Ki döntsön az iskolaválasztásról? A felnőtt vagy a gyerek?

Szülőként olyan iskolát keresünk, ahol kiválóak a pedagógusok, és ahol eladható tudást szerez a csemeténk. A kérdés csak az, hogy a mi elképzeléseinkhez mennyire illeszkednek a gyerek álmai, és hogy milyen mértékben kell ezeket figyelembe vennünk az iskola-, illetve a pályaválasztásnál.

iskolavalasztas

A nyolcadikos Heni szülői nyomásra jövőre közgazdasági szakközépiskolában kezdi a tanévet. Emiatt otthon hetek óta áll a bál, a kislány vágya ugyanis egészen más: hatéves kora óta balettozik, és szíve szerint táncművészeti iskolába felvételizne. A szülei tisztában vannak ezzel, de mivel szerintük a táncosoknak többnyire pénztelenek és törékeny a pályafutásuk, ragaszkodnak hozzá, hogy Heni olyan tudást szerezzen, amire a jövőjét alapozhatja, és még jobb, ha könyvelői vállalkozásukban is kamatoztatni tudja.

Levente szintén nyolcadikos, szülei nem győzik követni hetente módosuló ötleteit. Hol katonai szakközépbe felvételizne, és edzeni kezd az alkalmassági vizsgára, hol meg tengerjáróra készül, miután beszélgetett egy hajóskapitánnyal. Mivel hosszabb ideig még egyik ötleténél sem ragadt le, és kedvenc tantárgya sincs, a szülei szerint legjobb, ha most még nem választ szakmát, hanem kap négy év haladékot, és gimnáziumba megy.

NEM VÉRRE MEGY

„A nyolcadikosok iskolaválasztásáról a végső döntést általában a szülő hozza meg. Ideális esetben ezt egy hosszabb folyamatnak kell megelőznie, alapul véve a gyerek személyiségét, képességeit, a tanuláshoz való hozzáállását és az elképzeléseiről folytatott beszélgetéseket – mondja Balatonfüredi Ágnes iskolapszichológus. – Egy tizenévesnek ugyanis túl nagy teher lenne ilyen horderejű kérdésről egyedül dönteni, hiszen az iskola- vagy szakmaválasztását elsősorban az irányítja, hogy hová megy a barátja, vagy éppen miről hallott utoljára. De azért hasznos, ha bizonyos szintig ezeket a szokatlan, nem a személyiségéhez illő, képességeinek nem megfelelő felvetéseket és iskolákat is bevesszük a »listába«, mert ha ő is javasolhat tanulási területet, akkor nem érzi úgy, hogy a szülő útjába áll az álmainak, másrészt pedig végre meglesz a sokszor hiányzó motivációja a pályaválasztással kapcsolatban. Heni esete, vagyis amikor a szülő a saját szakmájának folytatását sugalmazza, ha nem is mindig ilyen erőteljesen, de igen gyakori. A családi béke helyreállításában segítene, ha megkérnék a lányt, képzelje el magát mindkét életúton. Hol fog tartani öt-tíz év múlva, ha könyvelőnek tanul, és hol, ha táncos lesz? Egy 14 éves még nem gondol bele: amellett, hogy miben leli örömét, azt is számításba kell vennie, hogy tíz-húsz év múlva már esetleg lakás rezsit kell fizetnie, gyereket kell eltartania. A néhány hónapos duzzogást persze így sem fogják megúszni a szülők. Ha pedig Heni tényleg mindenre elszánt a tánc érdekében, akkor az iskola mellett is tud fejlődni benne. Amennyiben a szülő számára nem elfogadhatatlan (még ha nem is a legideálisabb) a gyerek által felvetett szakma, akkor kompromisszumos megoldásként meg lehet próbálni a favorizált szakmaterületen (pl. egészségügy vagy műszaki) belül, de annak határmezsgyéjéről egy másik, a szülőnek is tetsző, és jobb munkavállalási, megélhetési eséllyel kecsegtető iskola vagy foglalkozás felé terelni a gyereket. És hát azért ez nem vérre megy, ha nem is mindig egyszerű, de sok lehetőség adódik a későbbiekben is a pályamódosításra.”

A cikk a Nők Lapja ISKOLAVÁLASZTÓ 2016-os lapszámában folytatódik – keressétek a magazint az újságosoknál!

Szöveg: Fekete Edina

Illusztráció: Getty Images Hungary