A napokban belenéztem ez egyik kereskedelmi csatornába, talán egy megérzés volt, hiszen már alig kapcsolom be a televíziót, és találtam egy műsort, amelyben párokat öregítenek meg. Először csak néztem ezt a különös átváltozást, s már azt hittem, ennyi lesz, egy újabb hatásvadász játék, amelynek során többek között megcsodálhatjuk, mit tud a maszkmester, amikor váratlanul furcsa dolog történt. A pár tagjai megpillantották egymást így, idősen, ráncosan, töpörödötten, és a nőből kitört egy ijedt sikítás. A férfi szemébe azonnal könnyek szöktek, és a következő pillanatban már szorosan ölelték egymást. Volt abban a kétségbeesett mozdulatban sok minden: féltés, aggodalom, szeretet, megrendülés, de főleg rettegés a jövőtől és végső soron a Haláltól. Szívbemarkoló volt látni, ahogy szembesültek az élet mulandóságával. A ráncok mögött hirtelen felsejlett a valóság, és a maszk mögül előleskelt az a gyönyörű és ijesztő valami, amit úgy hívunk: Élet. Óhatatlanul megindultak a gondolataim, ahogy, gondolom, az önökéi is: Vajon jól éljük-e az életünket? Jó helyen vannak-e a prioritásaink? Tisztában vagyunk-e azzal, hogy mink, és főleg kink van? Vigyázunk-e eléggé a szeretetre? Advent közeledtén nem ártana számba vennünk, mire, kire számíthatunk ebben a világvége helyzetben. Mert most más lesz a szeretet ünnepe. És a rá való készülődés is. Most megállhatunk, és elgondolkodhatunk: mi az a mag, amelybe belekapaszkodhatunk? Régóta várakoznak ezek a kérdések arra, hogy végre megválaszoljuk őket. S ezúttal nem menekülhetünk előlük. Nem pattanhatunk repülőre, nem vághatjuk be magunkat az autóba, nem ölhetjük az energiáinkat rohangálásba, vásárlásba, fogyasztásba, fölösleges hajcihőbe. Amúgy is meg kell húzni a nadrágszíjat a legtöbb családban. Lehet, hogy elég lesz egy olyan üzenet a csekélyke meglepetés mellé, amely megmelegíti a másik szívét. Például amit felnőtt lányom írt az édesapjának nemrég a születésnapjára: „Ragyogja be az ajándékom a napjaidat, amikor az én mosolyom nincs itt (mert lezárták a határátkelőket).” Láttam az édesapja arcát, nem kellettek szavak. Arra is jó alkalom ez a néhány hét, hogy kitisztítsuk a fejünket, és az életünkben végre rendet teremtsünk. Lesznek veszteségek, talán sírni is fogunk, de ami megmarad a végén, a jó embereink, a párunk, a gyerekeink, a szüleink, a barátaink, kapaszkodók maradnak a nehéz időkben. Nem tudhatjuk, mi jön még. Arra biztatok, maradjanak velünk az Anna & the Barbies zenekar sorai: „Kezdjetek szeretni, hogy legyen min nevetni…” Békés ünnepi készülődést kívánok!
Ez a cikk mindenki számára olvasható, ugyanakkor a nőklapja.hu több tartalma csak előfizetéssel érhető el. Ha regisztrálsz, öt cikket elolvashatsz fizetés nélkül. Ha tetszett az írásunk, regisztrálj, hogy az előfizetői tartalmainkhoz is hozzáférj.
