tavasszal sok szó volt azokról a kismamákról, akik az első hullám idején szültek. Egy Judittal való beszélgetésünkben felmerült az otthonszülés, mert ebben az időszakban az orvosok is elkezdték ajánlgatni a kismamáknak, mint lehetőséget. Azok a nőgyógyászok, akik erre nyitottak, azt mondták, hogy ha minden rendben van a terhességgel, és a kismama is úgy érzi, akkor biztonságosabb otthon szülni, mint a kórházban. Akkor hirtelen kipattant a fejemből, hogy eddig vajon miért nem gondoltam arra, hogy otthon szüljek? Körbe kérdeztem a családi ismerősöket és persze Juditot is, hogy van-e akadálya ennek akkor, ha ez még csak az első szülésem lesz, de mindenki azt mondta, hogy dehogyis kizáró ok, ez nem változtat semmin. A következő fontos dolog az volt, hogy a gyerekem apjával, Máriusszal megbeszéltük, hogy ő mit gondol. Ha nemet mond, nem ragaszkodtam volna hozzá, de szerencsére nagyon nyitott volt. Úgyhogy onnantól szépen elkezdtünk áthangolódni erre.
Hogyan készültél fel arra, hogy otthon fogsz szülni?
Normál esetben az történik, hogy az ember választ egy bábapraxist, a bábák pedig ugyanúgy tartanak egy szülésfelkészítőt, ahogyan a kórházban a szülésznő. Ez most a Covid miatt a Zoomon zajlott, aminek megvolt az az előnye, hogy több kismama volt összezárva a virtuális térben, mintha egy szobában lettünk volna – őket élmény volt figyelni. És folyamatosan jártam Judithoz, aki végig velem volt, és elkísért a terhességem és a szülésem végéig.
A másik nagyon fontos dolog, hogy mi is rengeteget foglalkoztunk azzal, hogy utánajárjunk, ez az egész hogy néz ki.
Nagyon kevesen tudják, hogy az otthonszülés mennyire szigorúan szabályozva van törvényileg.
Csak teljesen problémamentes terhesség esetében, bizonyos időablakban, bizonyos paraméterekkel történhet, és jelen kell lennie két bábának, vagyis szülésznőnek. Szerencsére minket nem nagyon támadott be senki, bár voltak, akik jelezték, hogy veszélyesnek vagy félelmetesnek tartják az otthonszülést. Sőt, volt olyan is, aki azt is megkérdezte, hogy oké, de azért lesz-e velünk szaksegítség. Ez most, túl a szülésen még szürreálisabban hangzik – hogyne lenne! Nagyon sokan azt sem tudják – sokszor még orvosok sem –, hogy az otthonszülés abszolút legális, majdnem tíz éve. A dúla is mesélte, hogy kérdezték már tőle aggódva: nem fél-e, hogy kijön a rendőrség szülés közben. Erről szinte semmit nem tudnak az emberek, és így nyilván arról sem, mekkora felszereléssel jönnek ki a bábák, hogy ugyanolyan ellátást tudjanak biztosítani egy szülő nőnek, mintha a kórházban lenne. Szerintem sokaknak valami olyasmi lehet a fejében, hogy kijön egy hippi nő füstölővel, énekel valamit, én meg közben elvérzek. A valóságban a bábák hihetetlenül felkészültek, plusz tanfolyamokat is elvégeznek, amiket évről évre meg is kell újítaniuk. Ezek nagyon megnyugtató tények, a MindenholJó praxis pedig, akikkel találkoztunk, még inkább azok voltak. Hamar láttuk, hogy jó úton vagyunk.
Mitől tartottál a legjobban a szüléseddel kapcsolatban?
Még a terhesség elején voltam, amikor Máriusz talált egy sorozatot, aminek egy része a szülésről szólt. Megnéztük, és ebben hangzott el, hogy a világon a legkevesebb fájdalomcsillapítást Japánban kérik a szüléseknél, mert ott valahogy jobban része a kultúrának a fájdalom elviselése. A japán nők számára ez nem olyan ijesztő gondolat. Biztos van ebben általánosítás, de közben mégiscsak egy statisztika. Próbáltam nagyon készülni, hogy ez egy ismeretlen méretű fájdalom lesz, és az otthonszülésnek velejárója, hogy nincs fájdalomcsillapítás. Félni egy idő után már nem féltem tőle, de sokat gondoltam rá. Hogy tudatosítsam magamban, hogy nagyon fog fájni, de a testem azzal a képességgel született, hogy ezt kibírja.
Viszont még ennél is fontosabb, hogy a szülés közben történhet olyasmi, ami miatt kórházba kell menni. A bábapraxis statisztikája szerint az elmúlt két évben minden tizedik otthonszülés végződött kórházban, és ha jól tudom, minden esetben azért, mert elfáradt a nő a vajúdásban. Ezek nem akut helyzetek, nem az történik, hogy jön egy rohammentő, és a félig szétszakadt nőt elszállítja, hanem a saját autójukon szépen bemennek, és minden oké lesz, többnyire még aznap haza is mennek a babával. A bábáknak nem az a feladatuk, hogy észrevegyék, ha baj van, hanem hogy azt ismerjék fel időben, hogy baj lesz, és tudjanak cselekedni.
Ők az elejétől hangsúlyozták, hogy integrálni kell a gondolatot, hogy lehet, hogy nem fog sikerülni otthon megszülni a gyereket, de akkor sem történik tragédia.
Sok olyan történetet hallottam, hogy valaki nagyon érezte magában az ősanyát, nagyon biztos volt benne, hogy sikerülni fog otthon, mások is ezt erősítették meg benne. Aztán valami közbejött, ami nem feltétlen rajta múlott, és végül kórházba került, amit törésként élt meg és csalódott magában. Ezzel foglalkoztam a legtöbbet, hogy ez is egy elfogadható gondolat legyen. Azt is sokszor elképzeltem, hogy az is megtörténhet, hogy be kell menni a kórházba, és császármetszés lesz a vége, ami tökéletes ellentéte annak, amit elképzeltünk, de hogy az is teljesen ok.
Végül milyen volt a szülés?
Elképesztő, nagyon sokáig nem is tudtam semmiféle jelzővel illetni. Nagyon intenzív volt, nyilván ez szinte minden anyának élete legerősebb élménye – minden szempontból. Az én szülésemen többen is jelen voltak, a bábákon, a dúlán és Máriuszon túl ott volt a húgom és a legjobb barátnőm. A húgom egyébként orvos, neki külön el kellett fogadnia ezt az egészet, de nagyon támogató volt, és Éva barátnőm is olyan típus, aki biztosan inkább a kórházi szülést választaná. De utólag mindketten azt mondták, hogy onnantól, hogy beléptek a lakásba, tudták, hogy ez teljesen rendben lesz. Körülöttem mindenki nagyon nyugodt volt, boldog és várakozással teljes volt a légkör. A vajúdással azonnal egy transz-szerű állapotba kerültem, sokkal hamarabb, mint gondoltam volna. Egyáltalán nem úgy történtek a dolgok, ahogy elképzeltem – folyni kezdett a vizem, és fél órával később már alig voltam képben.
A bábákkal folyamatos telefonos kapcsolatban voltunk, nekik az is feladatuk, hogy felmérjék, mikortól kell ott lenniük. Vannak olyan nők, akik egyedül szeretnek lenni, amíg lehet, mások pedig már napokkal a szülés előtt igénylik a bába jelenlétét. A bábák akkor jönnek, amikor a nőnek ez komfortos és szükséges. Nekem hajnali kettőkor kezdett folyni a magzatvizem, és délután kettőkor született meg Jolán. Hoztak egy felfújható medencét, a vajúdásom nagy része abban történt. Fantasztikus volt, hogy miközben átéltem ezt a csodálatos és rettenetes állapotot, végig körülvett ez a négy ember: Máriusz, a barátnőm, a húgom és a dúla, és bárhova nyúltam, meg tudtam kapaszkodni valakinek a kezében. Néha azt sem tudtam, éppen kinek a kulcscsontját töröm el, de végig ott volt velem ez a nekem nagyon fontos segítség. Én arra számítottam, hogy az érzelmi része, ez a biztonság, amit ők adni tudtak, fontosabb lesz, mint a kórházi felkészültség, és ez beigazolódott.
Így is született meg Jolán, hogy összekapaszkodtunk Máriusszal, és kicsusszant belőlem.
A húgod és a barátnőd jelenléte egyértelmű volt számodra?
Az érzelmi körömből indultam ki. Engem az elejétől felvillanyozott, hogy odahívhattam másokat is. Még olyanokra is gondoltam, hogy ha házban laknánk, akkor lehetne ott még több ember. Egyáltalán nem vagyok egy ezoterikus típus, de azt szerettem volna, hogy legyen jelen többféle energia, amikor szülök. Nagyon fontos volt, hogy olyan emberek, akik szeretnek minket, velünk tudjanak lenni. Azt tudtam, hogy Máriusszal ezt együtt fogjuk végigcsinálni, de hogy a többiek hogyan lesznek ott, arról előre fogalmam sem volt. Azt is elképzelhetőnek tartottam, hogy ott lesznek a lakás másik végében, a lényeg csak az volt, hogy legyenek a közelben. A húgom a legközelebbi női hozzátartozóm, és olyan sok mindenen vagyunk már túl így együtt, hogy nagyon fontos volt, hogy ezt is valahogy együtt csináljuk. Éváról is is azt éreztem, hogy helye van ott, szükségem van rá. Nagyon jó, hogy így alakult, kórházi szülésnél ők nem lehettek volna velem.
Számodra mit jelent az, hogy ezt Máriusszal együtt csináltátok végig? (A beszélgetésnek ezen a pontján a sokat emlegetett Fodor Máriusz is becsatlakozott egy válasz erejéig – a szerk.)
Nekem nagyon fontos volt, hogy Máriusz ebben az egészben az első pillanattól velem volt. Együtt hallgattuk végig a szülésfelkészítő tanfolyamot, és közös megegyezéssel egyetlen könyvet olvastunk végig, azon kívül mindenben a választott szakemberekre támaszkodtunk. Nagyon sokat beszélgettünk, nagyon együtt voltunk a terhesség élményében is. Ő olyan típus, hogy egyrészt nagyon erős, másrészt hihetetlenül nyugodt tud maradni. Például amikor elfolyt a magzatvizem, egy pillanatra teljesen szétestem, hogy most mi van, ő viszont mondta, hogy annyi van, hogy vissza kell feküdnünk aludni. És vissza is feküdtünk, ami nagyon jó volt, mert tényleg igaz, hogy szülés előtt pihenni kell, amíg lehet. Amikor meg éreztem, hogy olyan fájásaim vannak, hogy már nem tudom egyedül csinálni, akkor becsatlakozott, és mi tényleg együtt szültünk. Úgy írtam le, amikor megpróbáltam leírni, hogy olyan volt a szülés, mintha tényleg egy testből csináltuk volna végig, amelynek én vagyok a görcs oldala, ő pedig a hihetetlen nagy nyugalom.
Máriusz: Nekem mint férfinak nagyon fontos, hogy biztonságot teremtsek a családomnak, és elképzelni azt, hogy a vírus miatt be se mehettem volna a szülőszobába, hanem kinn tördeltem volna a kezem, és azt sem tudtam volna, mi történik, nagyon rossz. Nem mondom, hogy mindenkinek való az otthonszülés, de az olyan típusú embereknek, mint nekem, aki aktívan részt szeret venni a dolgokban, ez nem is választás. Nekem ott kellett lennem, át kellett karolnom a vállát, súgnom kellett a fülébe. Az otthonszülésnél mindenkinek megvan a feladata, és ez nálunk nagyon jól működött. Nyilván amikor mondják a férfiak, hogy „megszültünk”, „kinyomtuk”, „nehéz volt nekünk”, az azért vicces, mert ennek az oroszlánrészét a nő csinálja. De az otthonszülésnél látható volt, hogy mennyire sokat tudunk mi is segíteni, nagyon jó volt látni Juli reakcióit. Engem Juli a kádból még a boltba is le akart küldeni, hogy tudjak ételt csinálni a többieknek, de aztán végül a dúla mondta, hogy itt már nem lesz boltba menés.
Az is nagyon fontos szempont, hogy van az otthonnak egy nyugalma, ami szerintem szerepet játszik a fájdalomcsillapításban. Otthon sokkal nyugodtabb az ember, és hiába láttam Julin, hogy iszonyú fájdalmai vannak, azt is láttam, hogy nagyon nyugodt. Két összehúzódás között szépen fel tudott töltődni. Minden férfitársamnak ajánlom az aktív részvételt a szülésben, mert ez egy nagyon jó kezdés a gyerekneveléshez is. Mindig vissza tudok oda nyúlni, hogy mi ezt a gyereket nagyon intenzíven együtt hoztuk világra, és ezt senki nem veheti el tőlünk.
Hat hét telt el a szülés óta. Milyen az anyaság?
Olyan, mint a szülés. Nagyon sok gondolatom volt róla, hogy milyen lesz, amikor itt lesz Jolán. Nagyon érdekes folyamat az, ami most zajlik. Nem csak az történt, hogy megszültem a lányomat, akit én ismerek a legjobban a világon, aki egy darab belőlem, és minden akciójára van egy jó reakcióm. Hanem ennek ott a másik oldala is, hogy ez itt egy idegen ember.
Lehet, hogy nagyon kicsi és nem tud magáról gondoskodni, de akkor is egy komplett egész: meg kell őt ismerni és el kell őt fogadni, és vele együtt azt a tényt is, hogy most már mindig itt lesz.
Ma már szerencsére lehet erről beszélni, de korábban hatalmas szégyenérzetet jelenthetett a nőknek, ha nem tudták rögtön mindent elsöprően szeretni a gyereküket. Vagy hogy éreztek iránta dühöt vagy ingerültséget, ha néha nagyon sokáig nem sikerült kitalálni, mi baja van.
Az anyaság érdekes, mély ösztönös dolgokat szólít meg, főleg a problémamegoldással kapcsolatban. Felnőtt fejjel például mi azt gondolhatjuk, hogy probléma van, mert nyögdécsel a baba, miközben ő csak épp tanul kakilni. A felnőtt agy egyfolytában bajt észlel és meg akarja oldani a problémát, és saját kudarcának tekinti, ha nem találja meg a megoldást. Szerintem ez egy elég erős személyiségfejlesztés.
Most hathetes Jolán, és érzem, ahogy napról napra jobban imádom. De hat hete ő egy új vendég volt, és az igazán mély szeretet nem első látásra, hanem a megismerésen keresztül tud kialakulni.
(Fényképek: Jakab Juli családi fotói)
