Mi történt?
Több mint ezer síremléket vizsgált meg egy régész, hogy bemutassa, hogyan lettek a háziállatok társakból családtagok bő száz év alatt.
Miért fontos ez?
Az, hogy hogyan bánunk a ránk bízott élőlényekkel, például a háziállatokkal, rengeteget elárul rólunk. És még többet, amikor az emberi szokásainkat is elkezdjük kiterjeszteni rájuk.
Tovább olvasnál? Erről lesz még szó:
- Mi mindent árulnak el az állatok sírkövei?
- A kiskutya is a mennybe megy?
„Szegény Cherry. Meghalt 1881. április 28-án”. A Cherry (Cseresznye) névre hallgató kis máltai selyemkutyát (régi nevén máltai terriert) a híres londoni Hyde Parkban helyezték örök nyugalomra. A sírja ma is áll, és azért különleges, mert Cherry volt az első háziállat, amit a parkban temettek el – és így ez lett az Egyesült Királyság első kisállattemetője is, mintegy 300 házi kedvenc nyugszik itt.
Pedig a 19. században még egyáltalán nem volt bevett szokás, hogy sírkövet állítsanak egy kisállatnak. Elvétve akadtak ugyan ilyen példák, mint Duchie, a nyuszi esete.
Duchie 1869-től 1882-ig élt Angliában, a mohával belepett sírkövére pedig Sid Saunders fényképész talált rá véletlenül 2017-ben, egy erdei séta közben. Saunderst annyira meghatotta, hogy valaki több mint száz éve ennyire szerette ezt a nyuszit, hogy megtisztította a sírkövet a mohától. De hangsúlyozzuk, Duchie esete is kivétel.
Az elmúlt bő száz évben a házi kedvencek státusza megváltozott, amit az is jelez, hogy szerte a világon elszaporodtak a kedvencek temetői – a témában Stephen King még horrort is írt. A New York-i Hartsdale kisállattemetőben például több mint 70 ezer állat nyugszik. Az első magyar kisállattemető pedig minden bizonnyal az, ami a kilencvenes évek elején nyílt Alsónémedi határában – a 24.hu riportot is készített ott. Azóta az ország számos pontján találhatunk itthon is ilyen temetőt.
De hogy lettek a fontos társként kezelt házi kedvencekből családtagok?
Az Antiquity régészeti folyóiratban a héten publikálták azt a tanulmányt, amiben pont erre a kérdésre keresték a választ. Az elemzéshez az Egyesült Királyság négy kisállattemetőjében több mint ezer síremléket kategorizáltak és vizsgáltak meg. Ez alapján pedig a változás, azaz a családtaggá válás folyamata mindössze néhány évtized alatt lezajlott, írja a Smithsonian Magazine.
Ez a módszer egyébként nem szokatlan, sőt, a régészek gyakran a temetkezési szokások vizsgálatával rekonstruálják, hogy a múltban hogyan változtak egy közösségben a rokonsági kötelékek, a társadalmi-gazdasági státusz, a társadalmi struktúrák, valamint az emberek kapcsolata a vallással.
A kutatás ötlete egyébként a tanulmány egyik szerzőjének, a régész Eric Tourignynek jutott eszébe, amikor egy 19. századi, torontói házon dolgozott, és megtudta, hogy a tulajdonosok a kutyájukat a hátsó kertben temették el. Tourigny akkor jött rá, hogy a kisállattemetők segíthetnek feltárni, hogyan alakult a háziállatok és az emberek viszonya a múltban.
Ami az állati sírkövekből kiolvasható
Tourigny négy brit kisállattemetőben összesen 1169 különböző sír adatait és jellegzetességeit gyűjtött össze a Cherry 1881-es halálától az 1991-ig terjedő bő száz évből.
A 19. századi emberek a folyóba vagy a szemétbe dobták a halott háziállataikat – esetleg eladták a tetemet a húsáért vagy a bőréért, mondta Tourigny a Science-nek. Tehát komoly fordulópontnak számított, amikor elkezdték őket eltemetni – ez a szokás árulkodik arról, hogyan változtak az értékek és a normák abban a történelmi korban.
A viktoriánus kor 1837-től 1901-ig tartott, és nemcsak a britek számára, de az egész nyugati világban kultúraformáló erejű volt. Ebben az időszakban a gyászolásnak aprólékosan kidolgozott szabályai és etikettje volt. A mai szokásainkhoz képest a gyász sokkal nyilvánosabb volt – egy idő után még akkor is, ha állatokról volt szó.
Az állatok sírfeliratain azt hangsúlyozták, hogy a kis kedvencek mennyire engedelmesek és hűségesek voltak – amik egyébként a viktorianizmus legfontosabb értékeinek számítottak.
A sírkövek egyszerűek voltak, az állatok nevét pedig érzelmes jelzőkkel együtt vésték beléjük, mint: „Szeretett Fluff” vagy „a mi drága kis Butchánk”.
Miről árulkodik a kutyasampon és a macskaalom?
Tourigny kutatásából az derül ki, hogy az újabb váltás a második világháború környékén zajlott, amikor a gazdák elkezdtek a sírfeliratokban úgy utalni saját magukra mint például „Mami” és „Apa”. Az a szám is emelkedni kezdett, hogy hány sírkövön jelent meg a család vezetékneve is. Szintén 20. századi fejlemény, hogy a macskasírokból is látványosan egyre több lett.
Philip Howell, a Cambridge-i Egyetem történeti földrajztudósa szerint ezek a változások egyértelműen mutatják, hogy az emberek fokozatosan inkább családtagként tekintettek a háziállataikra. Ezt a változást tükrözik a kor háziállatokkal kapcsolatos találmányai és termékei is. A kutyák számára bolhairtó sampont, a macskáknak almot fejlesztettek, azaz egyre normálisabb volt, hogy a házban, lakásban laknak, a gazdáikkal együtt.
Az 1896-ban létrehozott Hartsdale kisállattemető az Egyesült Államok legrégebbi háziállat temetője, és több tízezer állat utolsó pihenőhelye. (Fotó: John Moore / Getty Image)s)
A kiskutya is a mennybe megy?
Kapcsolódó
„Az élet vonzza az életet!”
A 19. századi sírköveken még csak elvétve találni olyan vallásos szimbólumokat, mint a keresztény kereszt vagy a zsidó Dávid-csillag. És arra se nagyon tesznek utalást, hogy a háziállatok és a gazdáik a túlvilágon újra találkozhatnak majd. Abban az időben az Egyesült Királyság lakói még nagyon vallásosak voltak, és a kereszténység szerint az állatoknak nincs halhatatlan lelkük. „Elég furcsa lett volna olyat állítani, hogy a háziállatod a mennybe megy” – mondta a Science-nek Tourigny.
A régész adatai szerint 1910 előtt csupán az állati sírkövek 1 %-án találhatóak vallásos vagy spirituális szimbólumok.
A második világháború után viszont nemcsak a családi vezetéknevek terjedtek el, hanem a sírkövek közel 20 %-ára véstek vallásos vagy spirituális motívumokat.
Tourigny szerint ez arra utal, hogy a gazdák úgy gondolták, a túlvilágon igenis találkozni fognak a kedvenceikkel.
A kutatás eredményeinél ugyanakkor figyelembe kell venni, hogy Tourigny az Egyesült Királyság területére fókuszált – az ember-állat kapcsolatok alakulása pedig régiónként is elég eltérő lehet. Az mindenesetre jelzésértékű, hogy 2014-ben Ferenc pápa utalt arra, hogy a szeretett háziállatok is a mennybe juthatnak. 2016-ban pedig New York állam kormányzója, Andrew Cuomo legálissá tette, hogy a háziállatokat a gazdáik mellé temessék, azaz az emberi temetőbe.
Ez a cikk mindenki számára olvasható, ugyanakkor a nőklapja.hu több tartalma csak előfizetéssel érhető el. Ha regisztrálsz, öt cikket elolvashatsz fizetés nélkül. Ha tetszett az írásunk, regisztrálj, hogy az előfizetői tartalmainkhoz is hozzáférj.
(Kiemelt kép: Elhunyt háziállatok sírkövei a Hyde Park kisállat temetőjében, 2010. november 18, London. A temető a Hyde Park Victoria Gate Lodge kiskertjében található, és az 1880-as években jött létre. Több mint 300 sírt tartalmaz, az utolsó háziállatot 1976-ban helyezték örök nyugalomra. Állítólag George Orwell a temetőt „Nagy-Britannia talán legszörnyűbb látványának” nevezte. Fotó: Oli Scarff / Getty Image)
