„Az ünnepek tesznek minket fölfelé tekintő emberré. Emberségünk nagy kudarca, hogy a karácsony előtti időt, a lélek ráfutását az ünnepre, üzleti tülekedéssé rontja ez a fogyasztásra sarkalló világ. És már elkezdik októberben…”
Évekkel előbb, első találkozásunkkor a kezembe nyomott egy kis csomagocskát. Éreztem, hogy könyv van benne, de nem tudtam, miféle. Áldáskönyv – ez volt Varga Gyöngyi lelkész-teológus, egyetemi oktató ajándéka. Belső lapján egy mondattal: Erzsinek szeretettel. Te is áldás vagy! S belül egy szavakkal és képekkel megfogalmazott gyönyörűséges kapaszkodó. Első sorai így szólnak: „Mi az áldás? Teremtő szó és kézmozdulat. A legősibb szentség. Réges-rég létező bizonyosság arról, hogy Isten ereje átjár, betölt és megújít. Életünkben az első áldás jóanyánk simogatása. Biztonságot adó védelem, kezek melegében. Aztán néhány csepp vízzel együtt a nagy Ígéret, amelybe belekapaszkodhatunk. Istennek egy életen át – és azon is túl – tartó elköteleződése mellettünk: nem vagy soha egyedül!”
– Ő köteleződik el, mellettünk. Megáldja a világot s benne képmását, az embert. És mi mindannyian arra hívattunk, hogy továbbadjuk az ő szeretetének erejét. Közvetítjük az áldását. Amikor üdvözöljük, köszöntjük egymást, valójában áldást kívánunk a másiknak. És ez a világ jövőjének egyetlen esélye: jó szó és igaz mozdulat a másik ember felé.
Ezek már Varga Gyöngyi szavai, akiről akkor még nem tudtam, hogy kicsoda. Tanár? Prédikátor? Pszichológus? Lélekbúvár? Külsőre akár zenetanár vagy háziasszony is lehetne. Vagy egy csöndes mosollyal figyelő kollégiumi nevelő. Aki mindig jelen van, halk erőt sugároz, és segít. Azt éreztem, igen, ez a figyelmes, segítő jelenlét jellemző rá leginkább.
Aztán kiderült, valahogy minden az egyben: evangélikus lelkész, egyetemi oktató, teológus, Biblia-kutató és – ha nem is zenetanár, de bármikor leül az orgonához.
– Hol kezdődött?
– Kőszegen. Ott születtem, és hiába élek a fővárosban, a lelkem provinciális maradt. Ha nem mennék haza rendszeresen édesanyámhoz és a húgom családjához, ebben a nagy forgatagban, azt hiszem, lelkileg kiszáradnék. Egyedül ott, a hegyek karéjában érzem azt a védettséget, ami valahogy hozzátartozik a hitemhez is.