A tehetségkutatón feltűnt énekes-zeneszerző szinte perzsel a zenéjével, amikor színpadra lép. Családos ember, édesapa, akit hivatásában is érzelem fűt. Mert a zene csak ilyen lehet: indulatos és szenvedélyes. Tizenöt éve van a pályán, és az ünneplés kapcsán felelős gondolatokkal szólítja meg közönségét. Szegő András beszélgetett vele.
– Idefelé jövet azon drukkoltam, hogy egyáltalán felismerjelek ezekben a maszkos időkben…
– Ez nekem is komoly feladat volt. Egyébként pedig nem bánom, hogy kevesebben ismernek fel az utcán mostanában…
– Ugyanakkor sok zenész kifejezetten tesz azért, hogy észrevegyék…
– Engem soha nem érdekelt, sőt inkább zavar. „Jé, ott a Caramel!” Mit kezdjek ezzel? Igen, tudom, vannak olyanok is a zenészek között, akik ezt elvárják, egyenesen élvezik, szeretnek a népszerűségben sütkérezni, de engem feszélyez.
– Miért?
– Mert kimondottan introvertált vagyok.
– Ez mit jelent pontosabban?
– Magamba forduló alkat vagyok. Zárkózott. Valahogy ilyen a személyiségem…
– Nem is vágytál soha arra, hogy majd egyszer te is híres legyél?
– Nem. Csakis arra, hogy a dalaimat szeressék. Hogy sokakhoz eljussanak, és hassanak. Csupán a zeném fontos ebből a szempontból, a személyem lényegtelen. Tudom, ez nem trendi álláspont ebben a világban, amikor sok narcisztikus alak igyekszik gőzerővel nyomulni. Ez sokak számára a felhajtóerő. Ez az életük célja és értelme. És mi marad utánuk?
– Utánad mi marad?
– Talán, hogy elég jó apa voltam, ezt is a gyermekem viszi majd tovább magában. Egyáltalán nem érdekel a halhatatlanság. Nevetséges is erre törekedni. Popzenét csinálunk, nem Shakespeare-drámákat írunk…
– József Attila számára is fontosabb lett volna egy szenvedélyes női csók, mint megannyi zseniális vers. Neki az hiányzott…
– Őrültnek is gondolták, pedig pont, hogy ő volt normális. Világkincs. Mert nem az motiválta, hogy Istent játsszon. Akkor sokan miért akarják magukat túlmisztifikálni? Hogy még öt percet a képernyőn tölthessenek? Szerintem ez azért is szánalmas, mert a túlzott szereplési vágy olyan spirálba kényszeríti ezeket az embereket, ami nem hagyja őket a saját életüket élni. Elvész a fókusz, az egészséges értékrend.
