A szülő és a tanár egyaránt komolyan befolyásolhatja annak a gyereknek az iskolai előmenetelét, az önbizalmát, és általában véve az életútját, akit saját elvárásainak értékrendje, esetleg előítéletei alapján „felcímkéz”. Így válnak önbeteljesítő jóslattá az olyan megállapítások, mint például „a lányok általában nem jók matekból”, vagy „Pistike kicsit lassú”. De de az is valósággá válhat, ha egy gyereket tanárai vagy szülei magasabb kategóriába sorolnak, mint amilyenbe képességei alapján tartozna: sokszor előfordul, hogy a gyerek „belenő” a skatulyába, és valósággal szárnyakat kap attól, hogy őt jónak, rátermettnek, tehetségesnek tartják.

TANÁRI ÉRTÉKELÉS ÉS VALÓS TELJESÍTMÉNY

A tudomány G. B. Shaw drámája, illetve az annak alapjául szolgáló mitológiai történet nyomán Pygmalion-hatásnak nevezi ez utóbbi esetet, míg ennek negatív verzióját, vagyis azt, amikor egy gyerekről elkönyvelik, hogy tehetségtelen, lassú, vagy rosszabb képességű, mint a többiek, Gólem-hatásnak.

„Utóbbi gyerekeknél gyakran megfigyelhető, hogy az előítéletes bánásmód, vagy egyszerűen a feléjük irányuló alacsonyabb elvárás nyomán rosszabbul kezdenek teljesíteni, megfelelve a rájuk rótt skatulyának” – mondja Lannert Judit oktatáskutató, aki munkatársaival azt vizsgálta, milyen tényezők miként hatnak az általános és középiskolások továbbtanulási elképzeléseire és hajlandóságára.

A kutatócsoport azt elemezte, hogy 2013-ban hogyan alakult a továbbtanulási szándék a tizedik osztályos tanulók körében. A vizsgálatot az országos kompetenciamérés eredményeire alapozta, amelyben a tizedikesek 2013-ban mért adatait összekapcsolta a 2011-ben mért, nyolcadikos adatokkal. Az eredetileg 95 649 tanuló adatait tartalmazó 2013-as adatbázisból 78 999 esetet lehetett hozzáfűzni a 2011-es adatbázishoz – a különbség oka a lemorzsolódás (az iskolarendszer tényleges elhagyása, illetve a hiányzás volt).

Az eredeti feltételezés szerint a továbbtanulási elképzeléseket az osztályzat a valódi teljesítményhez hasonló mértékben befolyásolja, és mindkettő függ a tanuló családi hátterétől. De vajon mi történik akkor, ha a tanári értékelés eltér a valós teljesítménytől? Lannert Judit szerint a vizsgálat fényt derített arra, hogy ez is komolyan kihathat a továbbtanulási szándékra és elképzelésekre. Ráadásul az osztályzat maga is relatív: egy erős iskolában a rosszabb jegyeket kapó tanulók lehet, hogy egy átlagos intézményben a legjobbak között lennének, így paradox módon az erős „versenyistálló” nemhogy javítaná, inkább rontja a továbbtanulási esélyeiket. Folyamatos alulértékelés esetén a tanulók eredménye valóban leromolhat, és lemondanak továbbtanulási szándékaikról. Léteznek az önmagukat igazoló és fenntartó elvárások is: ebben az esetben a pedagógus a kezdeti elvárásoknak megfelelően alakítja ki az oktatási környezetet, és ez megakadályozza a fejlődést, a tanulót valósággal konzerválja a skatulyának megfelelő szinten.

A pedagógusok gyakran olyan tulajdonságok alapján alakítják ki a véleményüket, mint a tanuló neme, etnikuma, családi háttere, nyelvhasználata, iskolatípusa. Általában azoktól várnak magasabb teljesítményt és azokat dicsérik meg, akikkel családi hátterük és korábbi osztályzataik alapján könnyebben szót ért a tanár, míg a gyengébbnek tartott, sok esetben hátrányos helyzetű tanulók esetében kisebb teljesítménnyel is megelégszenek. Ám ha a diákban az alulértékelés nyomán kialakul egyfajta tanult tehetetlenség, egy idő után már meg sem kísérli megoldani a helyzetet.

A CSALÁDI HÁTTÉR HATÁSA

…

A cikk folytatását a 2016-os Nők Lapja Iskolaválasztó oldalain olvashatjátok el.

Szöveg: Csiki Judit

Illusztráció: Thinkstock