A tarot lapjain látható ábrák egytől egyig misztikus szimbólumok. Ez azt jelenti, hogy van ugyan egy szó szerinti jelentésük is, de nem ez a lényeges, hanem a rejtett, ezoterikus mondanivalójuk. Ha ez utóbbit megértjük, rájöhetünk, mit jelent az adott kártyalap kihúzása konkrétan a mi saját életünkre nézve.

Múlt és jövő oroszlánjai

A Nagy Árkánum 22 lapjából a 7. kártya a Diadalszekér. A képen két ló húzta harci szekéren áll egy fiatal, páncélt viselő férfi, fején koronával, kezében jogarral. A kocsi elé fogott lovak mindig különböznek egymástól: általában az egyik fehér, a másik fekete, de van olyan tarot-csomag, ahol a lovak sörénye, szőrzete kék, illetve vörös. Utóbbi színszimbolikából kiderülhet: a két ló az univerzumot fenntartó két, egymással látszólag ellentétes, de egymást kiegészítő ősprincípiumot jelképezi. Vagyis a mindenség két pólusát, mely a következő ellentétpárokban testesülhet meg: tűz és jég, nappal és éjjel, forró és hideg, férfi és nő, vagy épp Nap és Hold. Ugyanezt a két őselvet hívják a kínai filozófia nyomán elterjedt néven jinnek és jangnak is.

Különös, de az egyiptomi Thot-tarot rendszerében a 7-es lapon a Diadalszekeret lovak helyett oroszlánok húzzák. Ők az úgynevezett Akerek, az egyiptomi mitológia oroszlánistenségei, akik az idő két arculatát, a múltat és a jövőt személyesítik meg. Mindez arra utal, hogy az ősi egyiptomi misztikus tanok szerint a tarot 7. lapját így kell értelmezni: a két ló (vagy oroszlán) a mi személyes múltunk, illetve jövőnk; az út, amelyen a kocsi halad, az életutunk; a szekér a sorsunk; a rajta álló harcos pedig mi magunk vagyunk!

A Napfiú kívánsága

A Diadalszekeret, azaz a sors szekerét hajtó ifjú király tehát – az ősi tanok szerint – nem más, mint maga az Én, az emberi egó. A kép tehát, akárcsak a tarot többi kártyája, nekünk és rólunk szól, mi vagyunk a rajta lévő jelenet főhőse. Ennek tükrében, ha valaki a 7-es lapot húzza, a kártya üzenete a következő: a közeljövőben új útra lépünk majd, illetve úgy döntünk, hogy – függetlenül attól, hogy mások mit várnak el tőlünk – a saját ösvényünket járjuk. A lap emellett azt sugallja, hogy ehhez meglesz a kellő bátorságunk és erőnk. A 7-es lapot ősidők óta nagyon pozitívnak, szerencsésnek tartják, mivel a Diadalszekérnek már a neve is mutatja: utunk végén győzelem vár ránk, törekvésünket siker fogja koronázni. A lap sorszáma is szerencsés előjel, mivel a numerológia szerint a 7 a megváltás, a felszabadulás, a gyógyulás, a beteljesülés száma. Nem véletlen, hogy Püthagorasz szerint az univerzumot is hét energia kormányozza, melyek az emberi fénytestben csakrákként jelennek meg – és az sem, hogy a tündérmesékben is sűrűn előbukkan a mágikus hetes. Életünk szekerét tehát mi magunk irányítjuk! Vegyük hát kezünkbe sorsunk gyeplőjét, merjünk akár ismeretlen utakra indulni, és ne habozzunk: csapjunk a lovak közé! Minderre biztat a Diadalszekér lapja, ám ne feledjük: egy kocsi hajtásához nemcsak elszántságra, lendületre, hanem végtelen türelemre és önfegyelemre is szükség lehet. Ha ugyanis valakinek fejébe száll a dicsőség, és nem rendelkezik a kellő alázattal, a sors-szekér kikerül az uralma alól, és ahogy mondani szokás: elszalad vele a ló. Ilyenkor pedig a Diadalszekér rossz irányt vehet, hajtójának pedig győzelem helyett bukás lehet az osztályrésze… A lap tehát nemcsak biztat, hanem figyelmeztet is: a gőg, az elbizakodottság letéríthet bennünket az igaz útról, aminek az lehet a következménye, hogy sorsunk kocsija elakad, vagy akár szakadékba zuhan. Ezt persze átvitt értelemben értjük, ám a mitológiában vannak olyan történetek, melyek pont erre tanítanak. Ezekben is rendre megjelenik a Napkocsi, Napszekér, Diadalszekér motívuma. A 7-es lap szekere egyben maga a Nap, a Napisten szekere, melynek útja a nappálya – azaz az évkör maga. A görög mítoszok szerint Héliosz, a Napisten hajnalonta tüzes kocsiján hajt fel az égre, eléri a zenitet, majd déltől kezdve lefelé kormányozza a kocsit. Héliosz szekerét egy aranyszínű és egy ezüstszínű ló húzza (mások szerint egy fehér és egy fekete): előbbi neve Hajnal, utóbbié pedig Alkonyat. A lovak csillagporral és égi harmattal táplálkoznak, éjjelente pedig egy időn kívüli dimenzióban pihennek meg.

Héliosz szekerének irányítása azonban hatalmas lelkierőt és önmérsékletet kíván: türelmetlen, hiú vagy gyenge jellemű ember kezében a szekér ön- és közveszélyessé válik… Ez a tanulsága Phaethon történetének, aki Héliosz isten fia volt. Anyja nem mondta el neki apja kilétét, és mikor felserdülve megtudta, Phaethon eldicsekedett társainak azzal, hogy ő a Nap fia. Barátai azonban nem hittek neki: hazug hencegőnek nevezték, és kinevették. Phaethon ettől úgy felbőszült, hogy elvesztette józanságát. Felkereste apját, aki megesküdött, hogy teljesíti egy kívánságát. A fiú rávágta: az a kérése, hogy egy napra engedje át neki a napszekér hajtását, hadd lássák a Földről a kételkedők. Héliosz könyörgött neki, hogy kívánjon bármi mást, csak ezt ne, ám a sértett Phaethon hajthatatlan volt. Végül a Nap fájó szívvel, de odaadta fiának a kocsit. Phaethon boldogan repült fel vele az égboltra, ám a lovak megérezték, hogy a hajtó bizonytalan, és csak a büszkesége vezérli. A két ló őrült száguldásba kezdett. Előbb túl magasra ragadták a szekeret, emiatt az emberek világában szörnyű tél volt pár évig – egyesek szerint emögött a jégkorszak emléke lapul. Majd ellenkezőleg, túl közel ereszkedtek a Földhöz. A Nap kiégette a szántókat, az emberek, állatok meghaltak a forróságtól. A görögök szerint ekkor vált sivataggá a Szahara, mely korábban zöldellő vidék volt. (A régészek növényi polleneket találtak a Szahara homokja alatt, ami arra utal: itt korábban kertek, gyümölcsösök, erdők voltak…) A szörnyű pusztulás miatt Gaia, a földistennő Zeuszhoz könyörgött: állítsa meg az ámokfutót. A főisten erre Phaethonra hajított egy villámot, így a szekér az Eridanosz folyóba zuhant. Esése során vakító ragyogás borította el az eget, amit több országban is láttak, a folyó vize pedig felforrt. (Több értelmező szerint ez talán egy meteor vagy aszteroida becsapódásának emlékét őrizte meg.) A halott Phaethon testét a folyó nimfái temették el. A sírhoz eljöttek a fiú nővérei, a Napistennők, akik zokogva gyászolták testvérüket. Könnyeikből borostyán keletkezett, ők maguk pedig bánatukban nyárfákká váltak, melyek ma is láthatók az Eridanosz partján.

Legyen kezünkben a gyeplő!

A Diadalszekér tehát kezdésre, teremtésre, újrakezdésre bátorít, egyben pedig önfegyelemre, józanságra int. Ez a 7. lap egyik további tanítása: a harag, a büszkeség, a bizonyításvágy mindig rossz tanácsadó… Ha pedig mélységeiben szeretnétek megérteni a Diadalszekér üzenetét, gyertyafénynél, kicsit elcsendesedve vegyétek kezetekbe a lapot, és feleljetek a következő kérdésekre:

• Milyen területen várható változás az életemben?
• Készen állok rá, hogy új útra lépjek? Van bátorságom elengedni az eddigi, megszokott helyzetemet?
• Készen állok rá, hogy ha sikerem lesz, azt gőg nélkül, alázattal és szeretettel fogadjam?

Ha mindhárom kérdésre őszintén igen a válasz, életetek a közeljövőben minden bizonnyal szerencsés fordulatot vesz. De ügyeljetek rá, hogy erőszak helyett szelíden irányítsátok lovaitokat, és figyeljétek az utat – hogy sorsotok szekere tényleg Diadalszekér legyen!

A cikk a Nők Lapja Ezotéria 2014/1. számában jelent meg. A sorozat korábbi részeit itt találjátok.

Szöveg: Kincses Boglárka

Fotó: Thinkstock