Papp Kálmán és felesége, Marika különleges emberek. Hét gyermekről gondoskodnak nap mint nap. Közülük kettő saját, ötöt nevelőszülőkként vettek magukhoz, ráadásul az öt kicsiből négy sérült. Ahogy hallgatom a történetüket, tudom, hogy nem a pénzért vállalkoztak az emberpróbáló feladatra. Emberség és szívből jövő segíteni akarás vezérli őket. Marikát nemrégiben kitüntették az Emberi Erőforrások Minisztériuma Szent Anna-díjával.
A nappaliban ültetnek le, ez az egyetlen helyiség a pesterzsébeti házban, ahol a szülők egy kis nyugalomra lelhetnek. Frissen festett fal, üvegvitrinek, példás tisztaság mindenütt. Jelenleg három gyerek tartózkodik itthon, Krisztofer, a 12 éves nagyfiú a gyerekszobában játszik a négy és fél éves Zolikával és a hároméves Szorinával, akik a járvány miatt nem mehettek óvodába. Nincs könnyű dolga, a kisfiú enyhén autista, a kislány pedig viselkedési zavarokkal küzd, de a nagytesó egy kis tréfával bármikor leszereli őket. Becsukódik mögöttünk a nappali ajtaja, és a nevelőszülőket nógatni sem kell, belevágnak a történetükbe…
Két gyerek nem gyerek
– A mi életünk tele van csodával – kezdi Kálmán, és jóindulatú arcán elömlik a mosoly. – Pedig eleinte nem úgy tűnt, hogy szerencsések leszünk. 2007-ben házasodtunk össze Marikával, én budapesti vagyok, ő nagykátai lány, és már az első gyerekünk születésénél problémák léptek fel. A feleségemen terhességi toxémia tüneteit észlelték, és a 36. héten, amikor az egekbe szökött a vérnyomása, sürgősen meg kellett császározni. Krisztofer a koraszülöttosztályra, édesanyja az intenzívre került, és három napig küzdöttek az orvosok az életéért. Végül csodával határos módon felgyógyult, és egy hónap múlva már a babát is hazaadták. Jártunk a fiammal mindenfelé fejlesztésre, mindent megtettünk érte, hogy egészséges legyen, s nézze, mára milyen mokány srác lett belőle! Már ötödik osztályos, és bokszolni jár.
