Milyen jó is lenne, ha a rengeteg lexikális adat bemagolása helyett olyan készségeket sajátíthatnánk el az iskolában, melyek az életben való boldogulást és a jobb emberi kapcsolatokat segítik! Váradi Krisztina összegyűjtött pár leckét, melyekről szülőnek-gyereknek egyaránt érdemes volna mélyebb tudást szerezni.
Rugalmasnak lenni
Mostanában kezdjük szélesebb körben is használni a reziliencia fogalmát, ami a személyiségünk rugalmas alkalmazkodóképességét jelenti – a lelki megújulóképesség birtokában igazodni tudunk a megváltozott körülményekhez. A koronavírus-járvány idején különösen aktuális lett ez a pszichológiai kifejezés, hiszen tömegesen szembesülhettünk azzal, hogy a világban a rend, a kiszámíthatóság, a tervezettség csupán illúzió. Körülményeink csak átmenetiek, és időről időre ki kell lépnünk a komfortzónánkból. Mindez a kezdeti szorongató érzéseken túl azt is jelenti, hogy új ismereteket kell szereznünk, eddig nem próbált módszerekkel kell közelítenünk a kihívásokhoz, és fel kell fedeznünk magunkban olyan dolgokat, amelyekről nem is sejtettük, hogy bennünk vannak.
Házi feladat
Fogadjuk el és a gyerekeinkben is tudatosítsuk, hogy nem minden alakul a kedvünk szerint, és nem lehet minden tökéletes – ezzel a felismeréssel rengeteg energiát takaríthatunk meg. Sarah Napthali ausztrál írónő magyarul is megjelent könyveiben a buddhizmus gyakorlatából kiindulva próbál megoldásokat találni a hétköznapi kihívásokra. Szerinte a folyamatos változást semmi sem világítja meg jobban, mint gyerekeink felnövése. Anyaként állandóan meg kell küzdenünk a gyerekünk pillanatnyi állapotának elvesztésével, hiszen ő minden nap nő és változik. Aki szorong a kiszámíthatatlanságtól, nyugtathatja magát azzal: amikor semmi sem biztos, az azt is jelentheti, hogy minden lehetséges.
Sértés nélkül kritizálni
Hogyan mondjuk meg valakinek, ha hibázott? Miként közöljük, ha más a véleményünk? Nálunk, magyaroknál még sok a tanulnivaló ezen a téren. Mintha az anyafölddel szívnánk magunkba, hogyan kell durván kioktatni másokat. A netes hozzászólások is arról tanúskodnak: tömegek éreznek késztetést arra, hogy a szerintük rossz ötletek gazdáit érvek nélkül, indulatból a földbe döngöljék. De nem is kell ehhez a webre menni – a boltban, sorban állás közben vagy autóval közlekedve is tapasztalhatjuk, hogy a hobbikritikusok országában élünk. Itt mindig mindenki jobban tudja a másiknál, hogy kéne csinálni. Persze lehet más a véleményünk, de nem mindegy, hogyan öntjük szavakba.
Házi feladat
Induljunk ki abból, hogy négyféle visszajelzés létezik:
• Nem! – így kezdődik a negatív és romboló reakció. Ilyenkor indoklás nélkül leszóljuk az ötletet. Ez nem viszi előre a kommunikációt, és nincs is hatással a kritikát kapó fél viselkedésére.
• Nem, mert… – az így induló negatív, de legalább építő visszajelzés során kifejtjük, miért gondoljuk, hogy nincs igaza a másiknak. A hagyományos iskolai oktatásban gyakran így működik a visszajelzés.
• Igen, de… – a pozitív, romboló válaszreakciót azok használják, akik már hallottak róla, hogy fontos a pozitív visszajelzés, ezért mondanak valami jót is, de aztán hamar lekeverik az ötletet, és a sajátjukéval állnak elő.
• Igen, és… – az elismerésen alapuló visszajelzés egy amerikai egyetemi tanár, David L. Cooperrider nevéhez kötődik. Ő azt tanácsolja, hogy találjuk meg a felvetésben, ami működhet, és építsünk rá. Ez az elismerő érdeklődés (appreciative inquiry) módszere. Persze néha elkerülhetetlen, hogy kemény kritikát fogalmazzunk meg, de ilyenkor is törekedhetünk a konstruktív válaszreakcióra.
Okulni a kudarcokból
Az eredményes tanulást hajlamosak vagyunk a sikerekhez mérni. Pedig ritkán fordul elő, hogy minden zökkenő nélkül, nyílegyenesen haladjunk előre a célunk felé. Sok olyan sikeres embert ismerünk, aki hatalmas bukások után ért el oda, ahol most tart. Nem mindegy azonban, hogy mit csinálunk egy-egy kudarc után. Belemerülünk az önsajnálatba, ostorozzuk magunkat, vagy épp úgy csinálunk, mintha a baklövés meg sem történt volna, és haladunk tovább. Ezek egyike sem célravezető.
Házi feladat
Tanácsos inkább tanulási és fejlődési lehetőséget látni életünk egy-egy kudarcos epizódjában. Tudatosítsuk magunkban a történéseket, nyugtázva, hogy bár nem így akartuk, ez most így alakult. Próbáljunk őszinték lenni magunkhoz, nézzük végig, milyen lépéseket tettünk. Ne keressünk mentségeket és kifogásokat. Segít az elemzésben, ha megkérdezzük magunktól, hogy vajon mit értettünk félre, és ha újra ott lennénk, mit tennénk másképp. Önostorozással viszont csak gátoljuk a fejlődést. Mint Guy Winch amerikai pszichológus fogalmaz: önmagunk szidása, lealacsonyítása árt a tanulási folyamatnak, mert olyan negatív lelkiállapotba kerülhetünk tőle, amilyenben képtelenség levonni a megfelelő tanulságokat. Hiszen a negatív belső beszéd aláássa az önbizalmat és akadályozza a kitartást.
Készségszinten stresszt kezelni
Bármennyire is szeretnénk kiiktatni az életünkből, a káros stressz áthatja a mindennapjainkat. Ezért lenne fontos, hogy a fáradt gőzt rendszeresen kifújjuk magunkból. Kelly McGonigal, a Stanford Egyetem kutató pszichológusa – sok kollégájához hasonlóan – arra a következtetésre jutott, hogy a stressz nem olyasvalami, amit kerülnünk kell, hanem amivel érdemes összebarátkoznunk. Sokat tehetnénk ugyanis az egészségünkért, ha napi szinten sikerülne ellensúlyozni a stressz romboló hatásait. Sajnos hajlamosak vagyunk olyan állapotként tekinteni a nyugalomra, amely csak akkor jön el, ha már minden feladatunkat elvégeztük. Ezen a szemléleten kellene változtatni, és azt lenne jó megtanulni – szerencsére tudatos tréningezéssel meg is lehet –, hogy bármikor képesek legyünk nyugalomra lelni, függetlenül attól, hogy éppen mit csinálunk, vagy kik vesznek körül.
Házi feladat
Milyen hasznos lenne, ha a gyerekeink iskolai tanórákon sajátíthatnák el a negatív stresszt levezető technikákat – például a jógát, a relaxációt, a meditációt! Ha felismerjük a pillanatokat, amikor megnő bennünk a feszültség, akkor megakadályozhatjuk annak hosszú távú felhalmozódását. Ilyenkor álljunk meg egy percre, lélegezzünk lassan, és ernyesszük el az izmainkat. Ha stresszhelyzetben tudatosan a testünkre figyelünk, megállíthatjuk az aggodalmak folyamát. Az is gyors segítség lehet, ha beazonosítjuk a testünkben keletkező feszültség helyét, és koncentrálni kezdünk az ott keletkező érzésekre – a figyelem irányának megváltoztatásával gátat szabhatunk a kavargó gondolatainknak. Milyen hasznos lenne, ha a gyerekeink iskolai tanórákon sajátíthatnák el a negatív stresszt levezető technikákat – például a jógát, a relaxációt, a meditációt! Erre törekvések ugyan vannak, de még bőven van tennivaló ezen a téren a hazai hagyományos iskolarendszerben. Amikor semmi sem biztos, az azt is jelentheti, hogy minden lehetséges
Tágabban értelmezni az intelligenciát
Az iskolákban ma a legfontosabb értéknek az értelmi intelligenciát tartják, és a gyerekeket a verbális és logikai tudásuk alapján „rangsorolják” és osztályozzák, miközben alábecsülik a többi személyiségvonást. Holott elég régóta létezik az intelligenciát tágabban értelmező álláspont, amely szerint a tehetség jóval összetettebb annál, mint hogy egy IQ-teszttel leírható volna. A Harvard Egyetem pszichológiaprofesszora, Howard Gardner 1993-ban rántotta le a leplet az intelligenciát a logikus gondolkodás képességével azonosító klasszikus felfogásról. Többrétűintelligencia-elméletének alapja, hogy sokféle, egymást különböző mértékben kiegészítő intelligencia létezik. A professzor felismerte, hogy míg a hagyományos IQ-tesztek képesek jól előrejelezni az iskolai eredményeket, a hosszú távú karrier alakulását és a hétköznapi életben való boldogulást korántsem. Hét kategóriát alkotott meg: a verbális és a logikai mellett létezik vizuális, zenei, mozgási, intraperszonális (saját magunkra vonatkozó) és interperszonális (emberi kapcsolatokra vonatkozó) intelligencia. A két utóbbi valamelyest lefedi az érzelmi intelligenciát, amelynek fontosságát ma már kevesek kérdőjelezik meg.
Házi feladat
Az érzelmi intelligencia elméletét egy amerikai újságíró és pszichológus, Daniel Goleman ismertette meg a világgal, akinek 1995-ben e témában megjelent könyve hatalmas siker lett. Azóta is azt igyekszik beleplántálni a fejekbe – és ebben egyre több követője akad –, hogy a sikeres boldoguláshoz a lexikális tudás mellett nagy adag önismeretre és az érzelmeink észlelésében és kezelésében való jártasságra is szükség van. Vagyis matekjegyek ide vagy oda, az életünkkel és önmagunkkal való elégedettség mindenekelőtt azon múlik, hogy képesek vagyunk-e felismerni saját érzéseinket és mások érzelmeit, tudunk-e kapcsolatokat teremteni, konfliktust és stresszt kezelni, együttműködni, segítséget kérni, a nehéz helyzetekben is kitartani.
Fotó: Getty Images Hungary
