Pssszt… El ne mondják! Az idén ez lesz az én karácsonyi ajándékom. Jókai Mór története János mesterről. Vagy mondjam inkább, hogy meséje? Fölolvasom biz én ott a tűz mellett mind az egész családnak, és utána megsúgom, hogy nézzék is meg… Mert van róla egy olyan film, de olyan…! Az lesz ám a karácsonyi csoda!
Könnyeztem én gyerekként a szegény, árva gyufaárus kislány jéghideg kezére, fagyos kis lábára gondolva, nézegettem a meleg posztópapucsba bújtatott lábamat, s odaadtam volna legalább azokat a papucsokat, nekem úgyis ott volt a kályha. És elszörnyedtem a gonosz Scrooge úr hitványságán, és örvendeztem, amikor Dickens úr nyomán tisztességes ember lett belőle. De bevallom, amikor először hallottam János mesterről és a kilenc gyerekéről, én olyan boldog voltam, s olyan elégedett a végkifejlet hallatán, mintha ott lettem volna közöttük – tizediknek. S tudják, mi volt még olyan feledhetetlen? Hogy ez a világ nekem otthonos volt. A gyerekek neve, a csiriz illata, a gyertyafény, az ének, amit valamikor régen már hallottam. De miről is szól ez az igazán nem hosszú meseféle?
