„Ármányra, bűnre senki leckét bár nem ad,
a trón megadja. Attól félsz, elromlanak?
Rossznak születtek. S mit te vadnak, szörnyünek,
mit durva tettnek vélsz s gonosznak is nagyon,
megtennék ott is tán”
Így írja Lucius Annaeus Seneca római filozófus és drámaíró Thyestes című tragédiájában. Seneca az I. században élt, ám ebben a pár sorban nemcsak azt a közkeletű és régi elképzelést fogalmazta meg a hatalomról, hogy a birtoklása megront, hanem azt a véleményt is, amivel a kortárs pszichológusok és a hatalomkutató tudósok is egyetértenek. Azaz, hogy a hatalom nem szükségszerűen megront, hanem valójában felszabadít, és teret enged a valódi természetünknek.
Egy empatikus, a környezete jólétére érzékeny és arra odafigyelő emberből szociálisan érzékeny, a közössége érdekeit képviselő vezető válik. Míg az egocentrikus, csak vagy elsősorban a saját javukat kereső emberek ezt az önző tulajdonságukat felnagyítva gyakorolják a hatalmi pozícióban is.
Az már persze más kérdés, ki kerül hatalmi helyzetbe. Kutatások bizonyították például, hogy a felső vezetők között nagyobb arányban fordulnak elő pszichopaták, akiknek nincsenek morális gátjaik, a többi embert pedig eszköznek használják a saját céljaik eléréséhez. Emellett a hatalom nemcsak eszköz lehet, hanem azt a biztonságérzetet is megadhatja annak, aki él vele, hogy kontrollban tartja az eseményeket – akkor is, ha mások ettől szenvednek.
Még mielőtt viszont elkezdenénk az antiszociális személyiségzavar vagy pszichopátia jeleit keresni a főnökeinken és politikusainkon (ezekről a jelekről ebben a cikkben olvashatsz), a hatalmat pedig végleg elkönyvelnénk minden rossz forrásaként, álljunk meg egy pillanatra. A hatalom érzete ugyanis a személyes életünkben is sokat segíthet nekünk, sőt, tulajdonképpen ez a kulcs ahhoz, hogy ki tudjunk lépni az áldozatmentalitásból és felelősséget tudjunk vállalni saját magunkért. Hogy ne átruházzuk az életünk feletti hatalmat másnak, hanem tartsuk meg magunknak.
És most csapjunk bele, és lássuk, mit tesz a hatalom az emberekkel.
Miért adjuk át az irányítást?
„A hatalom alapvetően arra a képességre vonatkozik, hogy valaki a saját szándékát és akaratát ki tudja terjeszteni egy másik személyre. Azaz képes elérni, hogy az történjen, amit ő szeretne. Ez azért érdekes, mert van egy olyan elképzelésünk, hogy mások befolyásolni tudják az érzéseinket, gondolatainkat (vagy mi másokét…), pedig valójában mindenki a saját érzéseiért felelős.
A hatalom innentől kezdve válik izgalmassá, hogy minek kell történnie ahhoz, hogy úgymond önként átadjuk az irányítást”
– mondja Frankó Betta tanácsadó szakpszichológus.
Ha a hatalomról gondolkodunk, mindjárt az elején érdemes különbséget tennünk hatalom és erőszak között. Az erőszak is lehet egy hatalmi cselekedet, de nem szükséges az erőszak ahhoz, hogy a hatalom érvényesülhessen, magyarázza a szakértő. Például a közjó érdekében önként elfogadhatunk egy rendszert vagy bürokratikus viszonyt – tulajdonképpen ez az, ami szerint a társadalmi együttélés írott és íratlan szabályai működnek. (Ezzel foglalkoztunk abban a cikkben, amikor azt vizsgáltuk, miért reagálunk ösztönös elutasítással arra, ha valami kötelező, és mi az érett viselkedés.)
Hogy hányféle okból ruházunk fel valakit hatalommal, azzal a kutatók rengeteget foglalkoztak már. A hatalom fakadhat például társadalmi megerősítésből, kapcsolati tőkéből, abból, hogy valaki a megfelelő információ vagy erőforrás birtokában van, a pozíciójából, a tudása miatt – de a saját hiedelmeinkből is. A személyes életünkben ez a már említett áldozatmentalitásban is tetten érhető, amikor azt gondoljuk, hogy nem tudjuk irányítani a saját életünket, a felelőst pedig valamilyen külső személyben vagy tényezőben találjuk meg. A múltban vagy a jelenben, a családban vagy politikusban, akiről vagy amiről azt gondoljuk, hogy neki van hatalma felettünk és az életünk alakulása felett.
Ám bármilyen forrásból táplálkozik is a hatalom, a lényeg, hogy valaki valamilyen oknál fogva elnyeri a hatalmat valaki(k) felett, és mi ezt elfogadjuk.
Mit tesz a hatalom az emberekkel?
A hatalommal foglalkozó pszichológiai kutatások egyértelmű és egyöntetű eredménye az, hogy a hatalom hat a birtokosára. Befolyásolja a viselkedést, a morált, de még a fizikai észlelésünket is. „Amikor például egy kísérletben teljesen átlagos fizikai adottságokkal rendelkező embereket hatalommal ruháztak fel, akkor ők a tesztek során jelentősen magasabbnak érezték magukat azoknál, akiknek a vizsgálatban nem volt hatalma. Sőt, ezeknek az embereknek a magasságát alacsonyabbra saccolták” – meséli Frankó.
Egy másik kutatás azt erősítette meg, hogy a hatalom növeli az egocentrikusságot és a hatására kevésbé vesszük számításba más emberek szempontjait. Akár szó szerint is.
Adam Galinsky szociálpszichológus és a munkatársai az amerikai Northwestern Universityn a kísérletük résztvevőit két csoportra osztották. Az egyiket megkérték, hogy idézzenek fel egy olyan markáns életeseményt, amikor hatalmuk volt mások felett, a másikat pedig az ellenkezőjére, azaz hogy keressenek egy olyan alkalmat a múltban, amikor alávetett pozícióban voltak és mások hatalmat gyakoroltak felettük. Ezután arra kérték őket, hogy egy lemosható tollal rajzoljanak E betűt a homlokukra. A kísérlet eredménye az lett, hogy akik a hatalomgyakorló helyzetet idézték fel, azok hajlamosabbak voltak úgy felrajzolni az E-t, hogy az az ő szemszögükből volt helyesen olvasható, mindenki másnak fordított. Akiknek egy alárendelt helyzetre kellett emlékezniük, azok pedig hajlamosak voltak úgy felírni az E-t, hogy az a többi embernek, a környezetüknek legyen helyesen olvasható.
A kutatások alátámasztották azt is, hogy hatalmi helyzetben az empátia hiánya és a fokozódó egocentrikusság egyenes következménye, hogy a többi embert egyre inkább pusztán eszköznek tekintsük, és az alapján értékeljük, hogy számunkra mennyire hasznosak. Jellemzővé válhat a fokozódó gátlástalanság, azaz hogy a hatalommal bíró személy feljogosítva érzi magát a szabályok áthágására. És az is, hogy kreatívabban, absztraktabban gondolkodik – utóbbi viszont azt is jelenti, hogy kevésbé veszi figyelembe, hogy a döntései egyéni szinten hogyan hatnak másokra.
További érdekes adalék, hogy bizonyos körülmények között a hatalom birtoklása bántalmazóvá is tehet embereket.
A Stanford Egyetem kutatói figyelték meg, hogy a kollégáikat verbálisan és pszichésen bántalmazó, megalázó főnökök válhatnak bizonyos emberekből akkor, ha belül úgy érzik vagy attól félnek, hogy valójában alkalmatlanok a feladatra.
Mivel a fenti lista elég elrettentő lehet, ezen a ponton érdemes ismét emlékeztetni magunkat arra, hogy:
- Nem minden vezető önző és gátlástalan ember. A hatalom csupán teret enged a valódi személyiségnek. Ha az például gondoskodó és szociálisan érzékeny, akkor annak.
- A hatalom a saját életünkben lehetőséget is jelent. Annak a felismerése, hogy a saját életünkről mi döntünk, nem másoktól vagy a körülményektől függ, az érett felelősségvállalás felé tett első lépés.
Kik azok, akik jobban törekednek arra, hogy mások felett hatalmuk legyen?
Az, hogy valaki hatalomkereső személyiséggé válik-e, nagyban függ többek között attól, hogy milyen korai mintái vannak.
„Mennyire látott a kapcsolataiban kölcsönösséget, egyenrangúságot, vagy mennyire azt élte meg, hogy farkastörvények uralkodnak?
Személyes történések, traumák, erős pszichés hatások mentén alakulhatnak ki azok az egyéni szándékok, hogy mi a cél a hatalom megszerzésével. Például, hogy sok pénzem lesz, ha fentebb kerülök a ranglétrán” – mondja Frankó.
És mi a helyzet a már emlegetett pszichopatákkal? A szakember szerint az antiszociális személyiségzavarral élő pszichopatáknál azért jelenik meg nagyon erősen a hatalom keresése, mert torzult az egész értékrendszerük, a moráljuk, és nem tudnak beilleszkedni a társadalmi normák közé. Úgy érzik, hogy felette állnak más embereknek és a szabályoknak, ezért a céljaik érdekében használnak másokat. Nathan Brooks ausztrál törvényszéki pszichológus kutatásai szerint a pszichopata felső vezetők száma elérheti a 21%-ot is, tehát ötből egy felső vezető pszichopata lehet, ami elég nagy arány.
Hétköznapi hatalomgyakorlók: bántalmazók a kapcsolatokban
A pszichológus szerint, amikor valaki a kapcsolatban akarja megélni a hatalmát, akkor a hatalom célja, hogy a másik embert irányítás alatt tartsa azért, hogy ő biztonságban érezhesse magát. Ez a viselkedés megjelenhet családokban (szülő-gyerek kapcsolatokban és testvérek között is), párkapcsolatokban, de barátságban vagy a munkahelyen is.
És azért érdemes külön is foglalkozni vele, mert ez a típusú hatalomgyakorlás a bántalmazó kapcsolatok egyik velejárója. Az áldozatoknak pedig akkor tudunk segíteni, ha ezzel tisztában vagyunk.
A bántalmazó viselkedésben három olyan vonást lehet felfedezni, amely minden esetben megjelenik. A jogosultságtudatot, a birtoklási vágyat és a mások felett gyakorolt hatalmat.
A jogosultságtudat az, amikor valaki úgy érzi, hogy neki jár a hatalom, és megteheti, hogy ezt gyakorolja is. Egy bántalmazó rendszerben Frankó szerint az az érdekes, hogy nem kell antiszociális személyiségzavarral élni ahhoz, hogy az ember jogosultnak érezze magát a másik feletti uralkodásra.
Kérdés, hogy mi alapján érzi valaki magát feljogosítva. A pszichológus szerint többféle eredője lehet. „Ha azt láttam, hogy a kapcsolatok így működnek, mert ez volt a mintám, az apám így bánt anyámmal, mindenki a környezetemben így bánik a nőjével. Vagy van egy torzító szemüvegem, amivel önigazolást nyernek a cselekedeteim – például »a másik provokált« –, akkor kialakul, hogy én megtehetem, hogy olyan eszközökhöz folyamodom, amihez akarok. Adott esetben nemcsak szóbeli vagy pszichés bántalmazáshoz, hanem itt jön képbe a fizikai erőszak is.”
Frankó szerint ebben a kérdésben nagyon hangsúlyos a társadalom szerepe, mivel a nemzetközi és hazai statisztikák szerint az ismert esetek több mint 90 százalékában a férfiak bántalmaznak nőket.
Az elkövetők zöme viszont azért marad láthatatlan, mert sok ember még mindig megengedő azzal, hogy mi fér bele abba, ahogy egy férfi egy nővel bánik.
Magyarán, „az asszony verve jó” vagy „a konyhában a helye” hozzáállás könnyíti a hatalomgyakorlást és a visszaélést.
„A birtoklási vágy félelemből táplálkozik. A féltékenység és a birtoklási vágy együtt jelentkezik, de különálló fogalmak. A féltékenység az, amikor félünk, hogy elveszítünk valakit, és a saját félelmünket más kapcsolatokra vetítjük ki. A birtoklási vágy arról szól, hogy a félelemtől hajtva megpróbáljuk a másik személy életét teljesen uralmunk alá vonni. Ez vonatkozik a másik személy időbeosztásától kezdve az anyagiakon át az emberi kapcsolataiig mindenre, amikben el akarjuk venni a szabadságát” – mondja Frankó.
A mások felett gyakorolt hatalom kapcsán előbb tisztázni kell, hogy a hatalom két fő típusa a saját magunk és a mások feletti hatalom. „A saját magunk feletti hatalom az, hogy én képes vagyok irányítani az én életemet, döntéseimet, míg a mások feletti arra vonatkozik, hogy a már említett okokból van egy alapvető szükségletem, hogy én az én hatalmamat kiéljem másokon” – magyarázza a pszichológus. Ennek az irányításnak vagy a kontrollnak a vágya az ilyen emberekben nagyon erős, enélkül gyengének vagy magányosnak éreznék magukat.
Akár attól is félhetnek, hogy egyenrangúvá válik a kapcsolat.
„Ilyenkor arról van szó, hogy el sem tudják képzelni, hogy milyen lenne egyenrangú társként élni, mert a rossz minták, a múltbéli traumák miatt soha nem kapták meg azt a kölcsönös elfogadást és szeretetet, ami megalapozhatná, hogy egy párkapcsolatban bíznak a másikban, nem rettegnek az elhagyástól, és azt gondolják, hogy tényleg szerethetőek akkor is, ha nem tartják sakkban a másikat.”
Mindez természetesen senki sem ment fel a bántalmazó viselkedés alól. Ám segíthet megérteni, miért olyan nehéz beláttatni valakivel, hogy mi minden minősül bántalmazásnak, és hogy miért nincs joga bántalmazni a másik embert és megfosztani a szabadságától.
(Kiemelt kép: Getty Images)
