Amikor a nyolcvanas években a szüleim megvették az első távirányítós tévénket, azt éreztük, mi vagyunk az élet császárai. Nem tudtunk nagyobb luxust elképzelni annál, hogy vacsora közben az asztaltól is váltogathatjuk a csatornákat, vagy hogy alvás előtt ágyból kapcsoljuk ki a televíziót.
Nos, ma, 2016-ban az a szimpatikus amerikai fiatalember az élet császára, aki videóban mutathatta be, hogyan működik a „drónos fatálca” (vágódeszka?). A tálca – néhány szem chipsszel – folyamatosan mellette lebeg, hű szolgaként mindenhova követi őt, először azt hittem, csak filmes trükk az egész. A férfi bármikor nassolhat: porszívózás és borotválkozás közben (amúgy ki szokott borotválkozás közben enni?), sőt akkor sem kell éhen halnia, ha éppen a fűnyírótraktoron ül, a deszka tartja vele a tempót, mellette repül. Bizonyára a fiatalembernek így kevésbé fárad el a keze, minthogy ha az asztalhoz kellene nyúlnia a falatért.
Azért a japánok is igyekeznek. Előrukkoltak egy automata széksorral, amely egy csapásra megoldja az összes várótermi problémát. Amikor a széléről föláll az, aki éppen következik (behívják például az orvoshoz), a széke egy sínen visszacammog a sor végére, a többi várakozó pedig székkel együtt előre csúszik. Nincs több vita, hogy ki jön, igazából beszélni sem kell a többiekkel, sőt gondolkodni is felesleges.
Annyira elszakadtunk a természettől, hogy gépek tartanak minket életben – mondogatja a nagybátyám. A világ kényelmesebb hely, mint valaha. Bár a mérnökök nem tudnak lépést tartani az igényekkel, megtesznek mindent, hogy egyre kevesebbet kelljen fáradoznunk, és a gépek teljesen kiszolgáljanak minket. Ha sikerrel járnak, meg se kell várnunk a Kaszást, végre egész nap feküdhetünk, csukott szemmel, üres fejjel, mozdulatlanul.
Pór Attila
