Náray Tamás divattervezőként meghatározó alakja volt a hazai divatvilágnak, évekkel ezelőtt pedig íróként és festőként talált magának új utakat. Abban, hogy rajong az öltözködésért, nagy szerepet játszott az édesanyja, hiszen a jó ízlés, a divat iránti fogékonyság és a ruhák szeretete tőle származik. Kapcsolatukról Izing Klárával beszélgetett.

– Milyen volt a gyermekkora?
– Ha egy szóval jellemezném, akkor a „harmonikus” jelzőt választanám. Anyám következetesen nevelt, kicsi koromtól kezdve aktívan részt vettem a család életében. A szobámban muszáj volt rendet tartanom, és az iskolából hazafelé jövet a boltban mindennap vajat vagy egy pohár tejfölt vásároltam. Ezekre reggel megkaptam a pénzt, és napközben, az iskolában vigyáznom kellett rá. Kicsi koromtól kezdve megszoktam, hogy vannak jogaim, de kötelességeim is. Ez fontos útravaló volt, hiszen a későbbiekben stabil értékrendi alapot jelentett.

– Apás vagy inkább anyás volt gyermekként?
– Eleinte anyás, majd gimnazista koromtól kezdve inkább apás. Talán azért alakult így, mert apám előtt jobban meg tudtam nyílni, és úgy tudtunk beszélni egymással, mint férfi a férfival. Mindkettőjüket egyformán tiszteltem. Elképzelhetetlen volt, hogy visszabeszéljek, netán kioktassam őket. Soha nem gondoltam barátaimként rájuk. Volt ugyan bizonyos távolság közöttünk, de biztonságot nyújtottak, tudtam, bármi történjék velem, ők mindig mellettem állnak és segítenek majd. Amikor én gyerek voltam, a szülőknek nagyobb tekintélyük volt, mint manapság.