Egyidős az emberiséggel a hiedelem, miszerint nehéz helyzetben – különösen életveszélyben – segítségünkre siethetnek bizonyos természetfeletti lények. A modern kor előtt ugyanis általánosan elfogadott volt, hogy nemcsak az ember az egyetlen tudatos, intelligens faj a világon, sőt: akadnak nála magasabbrendű, szebb, bölcsebb vagy épp sokkal veszélyesebb és félelmetesebb létformák is. Ezek a „másféle” lények olykor itt élnek a Földön, némelyikük azonban más világokból, szellemi dimenziókból származik, és csak akkor jelenik meg, ha kimondottan hívjuk, idézzük őket – például azért, mert szorult helyzetbe kerültünk. Az is előfordul, hogy nem a bajbajutott hívására, hanem egy istenség parancsára avatkoznak be segítően. De az sem kizárt, hogy önként húzzák ki az illető halandót a csávából, akár merő önzetlenségből – vagy pedig azért, mert a természetfeletti segítségért cserébe valamilyen viszonzást, ellenszolgáltatást várnak tőle.

A szőrös démonasszony ajánlata

Egy ilyen, kissé groteszk természetfeletti segítőről szól az ókori egyiptomi Pásztortörténet. A Középbirodalomból (i. e. 2000– 1750 körül) származó anekdota szerint egy pásztorfiú eltévedt a Nílus mocsarában, és az éjszakai lápon halálos veszélybe került. Ekkor azonban megjelent egy „mocsári asszony”: csábos, meztelen nő, noha kissé ijesztő külsőt kölcsönzött neki sarkáig érő, bozontos hajzuhataga és szőrös végtagjai. Felajánlotta a fiatalembernek, hogy megmutatja a kivezető utat a lápból, amit az ifjú el is fogadott.

A hálás pásztor el akart búcsúzni megmentőjétől. A nő azonban „benyújtotta a számlát” a segítségért, mert a töredékes szöveg – sajnos pont a vége hiányzik – utolsó olvasható mondata ez: „Soha nem fogom megtenni, amit kért tőlem!” Ezt a fiú mondja, azaz: a titokzatos asszony olyasmit kért viszonzásul, ami számára teljesíthetetlen volt. Ismerve a mitológiai mocsári démonnőket, szellemasszonyokat, nem nehéz kitalálni, mit akarhatott a fiatal, jóképű pásztorfiútól…

Démoni lényeken kívül groteszk, jóságos vagy ijesztő állatszellemek is megjelenhetnek túlvilági segítőkként. Ilyen a magyar néphitben a Kígyókirály, akit sokféle néven emlegettek: fehérkígyó, szerencsekígyó, vagy épp falikígyó – a hiedelem szerint ugyanis a házak falában vagy a küszöb alatt lakik. Ha a háziak közül bárki bajba kerül, a fehér testű, rubinvörös szemű, apró kígyócska előcsusszan, és segít. Egy éhező családot másnap pompás ételek fogadták a konyhaasztalon, noha előző este még nem volt rajta semmi – a finomságok természetesen a Kígyókirály ajándékai volta. Egy elapadt tejű anya csecsemőjének saját szájából csorgatott a szájába tejet minden éjjel. Egy elszegényedett családfő pedig reggelre nagy értékű gyűrűt talált a sublóton, rajta gyönyörű rubintkővel, mely pont úgy nézett ki, mint egy kígyó szeme.

…

A cikk a Nők Lapja Ezotéria 2016/4. számának 27. oldalán folytatódik.

Szöveg: Magyar Diána

Fotó: Thinkstock