Egy kisfiú vezetett el a Doktor úrhoz. Azt mondta: „Buckavirág, menj el a Nándi bácsihoz! Én is hozzá járok. Nagyon jó ott nála. És mindent tud…”
A kisfiúnak – nem mindennapi gyerek, ő nevezett el Buckavirágnak – úgynevezett iskolai nehezítettségei voltak. Azaz a tanóra alatt képtelen volt kitartóan figyelni. Ebből aztán sok baj származott. Jártak mindenfelé, másik iskolát is kerestek, amikor rátaláltak Nándi bácsira. És dr. Donauer Nándor neuropszichológus, a Budai Gyermekkórház klinikai szakpszichológusa belépett az életükbe. Sajátos módon. Megvizsgálta a kisfiút, aztán azt mondta, mozogjon ez a gyerek sokat. És a szülőket beavatta, hogy miféle mozgásterápia segítene. Egészen egyszerű dolgokat is mondott, hintázzanak, talicskázzanak. Nekiláttak. És lassan minden megváltozott. A kisfiú nem húzódozik, ha iskolába kell menni, az órákon sikerei is vannak, a tanító néni segítőtárs lett – egyszóval újra kerek a világ. Mi ennél nagyobb dolog egy harmadik osztályos gyerek, na meg a szülei életében? Így megfogadtam a kisfiú tanácsát, és most itt ülünk Donauer Nándorral a rendelőjében, egy valahai kispesti szülőotthonban, amely ma az István-kórház rehabilitációs központja. Túl vagyunk a kézmosáson, megemlítem kis barátomat.
– Hát így kerültem önhöz, kedves Doktor úr.
Azt csak később mondtam el, hogy megnéztem két előadását – ajánlom főként kisgyerekes szülőknek –, és nem tudtam elszakadni. A tudása, stílusa, tempója, természetessége, odaadása, a félbehagyott mondatai, iróniája és öniróniája, a fékezett habzású indulatai, a gyerekszeretete, életfelfogása – az egész ember elvarázsolt! Erre a tirádára elneveti magát.
– Már lámpalázam van, de nem akarom elmókázni. Vágjunk bele!
– Mivel foglalkozik a neuropszichológus?
– Jórészt az úgynevezett kognitív funkcióknak, mint a figyelem, az észlelés, olvasás, számolás, nyelvhasználat, a memória zavarainak feltérképezésével és terápiájával. De ez így leegyszerűsítés. A neuropszichológia ennél sokkal tágabb tudományterület.
