Mindannyiunk számára ismerős az érzés, amit a jól megérdemelt szabadságunkra készülve tapasztalunk magunkon: fura belső nyugtalanságot élünk meg ilyenkor. Lélekben így hangolódunk rá a változásra, vagyis arra, hogy kiszakadjunk egy időre a hétköznapi mókuskerékből. Ez az érzés jelenik meg a munkába való visszatérés első napjaiban is, ám ebben az esetben némi rosszkedv is társul hozzá.
Szomorkás hangulatban
„Gondoljunk bele, milyen bizarr: egyik pillanatban még a naptejet kenegetjük magunkra, és azt csinálunk, amit akarunk, a következőben már a főnökünk ontja ránk a tömérdek munkát – mondja Makai Gábor klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta. – Ember legyen a talpán, aki ilyenkor helyt tud állni, és nem kezd sóvárogni a gondtalan napok után. A munkahely és a kollégák a régiek, a kávésbögrénk is ugyanúgy áll az asztalon, vagyis a helyzet változatlannak tűnik, a szabadság iránti nosztalgia mégsem enged minket úgy dolgozni, mint korábban. Nincs mit szépíteni rajta: a munkába való visszatérésnek sokkoló hatása van. Nyomott hangulat, motivációhiány, ingerültség lesz úrrá rajtunk. Az emberi psziché természetes reakciója mindez, ilyenkor szembesülünk azzal, hogy semmi sem tart örökké, és minden jó véget ér egyszer. Pszichénk úgy védekezik, hogy »sztrájkolásba« kezd, és tüneteket produkál ebben a »fél lábbal még ott, fél lábbal már itt« helyzetben. Jól példázza ezt az érzelmi zűrzavart az egyik harmincas éveiben járó női páciensem esete, aki a kéthetes szabadsága utáni első találkozásunkkor feltűnően szótlan volt. A szemkontaktust alig tartotta, érezhetően védekezési pozíciót vett fel a hallgatásával. Kiderült, a szabadságáról visszatérve köszönés helyett a főnöke a határidős munka taglalásába kezdett. A páciensem kifejtette, hogy ezzel egy csapásra szertefoszlott azon gondolata, miszerint a szünet alatt kipihenheti a fáradalmait, és újra csak a rá váró monoton, végeláthatatlan munka lebegett a szeme előtt.”
…
A folytatást a Nők Lapja Psziché 2016/6. számának 107. oldalán olvashatjátok, sőt, adunk néhány tippet, hogyan lehet ezt az időszakot túlélni!
Szöveg: Váradi Krisztina
Fotó: Thinkstock