A francia fővárosba azért megyünk, hogy magunkba szívjuk semmivel össze nem hasonlítható hangulatát, és hogy megnézzük a múzeumokat, nevezetességeket. Szerencsére járkálás közben rendre megéhezik az ember, így legalább egy részét meg tudja kóstolni annak a temérdek finomságnak, amit Párizs kínál.
A gyerekeink régóta vágytak az Eiffel-toronyhoz, de mindig találtunk más úti célt, mondván, Párizsban elviselhetetlen a tömeg. A járvány enyhülésével nyáron megnyílni látszott egy utazási rés, mi pedig azt mondtuk, most vagy soha! A városban alig akadt külföldi, még a turisták is franciák voltak, sehol nem kellett tülekedni. Három lakli kamasszal, akik inkább csak elviselik a kiállításokat ahelyett, hogy az édesanyjukhoz hasonlóan rajonganának értük, ki kellett találni valamit, ami tartja bennük a lelket a harmadik múzeumi terem után is. Ez a mézesmadzag a macaron lett. Meg az ekler fánk. És ne feledjük a csigát, a croissant-t, a palacsintát.
