,,Mentők buktatták le szerelme előtt az idős férfit!” – harsogta nagy betűkkel az Országos Mentőszolgálat Facebook-bejegyzése. „Napok óta küzdött már mellkasi panaszaival az a hetvenöt év körüli, egykori katonatiszt, aki felesége tudta nélkül hívta a dél-alföldi mentőket – írták. – Attól félt, rosszullétével megrémíti élete szerelmét, ezért bejelentéskor megkérte bajtársainkat, hogy ne szirénázva érkezzenek.” Éjszaka volt, a mentősök már az utca elején lekapcsolták a fény- és hangjelzéseket. A beteg azért tudott titokban leosonni, mert már mindenki aludt. „Kollégáink gyorsan a szomszéd utca misztikus homályába burkolóztak, és a legnagyobb titokban vizsgálták meg a férfit – folytatódik a beszámoló. – Mivel azonnal kórházba kellett szállítani, az egyik mentőápoló vállalta, hogy beismerő vallomást tesz, és tájékoztatja a békésen szundikáló feleséget a harci helyzetről. Miután megnyugtatták az asszonyt, a beteget stabil állapotban, szerető felesége kíséretében vitték el.”
Szívmelengető történet, ami végre nem a jók és a rosszak küzdelméről szól: az egyetlen negatív szereplő a nyavalyás halál, amely a betegségek mögül riogatja a családokat. A többiek viszont empátiából és emberségből mind ötösre vizsgáztak. Ez a fajta tapintat, amellyel a férfi próbálta a párját megkímélni az aggodalomtól, már-már Az élet szép című filmet idézi. Abban az apa, akit koncentrációs táborba zárnak a kisfiával, eljátssza a gyereknek, hogy az egész csak egy nagy bújócska, amelyben a rabok a versenyzők, az őrök pedig a játékvezetők. Amikor a kivégzésére indul, még cinkosan odakacsint a fiúnak: a móka része ez is.
Lehet bármi szebb annál, hogy valaki a családja nyugalmát többre tartja, mint a saját infarktusgyanúját? Az idős házaspár esete felemelő és különleges, főleg, ha hozzávesszük azt is, mennyire figyelmesek voltak a mentősök, akik megkülönböztető jelzések nélkül lopakodtak a házhoz. Legalábbis nekem sok évvel ezelőtt nem sikerült diszkrécióra bírnom a tűzoltókat azon az estén, amikor arra mentem haza, hogy a lépcsőház aljában füstöl a kukatároló. Felelős állampolgárként felhívtam őket azzal, hogy szívesen lelocsolom a szemetesbe dobott csikket, csak nem tudom, kell-e jeleznem nekik az esetet. Hiába mondogattam, hogy felesleges jönniük: hat perc múlva szirénázó tűzoltó verte fel a környék csendjét, az ablakokban felbukkanó árnyékok pedig végignézték, ahogy az egyik bukósisakos férfi a kukára önt egy flakon vizet.
Ez a cikk mindenki számára olvasható, ugyanakkor a nőklapja.hu több tartalma csak előfizetéssel érhető el. Ha regisztrálsz, öt cikket elolvashatsz fizetés nélkül. Ha tetszett az írásunk, regisztrálj, hogy az előfizetői tartalmainkhoz is hozzáférj.
