Egy nép, amely nagyon sokat szenvedett, mégis mindig kész az örömre és az ünneplésre, akár van rá apropó, akár nincs. A baszkok temperamentuma az igazi ok minderre. San Sebastiánban vagyunk, a spanyolországi Baszkföld legvidámabb városában. És bár idén kevés esély van a közös ünneplésre, gondolatban elkalandozunk hozzájuk.
Sodródunk a ritmussal, azt csináljuk mi is, amit mindenki. A varázsosan szép történelmi belváros minden egyes kis házában legalább két vendéglő, illetve pintxo- ételbár van (ejtsd: pincsó). Nem is csoda ez: Európa gasztrofővárosá- ban vagyunk, legalábbis sokan sze- retik így emlegetni, merthogy ez az a hely, ahol a legnagyobb arányú az egy négyzetméterre jutó Michelin-csilla- gok száma, szinte csillaghullás van ebben a minden oldalról óceánöblök által határolt városkában.
Egy biztos: fantasztikus a konyhája, és nem kell feltétlenül beülni valahová, sokkal népszerűbbek a picike, talán háromharapásnyi, izgalmas, színes falatkák, a pintxók (a spanyol tapas baszk változata, csak még különlegesebb).
A pinxtózás kultusza valójában egész Baszkföldön él, de a legerősebb és leghíresebb itt, San Sebastiánban. Az emberek mászkálnak kocsmáról kocsmára, utcáról utcára, közben markolják a falatokhoz szinte kötelező pohár habzóbort, a txakolit. A bárok, kocsmák ajtaja állandóan nyitva van. Tulajdonosaik már délután kezdik kipakolni az összes pultra, ablakba az ezerszínű és ízvilágú falatokat. Mintha kifordítanák az üzletek belsejét, kifelé kínálnak, tessék, egyetek-vegyetek.
