„Az utolsó mondattal kezdd!” – ezt a címet kapta L. Horváth Katalin Kulka Frigyesről szóló könyve. Kulka Frigyes, aki idén lenne 95 éves, világhírű mellkassebész, tüdőgyógyász szakorvos volt, számos orvosi újítás fűződik a nevéhez, és ő volt az, aki a magyarországi tüdőtranszplantáció alapjait is teremtette. Lánya, Kulka Janina patológus professzor, fia, Kulka János Kossuth-díjas színész.
A kötet címe azért lett „Az utolsó mondattal kezdd!”, mert a szerző szerint ez volt a legjellemzőbb a professzorra. Annyi feladatot vállalt, annyi területen igyekezett helyt állni, hogy az élete folytonos rohanás volt egyik kötelességétől a másikig. Egyszerre gyógyított, tanított, folyamatosan új orvosi megoldásokat, innovációkat keresett, de közben családapa és kiterjedt szociális életet élő, társaságkedvelő ember is volt. Éppen ezért sokszor kérte arra a hozzáfordulókat, hogy hagyják a hosszú bevezetőt, a körítést, és térjenek rögtön mondanivalójuk lényegére, vagyis kezdjék az utolsó mondattal.
A könyv, amelynek első kiadásához még közösségi finanszírozásra is szükség volt, nem várt sikert aratott. Rövid idő alatt elkapkodták, így most készül a második kiadás, ami december tizedike után kerül a boltokba. A siker oka egyrészt Kulka Frigyes kétségtelenül érdekes, tragédiákban és sikerekben egyaránt bővelkedő élete, másrészt talán az, hogy nem csak egy klasszikus életrajzról van szó, a szerzőt Kulka alakján túl az orvoslás, a gyógyítás tágabb összefüggései is érdekelték.
Egy igazi példakép merülhet feledésbe
L. Horváth Katalin személyes indíttatásból kezdett Kulka Frigyesről írni. Ahogy az a könyvben is szerepel, ő maga is a professzor betege volt, akkor ismerte meg, amikor egy veleszületett rendellenességből, amit előtte rengeteg más orvosnak is megmutatott, végül Kulka operációja segítségével tudott felépülni. Ez a személyes történet is magyarázza azt az alaposságot és kitartást, amivel éveken át kutatta Kulka Frigyes életét, körülbelül negyven emberrel interjúzva a professzorról. A könyvben megszólalnak a Kulka család tagjai, a professzor kiterjedt baráti körének alakjai, kollégái, tanítványai, de még olyanok is, akik személyesen ugyan nem ismerték, de munkája mégis nagy hatással volt az ő orvosi pályájukra is, mintegy megalapozta azt.
Bár Kulka Frigyes nevét márványtábla, szobor és egy műtő neve is őrzi, a könyv olvasásakor végig érezhető a szerző aggodalma, hogy egy nagy formátumú ember, egy igazi példakép merülhet lassan feledésbe, több mint harminc évvel 1989-es halála után.
A könyv igyekszik lényegében minden elérhető anyagot összegyűjteni az alanyáról, ezért a főrész mellett rengeteg széthajtogatható melléklete van, a dobozában pedig szakmai és családi dokumentumok fakszimiléit találja az olvasó. Sőt, a kötethez tartozik egy online archívum is, ahol számos hang-, kép- és videóanyag található Kulka Frigyesről.
Szörnyű tragédiák és fantasztikus sikerek
„Csodálatos élete volt. Szörnyű tragédiákkal és fantasztikus sikerekkel. Azt gondolom, ilyen ívű pálya nagyon kevés embernek adatik, amihez nyilván az akarata, ereje, kitartása is kellett. Az ő életét tényleg meg kell írni” – mondja a lánya, Kulka Janina. Kulka Frigyes Ipolyságon született, apai nagyapja a zsidó hitközség vezetőségi tagja volt, a család őrizte a zsidó hagyományokat. Az első tragédia még gyerekként érte, kilencéves volt, amikor négyéves húga meghalt agyhártyagyulladásban. Később, felnőttként erről éppen olyan keveset beszélt, mint a család későbbi szenvedéseiről.
A vészkorszakban hihetetlen szerencsével tudott megmenekülni, megszökött a munkaszolgálatból, de elfogták és halálra ítélték. A fogdát azonban, ahol fogva tartották, légitámadás érte, így újra el tudott szökni. Kétszáz kilométert tett meg gyalog, hogy hazaérjen Ipolyságra. Otthon azonban már nem várta senki, egész családját megölték.
Hosszú évekkel később, már sikeres mellkassebészként egyik betegében felismerte azt a csendőrt, aki annak idején elvezette az anyját. Akkor látta utoljára az édesanyját, az utolsó képe az volt róla, ahogy ez a férfi taszít rajta egyet. Szó nélkül megoperálta, a műtét sikerült, a férfi felépült.
Kulka Frigyes élete ezután is bővelkedett a tragikus, vagy éppen tragikomikus elemekben. Már orvos volt, amikor 1952-ben közölték vele, hogy adminisztratív vezetői posztot szánnak neki. Kulka élete a gyógyítás, a kórtermek és műtők világa volt, így erre csak annyit tudott mondani, hogy ő íróasztal helyett inkább a műtőasztalnál maradna. Mire felettese ráförmedt, hogy mindenkinek áldozatokat kell hoznia. „Erre azt feleltem, hogy ha áldozatokat kell hozni, akkor menjünk ki mindjárt a repülőtérre, és megyek Koreába. Hát, nem telt bele egy hét, fölhívtak telefonon, hogy »Hallom, Kulka elvtárs, önként jelentkezett Koreába.«”. Így került a Dél- és Észak-Korea között zajló koreai háborúba.
A háború meghatározó élmény lett számára, ahol elképesztő körülmények között dolgoztak a magyar orvosok, sokszor hiányoztak az alapvető műtéti és higiéniai feltételek, előfordult, hogy az áramot egy biciklit tekerő fiú biztosította. Ha elfáradt és egy kicsit elaludt, sötét lett, és az orvosok nem látták a röntgenképeket. Mégis később Kulka Frigyes nem a nehézségeket, hanem azt az óriási mennyiségű műtéti tapasztalatot hangsúlyozta, amit a háborús szolgálat adott neki. Erre is építhetett később, amikor a Szegedi Orvostudományi Egyetem I. számú Sebészeti Klinikáján kezdett dolgozni.
Hatalmas fa hatalmas árnyékkal
„Egy ilyen hatalmas fa túl nagy árnyékot vet. Akkora figura volt, hogy mások – önhibájukon kívül – eltörpültek mellette; nem voltak olyan extrovertáltak, olyan jó előadók, nem volt akkora nimbuszuk, nem volt olyan humoruk, nem tudtak mindenről mindent, a legfrissebb pletykáktól a történelmi áttörésekig, a szegedi visszásságoktól az országos bennfentes információkig” – Tamás Ervin újságíró így emlékszik Kulkára.
Szegeden töltött húsz éve alatt nemcsak egy orvos volt a sok közül, hanem a szegedi értelmiségi világ központi alakja, a város meghatározó személyisége.
Kulka Frigyesnek fiatalon színészi ambíciói voltak, amelyek végül a fiában, Kulka Jánosban tudtak megvalósulni. Egyetemi oktatóként azonban mégis kiélhette őket valamennyire, a könyv számos példát hoz arra, hogy neki soha nem kellett listáznia, hogy kik hiányoznak az előadásairól, mert mindig telt ház volt rajtuk. A hallgatók felírták, sőt az egyetemi újságba ki is nyomtatták a legjobb mondásait, szokatlan módszereit, például, amikor a jó válaszokért egy forintot fizetett nekik.
Amit azonban a legtöbben kiemelnek vele kapcsolatban a nagy tudása mellett a betegekhez való hozzáállása volt.
„Csodálatosan bánt a betegekkel, nagyon vigyázott a szemérmükre. A viziteken úgy vizsgált, hogy paravánt készített a beteg takarójából, még a kollégák sem látták, mi történik. Azt vallotta, hogy a vizsgálat kettejük bizalmas viszonyán alapul, nem tartozik másra” – emlékszik Kostic Szilárd főorvos.
Kulka meghatározó élménye volt, hogy még orvostanhallgató korában súlyosan megbetegedett, tbc-s lett. Az akkori kiszolgáltatottság mélyen beleégett, ezért tartotta olyan fontosnak a betegek méltóságát, felnőttként kezelését, ami sokszor még ma sem természetes. Ebből a figyelemből a kórházi dolgozóknak is jutott, a karácsonyi ügyeletben például minden nővérnek megköszönte, hogy elvállalták ezt az estét.
Több mint orvos
A könyvben senki nem mondja ki, de azért érezhető, hogy talán ha kicsit kevésbé lett volna kíméletlen magával, ha többet pihen, kevesebbet dolgozik, hosszabb élet is juthatott volna neki. Kulka Frigyes azonban az utolsó pillanatig dolgozott, még akkor is, amikor rákbetegsége miatt már komoly fájdalmai voltak. A oktatást sem hagyta abba, bármilyen megdöbbentően is hangzik, saját magán mutatta meg az egyik fiatal orvosnak, hogyan kell kitapintani az áttéteket.
„Az utolsó mondattal kezdd!” több száz oldalon keresztül próbál rájönni arra, hogy mitől lesz valaki több, mint egy átlagos orvos. Mitől lesz valakiből igazi gyógyító, a kollégái és a betegei által tisztelt és szeretett alak? A megélt tragédiák teszik azzá? A tehetsége, az esze? Az empátia, a hivatástudat vagy a kíváncsiság számít? A szerencse? Nincs egyértelmű válasz, valószínűleg mindez együtt emelte Kulkát a legnagyobbak közé.
(Képek forrása: Szegedi Tudományegyetem)
