„Az egyetlen óvintézkedés, amit a nőknek ajánlhatunk, hogy ne járjanak egyedül. Egy nő sincs biztonságban, amíg el nem kapjuk” – George Oldfield, a nyomozás vezetője mindössze ezt tudta tanácsolni a nőknek akkor, amikor már évek óta szedte áldozatait a Yorkshire-i Hasfelmetszőnek elnevezett sorozatgyilkos. Az első gyilkosság 1975-ben történt, ezután több mint öt éven keresztül tizenhárom nőt ölt meg és további kilencet sebesített meg a sokáig ismeretlen férfi. 

A Netflix Hasfelmetsző (The Ripper) címmel négyrészes dokumentumfilm-sorozatban mutatja be a a Yorkshire-i Hasfelmetsző történetét, amely jóval túlmutat egy sorozatgyilkos beteges tettein. A rendőrség öt évig tartó kudarcsorozata, a Leeds környékén élő nők rettegése hamar társadalmi, nőjogi kérdéssé vált. Tüntetések kezdődtek, amelyeken már nemcsak a sorozatgyilkos, hanem a családon belüli erőszak, a nők kiszolgáltatott helyzete is szóba került.

Az első gyilkosságra 1975 októberében került sor, az áldozat a mindössze 24 éves, négy gyerekét egyedül nevelő Wilma McCann volt. A fiatal nőt hátulról leütötték, majd több helyen megszúrták. A rendőrség hamar felvázolt egy képet az áldozatról: a nő prostituált volt, aki elhanyagolta a gyerekeit és súlyos alkoholproblémákkal küzdött. Valószínűleg az egyik kliense ölte meg, akivel vitába keveredhetett. A későbbiekben is ragaszkodtak ehhez a gyorsan és meglehetősen elhamarkodottan felrajzolt, nem kis részben áldozathibáztató képhez, ami jó időre félrevitte a nyomozást.

Ahogy arra a Yorkshire-i Hasfelmetsző elnevezés is utal, a rendőrség és a sajtó ugyanis hamar magáévá tette az elképzelést, hogy az 1880-as években gyilkoló legendás Hasfelmetsző Jack egyfajta modern változatával van dolguk, aki elődjéhez hasonlóan prostituáltakat gyilkol. Emellett aztán hosszú ideig kitartottak, még akkor is, amikor egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a Yorkshire-i Hasfelmetsző áldozata lehet bármelyik nő, aki éjszaka egyedül sétál.

A rendőrség nyilatkozatai és a gyilkosról spekuláló cikkek azonban sokáig egyfajta hamis biztonságérzetet adtak azoknak a nőknek, akik nem voltak prostituáltak, elhitetve velük, hogy ők nem lehetnek célpontok.

Később, amikor ez a verzió tarthatatlanná vált, egyszerűen azt mondták, hogy akkor a nők ne menjenek ki éjszaka az utcára, sőt, egy időben kijárási tilalmat is elrendeltek számukra Észak-Leedsben sötétedés után. Erre válaszul kezdődött az Adják vissza az éjszakát! című tüntetéssorozat, ahol a tüntetők kijárási tilalom helyett hatékonyabb nyomozást követeltek, és arra is felhívták a figyelmet, hogy ha a gyilkos férfi, akkor elrendelhetnék azt is, hogy a férfiak ne léphessenek utcára sötétedés után. Utóbbira persze soha nem került sor.

Azzal vicceltek, hogy Hasfelmetszőnek hívták

A Hasfelmetsző című dokusorozat egyik legmegdöbbentőbb része az, amelyben összegyűjtik, hogy milyen sok bizonyítékot, tanúvallomást hagytak figyelmen kívül a rendőrök egyszerűen azért, mert nem illett az általuk felrajzolt képbe. Mivel többen is túlélték a támadást, egy idő után voltak szemtanúk, sőt egy, mint utóbb kiderült, szinte száz százalékban megegyező fantomkép is rendelkezésre állt a gyilkosról. Akit egyébként a nyomozás során kilencszer hallgattak ki, és ugyanennyiszer engedtek el azzal, hogy nem illik rá a gyilkos (elképzelt) profilja. Végül öt év után sem valamiféle szakmai bravúr, hanem a vakszerencse vezetett az akkor 35 éves kamionsofőr, Peter Sutcliffe elfogásához.

Hogy Sutcliffe mennyire volt szem előtt, azt jól mutatja az a kis történet, amit munkaadója, William Clark mesél el a dokumentumfilm-sorozatban. A szállítással foglalkozó cégnél többféle gúnyneve is volt Sutcliffe-nek, az egyik éppen a Hasfelmetsző volt. A kollégái ugyanis olyannak ismerték meg, akiről el tudták képzelni, hogy akár ő is lehet a sorozatgyilkos.

“Régebben azzal vicceltünk, hogy Hasfelmetszőnek hívtuk. Néha hallgatott rá, ami eléggé szörnyű dolog így visszagondolva” – meséli Clark.

De ugyanilyen megdöbbentő az is, hogy az első gyilkosság előtt Sutcliffe már több nőt megtámadott ugyanazzal a módszerrel, hátulról leütve őket. Ezek a nők a gyilkosságok után újra elmentek a rendőrségre azzal, hogy szerintük őket is a sorozatgyilkos támadta meg. Ahonnan aztán szépen elhajtották őket, mondván, hogy csak képzelődnek, hiszen nem prostituáltak és a gyilkos feltételzett akcentusa is más, mint amit a nők felidéztek.

Mentálisan nem állt készen a börtönre

A Yorkshire-i Hasfelmetsző története a bíróságon is ellentmondásosan folytatódott. Peter Sutcliffe-nél paranoid skizofréniát állapítottak meg, pont azt a betegséget, amivel a felesége is küzdött. A rendőrök egy része szerint Sutcliffe éveken át figyelhette a nőn a betegség tüneteit, így amikor szakemberek vizsgálták, simán el tudta játszani, hogy maga is paranoid skizofréniában szenved. Végül büntetése nagy részét börtön helyett a pszichiátrián töltötte, ahonnan csak 2016-ban helyezték át a börtönbe, mondván, hogy most már mentálisan készen áll rá. Sutcliffe alig két hónappal ezelőtt, hetvennégy éves korában halt meg koronavírusban.

„Az egész nyomozásnak drámai hatása volt, leginkább az észak-angliai nőkre. Az első következménye az volt, hogy a nők féltek, és rájöttek, hogy ők a felelősek azért, hogy vigyázzanak magukra, mert a rendőrség ezt nem fogja megtenni. Ekkor kezdődött az is, hogy a nők visszaszóltak: „Miért nem lehetünk kint éjjel? Miért nem lehetünk kint hajnali kettőkor anélkül, hogy félnénk, hogy megtámadnak?” Ez megváltoztatta azt, ahogy élünk ebben a társadalomban. És ennek radikális hatása volt nők egy teljes generációjára” – állítja a Sunday Times a sorozatgyilkossággal foglalkozó újságírója, Joan Smith. Egy másik változás viszont csak most, ezzel a filmsorozattal jött el: az áldozatok hangjának felerősítése, az ő igazságuk elmondása. Hiszen nem voltak hibásak semmiben, csak találkoztak a sötétben egy gyáva emberrel.