Hogy Grósz János autószerelő kap-e borravalót, nem tudom. De az tény, hogy amikor az asszony azt kérte tőle, nézze át a húszéves járgányát, és mondja meg, segít-e, vagy árt azzal, ha ajándékba adja egy fogyatékos gyereket nevelő anyának, bólintott, elvégezte a munkát, és azt mondta: „Jót tesz vele, és ehhez én is hozzájárulok, nem fizet semmit.”
Másnap időre mentem egy rendelőbe. Nyolcadmagammal engedtek a labor előterébe, regisztráltak. Vénámról fölhúztam a pulóverem, kezemben melengettem a vizeletesfiolát, és azon gondolkodtam: kevesen vannak a Grósz János-félék. Két hetvenes férfi ült mögöttem, barátok, régi ismerősök lehettek, nem tartották a távolságot.
„Jó lesz a fiadnak, kapnak az orvosok lóvét! Nyolcvan százalék, az nem semmi! Elfogadták, törvénybe’ van. Több jut majd neked is, jó gyerek a Géza, mindig az volt!” – így az egyik.
„Jaj, pajtikám, őt ez nem érdekli, már átszervezték. Harmadik hete az intenzíven szolgál, a súlyos fertőzöttek közt. A törvényt se volt ideje végigolvasni, vagy negyven oldal! De én jogászszemmel elolvastam. Soroltam volna neki, mi a jó, mi a rossz benne, de meg sem hallgatott! Azt mondta, van idő januárig, a betegek most fontosabbak, rohan, ügyeletes lesz.”
Szólítottak, azt már csak befelé menet hallottam, hogy egy nő megjegyzi: „Akinek nem tetszik a törvény, ne dolgozzon az egészségügyben!” Letettem a fiolát. Megszúrtak. Nem éreztem. Nem tudom, mikor, hol lesz az eredmény. A két öreg párbeszéde, a nő beszólása, a törvény általam ismert rendelkezései, a Grósz-félék, a Géza nevű orvos, akinek az új törvénynél fontosabbak a betegek, elvonta minden figyelmemet.
Hazafelé nem szálltam járműre. Hosszan gyalogoltam, és próbáltam meggyőzni magam: hinni érdemes! Érdemes, mert bár születnek törvények – jók és rosszak –, a kiegészítések, a hatálybalépés előtti módosítások még átírhatnak sok mindent, még győzhet a józan ész. Hinni érdemes, bár tapasztalom, óriási a válság, az átalakulás, a különféle elemzők, szakemberek komoly számítások alapján figyelmeztetnek romló életkörülményekre, a normál életre való lassú visszatérésre. Ha úgy tetszik: riogatnak. Változás van – meg vírus – testben és lélekben, a nép meg, az istenadta, szorong. A szorongás félelmet generál, a félelem kérdéseket, vagy ami még rosszabb, kinyilatkoztatásokra késztet, esetleg deprimál. Hinni érdemes, mert kell, hogy legyen javulás, jó, jobb, meg kilábalás, gyógyulás minden tekintetben, testben, lélekben, fejekben, törvényekben egyaránt. Mert ahol ilyen kevés az orvos, a nővér, ott nagyon fájdalmas hallani – fullasztó, akár a Covid –, hogy akinek nem tetszik, ne dolgozzon az egészségügyben.
Ez a cikk mindenki számára olvasható, ugyanakkor a nőklapja.hu több tartalma csak előfizetéssel érhető el. Ha regisztrálsz, öt cikket elolvashatsz fizetés nélkül. Ha tetszett az írásunk, regisztrálj, hogy az előfizetői tartalmainkhoz is hozzáférj.
