Szinte minden édesanya megtapasztalta már, hogy ha az embert nem hagyják aludni, előbb-utóbb összeroppan. Nem véletlenül használták kínzási eszközként is, vallatások során ezt a módszert. Hogy hétköznapi életünkben épp ilyen kínzóak az alvási problémák, azt a meredeken emelkedő éves altatófogyasztás is hűen tükrözi. Nézzük, mit tudhatunk meg a témáról holisztikusan!

A legerősebb félelmünk

A görög mitológiában Hüpnosz, az álom és Thanatosz, a halál istenei az Éj istenasszonyának, Nüxnek az ikergyermekei. Gyakran ábrázolják őket anyjuk karján ülő fehér és fekete gyermekekként. Ikertestvérségük e két létállapot, az álom és a halál összekapcsolódásának szimbólumára hívja fel a figyelmünket. Az álom és a halál közti rokonságot mutatják azok az elképzelések is, miszerint álomban a lélek kiszabadul a testből, és egy másik létbe ér, istenekkel, a túlvilággal, a halál világával lép kapcsolatba. Ezért, ha az alvási zavarokkal foglalkozunk, a halál témakörét sem hagyhatjuk figyelmen kívül.

Régen a halál az élet része volt. Mítoszok, rítusok vezették őseinket a halál felé és a halálon át. A ma embere nehéz helyzetben van, hiszen a legtöbben úgy éljük le az életünket, hogy halottat csak tévében látunk. A halál kiszorult az önmagát civilizáltnak nevező ember életéből, nem látjuk, nem beszélünk róla, tabuvá lett. Ezzel egyenes arányban növekszik a félelmünk nemcsak a haláltól, de magától az élettől is. A rejtett halálfélelem mindannyiunkban jelen van, nem mindegy azonban, milyen mértékben. Egyikünk sem tudhatja biztosan, mi vár rá a halál után, de elképzelésünk jó, ha van róla, mert a halál gondolatának hiányában az élet iránti érzékenységünk is eltompul. Jung szerint: „Az emberi élet figyelemreméltó paradoxona, hogy épp az, amitől a leginkább félünk, a legnagyobb bölcsesség forrása.”

Az irányítás elengedése

A népnyelv az alvást a halál kistestvéreként emlegeti. Minden elalvással kicsit a meghalást is gyakoroljuk. Egyiket sem tanuljuk, mégis mindenki tudja, hogyan kell elaludni és meghalni. Az elalvás folyamatában nappali tudatállapotunkat elhagyjuk, és minden kontrollt, minden irányítást, minden szándékot és aktivitást elengedve adjuk át magunkat egy másik tudatállapotnak. Az elalvás ősbizalmat, teljes önátadást, az ismeretlen beengedését kívánja meg tőlünk. Az alvás megakadályozásának legjobb módja, ha ki akarjuk kényszeríteni magunkból, hogy elaludjunk. Ahogyan relaxálni, úgy elaludni sem tudunk úgy, ha mindenáron ezt akarjuk. Az elme nappali aktív, irányító állapotának fenntartása teljes mértékben szemben áll az alvás kívánta önátadottsággal. A legtöbb, amit tehetünk, ha megteremtjük a pihentető alvás körülményeit, és várunk, hogy bekövetkezzen.

A folyamat megfigyelése, kontrollálása szintén késlelteti a folyamatot. Minél hamarabb el tudjuk engedni az irányítást, annál hamarabb csúszunk át az álom pihentető birodalmába. Mindaz, amit az alvás és a halál kíván tőlünk, főként, ha alvászavartól szenvedünk, nem tartozik az erősségeink közé. Nappali létünkben túlságosan függünk az aktivitástól, intellektusunktól, kényszeresen irányítanunk kell valamit. Gondoljunk csak arra, mennyi mindenhez használunk távirányítót! Biztonság iránti vágyunk és belső szorongásunk miatt kielégíthetetlenül kapaszkodunk valamibe, amivel életünk egyes területeit kontrollálni véljük. Ilyenkor kicsit megnyugszunk, ám az éjszaka sötétségének közeledtével újra elbizonytalanodunk, hiszen ebben a régióban nem működnek megszokott „távirányítóink”, kapaszkodóink. Az alvás bizalmat, elengedettséget, önátadást kíván meg tőlünk. Azt, hogy engedjünk el minden kapaszkodót. Csoda, ha az alvási problémák, a fejfájás mellett a leggyakoribb civilizációs zavarok közé tartoznak?!

…

A cikk folytatását a Nők Lapja Ezotéria 2016/4. számának 55. oldalán olvashatjátok.

Szöveg:  Dr. Hatalyák Krisztina holisztikus life-coach, kineziológus

Fotó: Thinkstock