Dorothy Otnow törvényszéki pszichiáter több mint száz sorozatgyilkos, gyilkos és erőszakos bűnelkövető vizsgálata után arra jutott, hogy senki sem születik gonosznak. Az Őrült, nem elmebeteg című dokumentumfilm az ő ellentmondásos pályáját mutatja be a fiatalkorú bűnelkövetők vizsgálatától Ted Bundy múltjának felgöngyölítéséig.

„Nem hiszem, hogy bárki is gonosznak születne. Inkább talán azt mondanám, hogy mindannyian a gonoszság képességével születünk, aztán ezt különbözőképpen kezeljük” – Dorothy Otnow törvényszéki pszichiáter véleményét több mint száz sorozatgyilkos, gyilkos és erőszakos bűnelkövető személyes megismerése csiszolta ki. Otnow egész életét arra tette fel, hogy ezeket a bűnözőket tanulmányozza, hogy megértse, hogyan voltak képesek mindarra, amit elkövettek. Mára határozott véleménye van arról, hogy kiből és miért lesz gyilkos, és ennek szerinte semmi köze a gonoszság vagy a jóság elvont fogalmaihoz. Otnow munkáját és életét az Őrült, nem elmebeteg című új HBO dokumentumfilm mutatja be, nem hallgatva el azt sem, hogy nem minden pályatársa ért egyet a nézeteivel.

Dorothy Otnowot kezdetben egyáltalán nem érdekelték a sorozatgyilkosok, fiatalkorú erőszakos bűnözőkkel kezdett foglalkozni. Egy idő után feltűnt neki, hogy ezeknek a gyerekeknek és kamaszoknak kivétel nélkül nagyon hasonló múltjuk van. Mindannyiukat bántalmazták, verték, zaklatták gyerekkorukban, nem kaptak szeretetet, támogatást a szüleiktől, súlyos traumákon vannak túl. Minderre nem is volt igazán nehéz rájönni, hiszen a legtöbben a testükön őrizték a kínzások nyomait. 

Otnow arra is rájött, hogy a gyerekkori szenvedések nemcsak sebhelyekben és pszichés sérülésekben, hanem más módon is nyomot hagytak rajtuk. Miután CT-vel is megvizsgálta őket, kiderült, hogy a fiatal bűnözők agyán olyan elváltozások vannak, amelyek valószínűleg a korábbi verések következményei.

A pszichiáter szerint ez a két körülmény, az agy fizikai sérülései és az elszenvedett traumák tették őket agresszívvé, és nem az, hogy eleve rossznak születtek.

Megjátsszák az elmezavart?

A fiatalokkal végzett munkája után felnőtt gyilkosokkal, köztük számos sorozatgyilkossal kezdett foglalkozni. Hosszú éveket töltött azzal, hogy interjúkat készített ezekkel az emberekkel, feltárva a múltjukat, családi körülményeiket. A felnőttekkel végül hasonló eredményre jutott, mint a fiatalkorú bűnözőkkel: itt is minden esetben megjelentek a gyerekkori verések, kínzások, szexuális erőszak. Ha volt rá módja, a felnőttek agyát is megvizsgálta, és hasonló sérüléseket talált, mint a gyerekek esetében. Mindez tovább erősítette Dorothy Otnow meggyőződését, hogy senki nem születik gyilkosnak, inkább azzá válik a körülmények hatására.

A másik jelenség, amire a gyilkosok tanulmányozása során felfigyelt, hogy sokukra jellemző az úgynevezett disszociatív identitászavar, vagyis amikor az eredeti személyiség mellett további személyiségek vannak jelen egy emberben.

Otnow szerint ennek is a gyerekkori traumákban keresendő a magyarázata. Úgy véli, hogy a bántalmazott gyerekek (nem tudatosan persze) azért fejlesztettek ki magukban más személyiségeket, hogy legyen, aki vigasztalja, megvédi őket. A dokumentumfilmben több olyan interjút is láthatunk, ahol a pszichiáterrel beszélgetve személyiséget váltanak a gyilkosok, és teljesen más hangon, más gesztusokkal, más szóhasználattal beszélnek tovább. 
Ugyanakkor a filmben megjelenik az ellenvélemény is, Otnow több kollégája vitatja, hogy valóban disszociatív identitászavarról van-e szó, vagy nagyon leegyszerűsítve inkább csak arról, hogy a gyilkosok tudják, ha megjátsszák az elmezavart, megúszhatják a legsúlyosabb büntetést. És nem csak a kollégái bírálták Otnow munkásságát. Mivel nem egy perben tanúskodott a védelem mellett, elterjedt róla, hogy védi a gyilkosokat. Az emberek gúnyverseket írtak róla, halálbüntetés melletti demonstrációkon skandálták a nevét, mint az igazság, a jogos büntetés egyik legfőbb akadályozóját.

A világ leghíresebb sorozatgyilkosa

Dorothy Otnow azonban a mai napig kitart az elmélete mellett. Meggyőződését tovább erősítette, amikor nem sokkal a kivégzése előtt interjúzhatott a világ egyik legismertebb sorozatgyilkosával, Ted Bundyval. Bundy 1974 és 1978 között fiatal lányokat erőszakolt és gyilkolt meg az Egyesült Államokban. Elfogása után sokáig tagadott, majd harminc nő meggyilkolását ismerte be, de az áldozatainak valódi száma a mai napig nem tisztázott.

Ted Bundy 1978. július 27. (Fotó: Bettmann/Getty Images)

Eleinte úgy tűnt, hogy Bundy az élő cáfolata Dorothy Otnow elméletének. A férfi ugyanis, amikor csak lehetett hangsúlyozta, hogy boldog családban nőtt fel, szeretetben nevelkedett, mindannak, amit később elkövetett, semmi köze a családjához. Ehhez a kihallgatásai során is ragaszkodott, egészen addig, amíg Dorothy Otnow elé nem került. Ekkor azonban olyan részleteket fedett fel a családjukról, amelyekből kiderült, hogy a gyerekkora minden volt, csak ideális nem. Bundy apja ismeretlen, az anyja nagyon fiatalon esett teherbe, nem is akarta megtartani a gyereket, de a gyógyszeres abortusz sikertelen volt. A pszichiáter elmélete szerint már ez károsíthatta a magzat agyát, amire aztán erőszakos nagyapja nevelési módszerei csak ráerősítettek.

Otnow szerint Bundy kivégzésével óriási lehetőségtől esett el a tudomány. Úgy gondolja, hogy a gyilkosokat nem kivégezni, hanem elzárni és tanulmányozni kellene a lehető legalaposabban. Meggyőződése, hogy csak így érthetjük meg, hogy miért lesz valakiből gyilkos, és csak így előzhetjük meg, hogy mások is azzá váljanak. De nem csak emiatt óriási ellenzője a halálbüntetésnek: szerinte nincs valódi visszatartó ereje, nem csökkenti a gyilkosságok számát. (Érdekes ugyanakkor, hogy az a szempont, amely szerint a kivégzés talán valamelyest megnyugvást hozhat az áldozatok hozzátartozóinak, nem jelenik meg Otnownál.)
Az Őrült, nem elmebeteg zavarba ejtő dokumentumfilm, mert miközben a pszichiáter rengeteg ténnyel támasztja alá az elméletét, azt sem titkolja, hogy sok esetben közel került, rokonszenvet, szánalmat érzett a gyilkosok iránt, akiket vizsgált. Meglepően kevés szó esik az áldozatokról, valószínűleg azért, mert Otnow nem őket, hanem az elkövetőket kutatta. Ez az őszinte beismerés kényelmetlen érzéseket kelt a nézőkben, még akkor is, ha Otnow egy pillanatig sem várja, hogy mi is hasonlóan érezzünk, mint ő. De mégsem tudja nem sajnálni azokat a bántalmazott gyerekeket, akik ezek a gyilkosok valaha voltak.

(Kiemelt kép: Dr Dorothy Otnow Forrás: HBO)